Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 6 (221. szám) - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP):
2456 Nagyon érdekes, ugye? Ez egy réteghatásvizsgálat eredménye a kormány részéről. Rendkívül meggyőző, igazán elmélyült ta nulmány eredményeként született ez a mondat nyilván. De az is érdekes, hogy az expozé 7 oldalából összesen 43 sor foglalkozik szociálpolitikai, társadalombiztosítási összefüggésekkel, ennek is a másik része, legalább a fele, önkormányzati összefüggésben. É rdekes dolog ez, és azért érdekes, mert ez is mutatja, hogy az elmúlt évek döntéssorozatából hiányoznak a valódi társadalmi hatásvizsgálatok. Hiányzik a kiszámíthatóság, mert a rossz döntések mögött is lehet egy társadalomkép, egy olyan jövőkép, amiről tud om, hogy most ezt döntöm, de holnap, ennek fejében mit fogok dönteni. Ezt nem lehet látni, hiszen az elmúlt év során folyamatosan egymásnak ellentmondó ígéretek és döntések születnek. Tehát az egész társadalom nem elég, hogy egyre romló helyzetben van, tal án még sokkal súlyosabb hatása van annak, hogy teljes bizonytalanságban van. Mert nem tudja, hogy mi fog történni. Tavaly a családipótlékváltoztatásoknál több alkalommal elhangzott: "ideiglenes", "átmeneti", "csak ez az év", "merthogy olyan nehéz helyzetb en vagyunk." Idén már láthatjuk, hogy a családi pótlék jövedelemhatárhoz kötése változatlan, sőt, a jövedelemhatár is változatlan, olyan mértékű infláció mellett, ami azóta lezajlott. Na most, akkor átmeneti vagy nem? És sorolhatnám tovább, hiszen az egész ségügyben is egymást érték az ilyenfajta döntések, most megszüntetjük, most visszaállítjuk, most mást gondolunk, most másképp akarjuk csinálni. Már senki nincs, aki tudná az önök munkája nyomán, hogy mi fog történni ebben az országban jövőre, és például mi k lesznek azok a reform értékű változások, amik a jövő évben kezdődnek el igazán. Mert a jövő évben elkezdődni csak akkor tud, ha már most látjuk, hogy mi lesz abból. És a következő kérdés. Hallgatjuk a különféle gazdasági, makrogazdasági összehasonlító ad atokat. Olyan szép azt hallani, hogy '89ben Magyarországon még az összes jövedelme 61,3 százalékára taksáltuk az államháztartás összes kiadását, és kérem, a gazdagabb ipari országok túlnyomó részében ez 4047 százalék. Jó. De mi következik nekünk most ebb ől? Hiszen akkor itt, Magyarországon egy egészen más társadalmigazdasági berendezkedései rendszer végén voltunk, amelyiknek az volt az alapfilozófiája, hogy nem fizetést adok, hanem helyette állami juttatásokat. Hogy lehet azt összehasonlítani egy folyama tosan fejlődő kapitalista nyugati ország elosztási arányaival, ahol sose volt szocializmus? És vajon milyen ütemben szabad ezt az egészet átalakítani? Hiszen ha egyszer megszűnik és megszűntek a gazdaságon keresztül juttatott különféle szociális és egyéb t ámogatások, és ugyanakkor a gazdasági visszaesés miatt a bérek nem tudnak növekedni. Akkor nem lehet azt a korábban kialakított, valóban hibás és nagyos széles rétegekre szociális elosztórendszert máról holnapra úgy megszüntetni, hogy annak ne legyenek ren dkívül súlyos társadalmi következményei. Azt gondolom, hogy minden kormánynak az lenne az alapvető kötelessége, hogy ne ezekben a főcímekben, néhány mondatban megállapított statisztikai mutatóknak az alapján próbálja meg az országot beállítani, hanem igeni s, a fejlődési folyamatban lévő különbség megmutatásával próbálja meg elérni azt, hogy a terheink ne olyan rohamtempóban növekedjenek. Ilyen adat, hogy Magyarországon az össztermék 15 százalékára rúgnak a társadalombiztosítás terhei, míg az Egyesült Államo kban a 8 százalékot sem éri el. De hát, tisztelt képviselőtársaim, most valóban arról van szó, hogy túl sokat költünk? Nem inkább arról van szó, hogy a gazdaságunk hol van az amerikai gazdaságtól? Vajon meddig lehet ezt csökkenteni? Majd erre külön kitérek az egészségügyben. Tehát az átalakítás az egy folyamat, amelyikben ha nem figyelünk a társadalmi hatásokra, és nem figyelünk a döntéseink eredményére, akkor egykét éven belül sokkal többe kerülhet az egész átalakítás, mint amennyire valaha is terveztük. Nem lehet egyszerűen közgazdasági mutatószámok alapján dönteni nagy ellátórendszerekről, mert akkor nagyon nagy bajok következnek.
