Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 31 (218. szám) - A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - LENDVAI ILDIKÓ (MSZP):
2187 többségében, akik itt vagyunk , hogy még jó lett volna egy kis idő, hogyha még ezekben a kérdésekben egy kicsit jobban el tudunk mélyülni. Tudom, hogy helytelen volt, hogy ezt most a költségvetéssel egyide jűleg - ami azért mindig nagyon fontos törvény, és nagyon sok kiágazása van , azzal együtt tárgyaljuk, de fogadjuk el most ezt a tényt, hogy ezt most meg kell tennünk, és néhanéha elég fáradtan tudjunk állást foglalni itt a kérdésekben. A módosító, illet ve a szakmai csomagokat nézve én az 5. kérdéscsoporthoz, a járulékfizetéssel összefüggő kérdésekhez tettem négy javaslatot is, de úgy, hogy azok közül a 15. számmal jelzett, amely a 9. §ához, annak elhagyásával tesz javaslatot egyrészt a személyem részérő l, másrészt a Kis Gyula, Semjén Zsolt és Kiss József képviselőtársaim részéről. Ebben a kérdésben - tekintettel arra, hogy itt összecsengett az érdeklődésünk, és összecsengtek az ezzel kapcsolatos kérdéseink - az é n javaslatomban - ami egyébként nem tért el lényegesen a három képviselőtársam javaslatától - a 98. §nak adtam egy olyan jellegű új megfogalmazását, hogy: "A társadalombiztosítási ellátást szóban vagy írásban, egyes ellátásokat csak írásban kell igényelni , az igényt visszamenőleg legfeljebb hat hónapra lehet érvényesíteni." Vitatható, hogy ennél jobb megoldás nem lennee található, de ebben a pillanatban nem volt nagyon sok meditációs lehetőségünk ezzel a kérdéssel kapcsolatosan. A 28. pontban a 11. § módo sítását javasoltam, kértem, és a szociális bizottság ezt akkoriban el is fogadta, ez tulajdonképpen az egyéni vállalkozók és a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok bizonyos előnyös lehetőségét teremtette meg, itt meglehetősen hosszú szak aszokban. Tekintve, hogy az időnk előrejárt, most nem akarom felolvasni. A harmadik javaslat innen, ebből az 5. pontból - ebből az 5. csomagból - tulajdonképpen az egyéni vállalkozók szintén kedvezményezését biztosítaná, és azt gondoljuk, hogy ez a kiegész ítő tevékenységet folytató tevékenységgel együtt egy meglehetősen nagy, most induló társadalmi rétegnek a kedvezőbb megítélését és lehetőségét biztosította volna. Nem tudott a bizottságunkban többséget kapni egy ezzel pandan javaslatnak - nevezetesen a tár sas vállalkozóknak a preferenciáját biztosító javaslatnak , ezekben a kérdésekben is tulajdonképpen nagyon részletesen nem tudtunk szakmai és nem tudtunk jövedelmezőségi számításokat sem benyújtani. Én azért gondolom, hogy nagyon szerencsés volna, hogyha ennek a kérdésnek - mert hozzá kell majd nyúlnunk újra ehhez a kérdéskörhöz, lehetséges, hogy már a reform jegyében , de kicsit elmélyültebb és kicsit részletesebb elemzését kellene megteremtenünk. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Lendvai Ildikó képviselő asszonynak, Magyar Szocialista Párt. LENDVAI ILDIKÓ (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. De először is kérem, legyen segítségemre, jól értelmezeme, hogy abban a vitaszakaszban vagyunk, amelyben az ajánlás 22. és 23. pontjai is szóba kerülnek. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Igen. LENDVAI ILDIKÓ (MSZP) : Igen, köszönöm szépen. Akkor köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás e pontjában szereplő módosító indítványaink a törvény egyik különösen vitatott p ontját, a szerzői jogvédelem alá eső tevékenység díjazásának járulékalappá tételét érintik, és különböző megoldásokat javasolnak az eredeti törvényszöveg módosítására. Hadd tegyem hozzá, hogy ezek a módosító javaslatok, amelyeket részint a kulturális bizot tság, részint néhány képviselőtársammal együtt adtunk be, pontosan értik a törvényhozók szándékát, és