Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 31 (218. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - JAKAB RÓBERTNÉ (MSZP):
2152 Tisztelt Ország gyűlés! Megadom a szót Jakab Róbertné képviselő asszonynak, Magyar Szocialista Párt, akit Selmeczi Gabriella képviselő asszony követ, a Fideszből. JAKAB RÓBERTNÉ (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Csalódást fogok okozni azoknak, akik azt várják, hogy GDPről, keresletkínálat viszonyáról, gazdasági növekedésről és ilyen dolgokról fogok beszélni. Nem fogok erről beszélni, mert nem vagyok gazdaságkutató, nem vagyok pénzügypolitikus. Az úgynevezett demonstratív mutatókkal vagyok kénytelen operálni, eléggé el nem ítélhető módon, tegnap erről volt szó, hogy jobb, ha nem azokkal jövünk fel erre a pulpitusra. Mégis azt hiszem, hogy van az 1997es költségvetési törvényjavaslatnak néhány olyan szelete, olyan tényszáma, amelyekről nem beszélni eg yrészt botorság lenne - hiszen valamelyest ezek enyhíthetik a meglévő feszültségeket, amennyiben jók , másrészt felelőtlenségnek tartanám, ha elhallgatnám őket, amennyiben új feszültségek forrását felfedezni vélem bennük. S talán az utóbbit is képesek les zünk oldani. A költségvetési törvény vitájában természetes, hogy ellenzéki oldalról tegnap is, azelőtt is többször hangzott el kemény kritika. Bár hadd tegyem hozzá, itt egyetértek Ungár Klára képviselő asszonnyal, aki azt próbálta elmagyarázni, hogy megít élés kérdése, milyen módon fogjuk fel vagy milyen módon fogalmazzuk meg azt, amit éppen mondani akarunk. Erről a bizonyos - nyilván ismerjük - nem egészen megtöltött pohárról van, aki azt mondja, hogy félig üres, és van, aki azt mondja, hogy félig tele poh ár. Tudom, hogy nagyon leegyszerűsített a dolog, minden példa sántít, ez is valószínűleg, de azért közel áll ahhoz, hogy hogyan nézzük a tényeket. Számomra elgondolkodtató volt a tegnapi nap folyamán megfogalmazott néhány olyan jelző, miszerint ez a költsé gvetési tervezet nem ismeri fel a szükségszerűségeket, következetlen vagy megalapozatlan módon tervez. Jómagam - előreengedve azt, amit előreengedtem a legelején - azokon a területeken, amelyeket különös figyelemmel kísérek, találkoztam ugyan néhány ilyenn el is, mármint következetlenséggel, de elsősorban az ellenkező törekvéseket véltem felfedezni a törvényjavaslatban. Hadd mondjak erre néhány példát! Köztudott, hogy választások eredményeként létrejöttek például a helyi kisebbségi önkormányzatok. Szükségsze rűe anyagilag is megalapozni működésüket? - vetődhet fel a kérdés. Nos, ha valahol szükség van az úgynevezett kiegyenlítő funkcióra, ez az a hely. A jövő évi költségvetés tervezete ezt észlelte, nyilván észleli, s jóval elfogadhatóbb összeggel, ha nyilván nem is teljes mértékben megnyugtatóan, de igyekszik kezelni a problémát. Vagy egy másik példa, áttérve, mondjuk, a külpolitikára. A jószomszédság külpolitikáját szeretnénk folytatni? - vetheti fel valaki a kérdést. Igen. Ehhez például sok minden kell. És most hadd ne beszéljek az alapszerződésekről, arról majd az ellenzéki képviselőtársak beszélnek vagy beszéltek. De mi minden kell? Jó, ha például van út, jó, ha van híd, jó, ha van határátkelő. (12.50) S ezekből, ha végignézték képviselőtársaim, nyilván vé gignézték, jó néhány - idézőjelben mondom - "költségvetési édes teher"ként megjelenik a '97es évi tervezetben. Következetesség ez? Azt mondom, igen. Egy harmadik dolog: centralizációs tendenciáktól óvja a kormányt néhány ellenzéki képviselőtársunk. Nos, én például azt látom, hogy a több éve vitatott, az érintettek által is, általam is vitatott oktatási kisebbségi normatíva végre kötötten kerül a felhasználókhoz. Az oktatási törvény mondja ezt ki természetesen. Megszűnik tehát az önkormányzatok számára meg fogalmazott félmondat, olyan sokszor idéztük régebben, az a félmondat, hogy a kisebbségi normatívával felhasználási kötelezettség nélkül lehet bármi. Lehet ezt centralizációnak hívni? Hát megint csak az a bizonyos megítélés kérdése, én azt hiszem, hogy ez nem az. Inkább nagyon jó helyzetfelméréshez szabott terápia, ha ugyanis az eredeti
