Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 29 (216. szám) - Dr. Sepsey Tamás (MDF) - a miniszterelnökhöz - "A miniszteri felelősségről III., avagy mit érdemel az a földművelésügyi miniszter, aki nem hirdeti meg határidőben a közvetlenül szabályozott agrártermékek jövő évi garantált árait?" címmel
1912 lehetne változtatni. Bár az elgondolkoztató, hogy a keresztény hagyományokkal rendelkező európai országok döntő többségében sem munkaszüneti nap halottak napja. Ugya nakkor halottak napja munkaszüneti nappá nyilvánítása ellen bizonyos gyakorlati megfontolások is szólnak. Jelenleg a temetők felkeresésére halottak napján kívül az azt megelőző, illetve az azt követő hétvégén kerül sor általában. Ahogy ön is interpellációj ában elmondta, az állampolgárok sokasága utazik vidékre, hogy halottairól megemlékezzen. Amennyiben a halottak napja munkaszüneti napra esne, akkor az emberek többsége feltehetőleg ezt a napot választaná, e napon látogatná meg a temetőket, azaz a zsúfoltsá g a közlekedésben és a temetőkben még inkább tovább növekedhetne. Az elmondott megfontolások ellenére azonban kezdeményezni fogom az Érdekegyeztető Tanácsnál és az egyházak képviselőinél, fejtsék ki álláspontjukat újra ebben a kérdésben. Ezen vélemények is meretében tud majd a kormány, ha szükséges ismételten, egy végiggondolás keretében álláspontot kialakítani arról, hogy kezdeményezzee az Országgyűlésnél e kérdés felülvizsgálatát, és ha szükséges, a munka törvénykönyve ezen a ponton való módosítását. Képv iselő Úr! Van lehetőségünk a megfontolásra, ugyanis abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a döntés nem sürgető, hiszen ebben az évben szombatra, jövő évben pedig vasárnapra esik halottak napja (Derültség a kormányzó pártok padsoraiban.) Kérem válaszo m elfogadását. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt megkérdezném interpelláló képviselőtársunkat, hogy elfogadjae a választ, szeretném felhívni beszélgető képviselőtársaim figyelmét, hogy egyre több en vagyunk a teremben, és ezzel arányosan növekszik a zaj, lassan nem lehet hallani a beszélő képviselőtársunkat. Kérem, kicsit nagyobb csendben figyeljük az interpellációkat! Képviselő urat illeti a szó. CZOMA KÁLMÁN (FKGP) : Köszönöm, elnök úr, a szót, kö szönöm a válaszadást, miniszter úr! (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Álljon fel! Nem halljuk!) Azért annyi kifogásom van, hogy ne a nyugati államokra hivatkozzunk, Magyarországon volt ez egy kegyeleti ünnep, és annak a visszaállítását kérem. November 7ét sem ünnepelték Nyugaton, mi mégis ünnepeltük az elmúlt évtizedekben. Április 4ét sem ünnepelték Nyugaton, Németországban, Franciaországban sem, NagyBritanniában sem, de azért mi ünnepeltük. (Moraj a kormányzó pártok padsoraiból.) Mi ünnepeltük ezelőtt fél évszázaddal halottak napját, én ennek a visszaállítását kérem. Amint elmondtam, november 7ét ünnepeltük, csak nem tudom, miért, mert semmi közünk sem volt hozzá. De ez nekünk hagyomány volt, ez a halottak napja, és még egyszer kérem, hogy tegyen meg mindent a miniszter úr, hogy az elkövetkezendő időben munkaszüneti nappá nyilvánítsák ezt a napot. Köszönöm szépen. Elfogadom a válaszát... (A képviselő úr mikrofonja itt pár szó erejéig nem működik, a teremben uralkodó zaj miatt nem érthető, amit mond) .. . mert konstruktívan gondolkodik, és ezért elfogadom ezt a választ. Köszönöm. (Általános taps az ülésteremben.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Valóban nem lehet hallani a beszélő képviselőket, olyan nagy a zaj. Ha képviselő úr nem ismétli m eg a véleményét, akkor most tényleg nem hallottam, hogy elfogadjae vagy nem fogadja el a választ. Így, ha jól értettem, elfogadja a választ a képviselő úr. Dr. Sepsey Tamás (MDF) - a miniszterelnökhöz - "A miniszteri fele lősségről III., avagy mit érdemel az a földművelésügyi