Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. szeptember 3 (197. szám) - Az ülés napirendjének, időtartamának és időkeretének elfogadása - A Magyar Köztársaság és Románia között kötendő alapszerződésről szóló országgyűlési határozati javaslat tárgyalása - DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP):
883 (13.40) Udvariasabb vagyok, és megelégszem azzal, ha az érvek megalapozatlanságát, vagy hamisságát nem a minősítők, hanem a tények döntenék el. Ha ugyanis a lábjegyzet valóban csak tényt r ögzít, akkor azt hamisan teszi. Állítólag a franciák elég jól tudnak franciául, és tisztában vannak az általuk használt szavak fogalmi tartalmával. Ha megnézzük az 1201es ajánlás 12. cikkelyének hivatalos francia szövegét, akkor az ezt tartalmazza: "Un dr oit collectif d'une minorité nationale", ami magyarul is azt jelenti, hogy egy nemzeti kisebbség kollektív joga. Tehát az állítólag csupán tényrögzítő lábjegyzet téves értelmezéssel azt a kollektív jogot zárja ki, amire az ajánlás egyértelműen hivatkozik. A L'Evenement du Jeudi ugyan csak egy a sok francia újság közül, de jelzésértékű, hogy az alapszerződésről szóló cikkének ezt a címet adta: "Magyarország cserben hagyja a kisebbségi magyarokat". (Nagy taps az ellenzék padsoraiban.) Ugyanígy állunk a lábjeg yzet második részével is. Az ajánlás 11. cikkelye valóban nem használja az "etnikai" szót. Viszont félreérthetetlenül úgy fogalmaz, hogy "azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak", van joguk ahhoz, hogy "sajáto s történelmi és területi helyzetüknek megfelelő, az állam belső törvényeivel összhangban álló helyi vagy autonóm önkormányzattal, illetve különleges státusszal rendelkezzenek." Az értelmezés azonban indokolatlanul és félreérthetően szűkít, és valahogy mind enki megfeledkezik arról, hogy a magyarmagyar csúcson elfogadott közös nyilatkozat megerősítette, hogy "a határon túli magyarok identitása megőrzésének, közösségként való fennmaradásának és fejlődésének, valamint a szülőföldön való megmaradásának alapvető kérdése az önkormányzat, az autonómia létrehozása," és "összehangolt támogatásban részesítik a határon túli magyar közösségek ennek megfelelő autonómiatörekvéseit." Valahogy megfeledkezni látszanak arról is, hogy az RMDSZ autonómiafelfogása nem is kívánj a a területi autonómiát etnikai alapokra helyezni. A kormány előszeretettel hivatkozik arra, hogy rossz volt a csúcstalálkozó, és a magyar álláspont nyugati visszhangja. De éppen az lenne a magyar diplomácia legfontosabb feladata, hogy nem búsmagyarkodássa l, történelmi sérelmeink és Európa védelmében szerzett érdemeink felsorolásával, hanem az európai gondolkodásmódban, az ottani sémákba beilleszkedő értelmes érvekkel türelmesen megmagyarázza, hogy az itteni demokráciák még túlságosan fiatalok. Ebben a térs égben hatalmi érdekekből mesterségesen szították a gyűlöletet. És ez nem egy mediterrán táj, ahol langyos szellők fújnak, hanem itt fákat kitépő viharok dúlnak. Ismeretes, de érthetetlen a kisebbségi autonómiáktól irtózó román félelem. A román elit rendíth etetlen magyarellenességének és ennek a fejekben uralkodó félelemnek az indítékait nagyon jól, és többen megfogalmazták. Ez a félelem azonban minden vonatkozásban alaptalan. A helsinki záróokmány kizárja a határok erőszakos megváltoztatását, és ezt megerős íti a tervezet 4. cikke. Egyébként a Kárpátmedencében nincs sem szándék, sem esély bármilyen erőszakos határváltoztatásra. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás együtt jár a szuverenitás bizonyos mértékű feladásával. Akkor miért a félelem, miért elfogadh atatlan a kisebbségi autonómia? Hiszen az uniós csatlakozás azt jelenti, hogy nem érinti az állami szuverenitást. 70 ezer német autonómiája nem veszélyezteti Belgium, a katalánoké Spanyolország, a déltiroliaké Olaszország, a svédeké Finnország és utoljára említem - mert nézzünk keletre is , a gagauzoké pedig Moldova állami egységét. Miért veszélyeztetné pont a magyarok, a magyar kisebbség autonómiája? Befejezésül, önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy a parlamenti erőviszonyok ismeretében mi késztette az e llenzéket a határozati javaslat benyújtására. A válasz egyszerű: a hit és a remény. (Az elnök pohara kocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Befejezem, elnök úr. A hit abban, hogy pártállástól függetlenül mindannyian felelősséget érzünk az egyre fogyatkozó magyarság sorsáért, és
