Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. szeptember 3 (197. szám) - Az ülés napirendjének, időtartamának és időkeretének elfogadása - A Magyar Köztársaság és Románia között kötendő alapszerződésről szóló országgyűlési határozati javaslat tárgyalása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter:
884 a döntést nem napi politikai, hanem lelkiismereti kérdésként kezeljük, és a pártfegyelmet alább helyezzük, mint az erkölcsi felelősséget. (Hosszan tartó taps az ellenzék padsoraiban.) Köszönöm. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Kös zönöm szépen. Megadom a szót Kovács László külügyminiszter úrnak, aki a kormány álláspontját ismerteti. KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt meghívott Vendégeink! Isépy Tamás úr expozéja megerősített abban, hogy három ké rdést kell megválaszolnunk ezen az ülésen. Az első: indokolte a kormánynak további tárgyalásokat folytatni az alapszerződésről, elérhetőe a jelenleginél jobb szövegváltozat? A második: szükségese az aláírást előzetes országgyűlési hozzájáruláshoz kötni? A harmadik: ha elfogadnánk az ellenzék határozati javaslatát, az milyen következményekkel járna? Szeretnék néhány szempontot adni a helyzet értékeléséhez megfontolásra. Az első: a jó viszony Magyarország és a szomszédos országok között alapvető érdekünk, hiszen ez a térség biztonságát, stabilitását, tehát biztonsági érdekeinket szolgálja, segíti a gazdasági együttműködést, vagyis gazdasági érdekeinknek is megfelel. Ez ad esélyt az eredményes fellépésre a szomszédos országokban élő magyar közösségek érdekéb en, tehát kisebbségpolitikai érdekeinknek is megfelel. Ez feltétele Magyarország és szomszédai euroatlanti csatlakozásának, tehát integrációs érdekeinket is szolgálja. Mindez, tisztelt Ház, fokozottan igaz a magyarszlovák és a magyarromán viszonyra, am elyek a leginkább érzékenyek, és amelyeket a legnagyobb nemzetközi figyelem kísér. E két relációt ugyanis, és ezen belül is talán leginkább a magyarrománt a nemzetközi közösség a térség stabilitása szempontjából kulcsfontosságúnak tekinti. Ezért volt agga sztó a kormány számára a hivatalba lépést követő heteknek az a tapasztalata, hogy az Egyesült Államok és más NATO, illetve Európai Unióbeli tagállamok politikai vezetői kérdésesnek tartották, hogy Magyarország elismerie igazából a fönnálló határokat, és megfogalmazták, hogy véleményük szerint fennáll az a veszély, hogy a magyarromán viszonyból második Bosznia alakul ki. (Hangzavar a teremben.) Természetesen a kormány pontosan tudta, hogy ezek nem valós feltételezések, de legalá bbis a kommunikációban valami hibádzott az előző négy év alatt, ha ilyen képzetet alakítottak ki ezekről a kérdésekről. A második dolog, amit megfontolásra ajánlok: az alapszerződés ezekben a relációkban megkerülhetetlen eszköz a viszony javításához. Megke rülhetetlen mindenek előtt azért, mert a két említett szomszédos ország már az előző ciklusban jelezte, hogy ezt feltételnek tekinti, mégpedig azért, mert alapszerződésben tartja szükségesnek kimondani a határok sérthetetlenségét, a területi követelések ki zárását. Megkerülhetetlen ez azért, mert ez adja a jelenlegi körülmények között a legjobb esélyt a kisebbségi jogok európai normák szerinti rendezésére. Harmadszor: megkerülhetetlen azért, mert a nemzetközi közösség ezt tekinti a viszony javítására irányul ó szándék legfontosabb bizonyítékának, különösen az euroatlanti integráció szempontjából. Ezért az ellenzéknek az a sokszor hangoztatott érvelése, logikája, amely alulról fölfelé való építkezést javasol, hogy előbb kisebb jelentőségű szerződéssel rendezzü k a viszonyt, és aztán jussunk el az alapszerződéshez végül. Ezzel nem az a baj, hogy egy alapszerződés a tetőn “képzavar”, hanem az a baj, hogy ez a logika, bármilyen tetszetősnek is látszik, ezekre az említett kérdésekre nem ad választ és nem ad garanciá t, nem felel meg az előbb felsorolt követelményeknek. (13.50) A harmadik szempont, amit megfontolásra ajánlok: két, részben azonos és részben ellentétes érdekű fél megállapodása csak kölcsönös engedményekkel lehetséges. A kormány folytatja a tárgyalásokat , ezért az ő lehetősége és az ő felelőssége megvonni az eredmények és engedmények mérlegét, és ezek után dönteni az aláírásról. A parlament szerepe pedig az aláírt szerződés jóváhagyása vagy elutasítása.
