Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. június 18 (191. szám) - Az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF):
79 válto zásokra és idő kell hozzá, hogy erre felkészülhessenek. Köszönöm figyelmüket. (Taps azt ellenzék padsoraiban.) (9.50) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Megadom a szót Kis Gyula képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum. DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF) : Köszönöm szépen, e lnök asszony. A nyugdíjkorhatár emelésével kapcsolatban nyolc módosító indítványt nyújtottam be, erről szeretnék egy alkalommal beszélni, különösen azért, mert viszonylag jól csoportosíthatók ezek a módosító indítványok. Négy darab módosító indítvány, amel yet sajnálatos módon egyharmadban sem támogatott a szociális bizottság, abból indult ki, hogy van már az országgyűlésnek egy határozata, a 60/91es, amely ütemezi a nyugdíjkorhatár emelését, mégpedig a kétévenkénti egy évvel történő emelést, fokozatosan, é s amikor ez készült, akkor a Házban majdhogynem konszenzussal fogadta el az Országgyűlés. Tehát a mai kormányzó, akkori ellenzéki pártok is hozzájárultak, hiszen előkészítésében valóban komoly szakmai munka fekszik, akik a társadalombiztosítási felügyelőbi zottságban, majd önkormányzatban azóta is ezzel a kérdéssel foglalkoznak, akik a kérdés szakértői, tehát mind a demográfiai előtekintésre, mind a gazdasági folyamatok várható trendjeinek figyelembevételére, mind a foglalkoztatási helyzet várható alakulásár a tekintettel prognosztizálták azt, hogy hogy tartható fenn ez a nyugdíjrendszer, akkor elmondták véleményüket és ennek megfelelően született az az országgyűlési határozat, amely azt javasolta ugye, hogy egy fokozatos emelés, kétévente egyéves emelés úgy v alósuljon meg és akkor valósuljon meg, ha a gazdaság teherbíró képessége a munkabérhelyzet alakulása, a foglalkoztatási helyzet alakulása ezt lehetővé teszi. Nos, ezekben olyan változás azóta nem történt, olyan kedvező változás, de kedvezőtlen változás se m, amely indokolná, hogy ezt a mostani korhatáremelést éppen most és ily módon fogadjuk el. Ez a négy javaslatom tehát az akkori állapot visszaállítását célozta, sajnálatos, hogy ebben nem nagyon reménykedhetem a ház támogatásában, ha a bizottság már alapv etően így foglalt állást. Azért meg kell kérdeznem, hogy mi teszi indokolttá, hogy most, amikor a nyugdíjrendszer átalakításának őszre tervezett törvényi tárgyalása még természetesen meg sem kezdődhetett, hogy éppen most foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. Er re a kormánypárti képviselők oldaláról általában azt a választ kapom, hogy hiszen a társadalombiztosítás deficitje nőtt, a nyugdíjalapok várható deficitje, a kormány vállalása az IMFfel szembeni vállalásával szemben nőtt, éppen ezért szükség van erre, mer t a korrekció elmaradása később még nagyobb problémákat fog szülni. Ez egy logikus érvelésnek tűnik, hogyha elfogadjuk azt a kiinduló helyzetet, hogy Magyarországon a jövedelmekre vetített 4454 százalékos társadalombiztosítási befizetés képtelenül magas arányú, ezért drágává teszi a munkaerőt és drágává teszi a termelést. Tehát egyszerűen ha ezt nem kívánjuk emelni, sőt csökkenteni kívánják a kormánypártok a gazdasági növekedés érdekében, akkor viszont valahogy a kiadási tételeket kellene csökkenteni. Te hát mondom, ez egy nagyon tetszetős érvelésnek tűnik, hogy ha az alap kiindulási pont mint axióma, ha nincs más alternatíva, mint ez, axiómájaként megjelenik, csak éppen nem igaz, ugyanis azért 54 százalék a társadalombiztosítási befizetés, mert a teljesít ményre, a termelékenységre vetített munkabér fele, mint az európai átlag. Tizedannyi a munkabérünk, de csak ötödannyi a termelékenységünk. Tehát tulajdonképpen az történik, hogy egy munkaerő, egy napi munkaerő által megtermelt érték bérben kifejezve kétsze r akkora elvonást jelent, hiszen nem kapja meg a munkaerő árát, az aki dolgozik, csak fele mértékben, mint a teljesítménye arányában elvárható lenne. Tehát itt nem arról van szó, hogy tízszer nagyobb munkabéreket kívánna valaki, de hogy a teljesítmény arán yában kétszer nagyobb munkabér lenne a reális, amely bármily nemzetközi összehasonlítást lehetővé tenne, azt el kell fogadni. Márpedig ha kétszer nagyobb munkabérre vetítjük a társadalombiztosítási befizetéseket, akkor az mindjárt nem 54, hanem csak 27 szá zalék lenne azonos
