Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. június 25 (194. szám) - A nemzetgazdaság működőképessége szempontjából jelentős, állami tulajdonú társaságok körének meghatározásáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SUCHMAN TAMÁS tárca nélküli miniszter:
598 szóló törvényben szereplő, az adóhatóság munkája során al kalmazott, a gyakorlatban bevált szabályok, jogosítványok átvételéről van szó. Ezért javasoltuk, hogy a határozatok bírósági megtámadásának a társadalombiztosítás esetében se legyen automatikusan halasztó hatálya a végrehajtási eljárásra. Természetesen azz al, hogy a bíróság dönthet a végrehajtás felfüggesztéséről is. Ugyancsak a jogszabályok összehangolását célozza az elévülés szabályainak az adótörvényeknél már évek óta alkalmazottal azonos meghatározása. Úgy gondolom, sem ezek a szabályok, sem a földhivat ali bejegyzéseknél történő soronkívüliség nem vethet fel alkotmányossági gondokat, hiszen a köztartozások behajtása, a közteherviselés megvalósulása mindenkinek elsődleges érdeke. Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Ház! A fentiekkel együtt kérem, hogy az Országgy űlés a törvényjavaslatot fogadja el, illetve a kormány által támogatott módosító javaslatokat szavazza meg. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Az előterjesztéshez benyú jtott valamennyi módosító javaslat elfogadását támogatja az előterjesztő, a határozathozatal tehát egyetlen döntést igényel. Tisztelt Országgyűlés! Elfogadjae az ajánlás 15. pontjaiban lévő támogatott módosító javaslatokat? Kérem, szavazzanak! Az Országg yűlés a módosító javaslatokat 310 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra jövő szerdai ülésnapunkon kerül sor. A nemzetg azdaság működőképessége szempontjából jelentős, állami tulajdonú társaságok körének meghatározásáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következ ik a nemzetgazdaság működőképessége szempontjából jelentős állami tulajdonú társaságok körének meghatározásáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás. Az előterjesztést H/2344. számon, a bizottságok e gyüttes ajánlását pedig H/2344/8. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Megadom a szót dr. Suchman Tamás tárca nélküli miniszter úrnak, aki válaszol a vitában elhangzottakra. DR. SUCHMAN TAMÁS tárca nélküli miniszter : Köszönöm a szót, elnök Úr! Tisztelt H áz! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon röviden szeretnék reagálni a vitában elhangzott felvetésekre. Legelősorban egy fontos tényt szeretnék kiemelni a privatizációval összefüggő tevékenység kapcsán. Mégpedig azt, hogy az 1995. márciusi kormányhatározat a p rivatizáció figyelemmel kíséréséről már az új privatizációs törvény hatálybalépése előtt kimondta, hogy a stratégiai jelentőségű társaságok, szektorok privatizációs koncepcióját továbbra is a kormány elé kell benyújtani. Ennek megfelelően tehát 1995. márci usától gyakorlatilag a kormány külön határozatban is kimondva, a később hatályba lépő törvény szellemében eljárva végezte a munkáját. Természetesen a kormányhatározatot megelőzően is több fontos stratégiai cég privatizációs koncepciója kormányhatározattal lett elfogadva. Ilyen volt többek között az OTP Bank privatizációja, a Mol, illetve a Matáv Részvénytársaság, a gáz- és