Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. június 25 (194. szám) - A nemzetgazdaság működőképessége szempontjából jelentős, állami tulajdonú társaságok körének meghatározásáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
599 áramszolgáltató társaságok. Így tehát megállapítható, hogy az országgyűlési határozat kialakítására irányuló minisztériumi egyeztetések elhúzódása ellenére - melyeknek tényét felszólalásomban elismertem , a kormány eddigi, a legfőbb, és nemzetgazdaságilag jelentős társaságok privatizációs koncepciója tárgyában határozatát meghozta, és ezek végrehajtása a kormányhatározatokkal összefüggésb en szó szerint megtörtént. Így van ez Matáv, az OTP, a Hungalu, a Befektetési és Beruházási Bank, a Mol Rt., a gázszolgáltató, a villamosenergia társaságok, valamint az Antenna Hungária tekintetében. Ezek a kormányhatározatok természetesen megjelentek, meg tekinthetők és visszaellenőrizhetők, hiszen a Magyar Közlönyben illetve a Határozatok Tárában megtalálhatók. Elöljáróban szeretném még azt is hozzátenni, hogy a kormány az Országgyűlés elé benyújtásra kerülő lista mellett 2091. kormányhatározatban további társaságokat jelölt meg abból a szempontból, hogy azok privatizációs koncepcióját szintén meg kívánja tárgyalni. Olyan elhatározás volt emögött, hogy bár a kormányhatározatban érintett társaságokat a nemzetgazdaság működése szempontjából nem tartotta indok oltnak felvenni az országgyűlési határozatok listájára, szükségesnek vélte azonban azok privatizációs koncepcióját a kormány elé terjeszteni. Ezek közé tartozik többek között - a vitában hiányolt kifogás miatt mondom , a Kereskedelmi és Hitelbank, a Magya r Hitelbank, a Nemzeti Tankönyvkiadó Részvénytársaság is. Itt szeretném tisztelt képviselőtársaim figyelmét felhívni arra, hogy a listába felvenni javasolt társaságok privatizációs koncepcióját az előbbi kormányhatározat értelmében továbbra is megtárgyalju k, és ezeket a döntéseket meghozzuk, ezért nem javaslom az országgyűlési határozatba foglalt lista további bővítését. Úgy vélem, hogy a kormány a privatizációs törvény szellemében járt el, mind a kiemelt társaságok privatizációs koncepciója eddigi megtárgy alásával és azokkal a döntésekkel, illetve határozatok meghozatalával, amelyekkel kijelölt egy további társasági kört. Érdemben, tartalmilag tehát nem sérült a privatizációs törvény. A benyújtott lista a törvény értelmében annyit jelent, hogy az ebben fels orolt társaságok koncepcióját a kormánynak kell eldöntenie. A határozati javaslat nem tesz mást, mint körülhatárolja azt a kört, hogy hol szóljon bele a kormány a privatizációs koncepcióba közvetlenül, és hol ne. Ennek megtárgyalása során a törvény értelmé ben dönthet úgy, hogy jóváhagyásra azt az Országgyűlés elé terjesztheti, de mint a törvényben önök is tapasztalhatják, ez csak egy lehetőség. Ezzel összefüggésben tehát nem javaslom bővíteni tovább a listát, hisz azzal képviselőtársaim tisztában vannak, ho gy a kormány további döntési kompetenciáját növelné. Oly témák is napirendre kerülnének, mely nem a kormány feladata, és ezzel nehezítenénk azt az elvet, amelyet többször elmondtak a vitában, hogy gyorsítani kellene a koncepciók kiadását. Én megköszönöm a vitában elhangzottakat; volt számos olyan észrevétel, felvetés, amely elképzelésünktől, elképzelésemtől sem állt távol, és kérem a tisztelt Házat, hogy a benyújtott forma szerint fogadja el az országgyűlési határozatot. Köszönöm szépen. (Taps.) (18.00) ELN ÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Az ajánlás 1., 2. és 6. pontját az előterjesztő támogatja. Most tehát ezeket a támogatott módosító javaslatokat teszem fel szavazásra. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a ja vaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 3. pontjában lévő indítvány elfogadását. Tisztelt Országgyűlés! Elfogadjae a támogatott módosító javaslatokat? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 268 igen, 18 ellenszavazat és 28 tartózkodás mellett elfogadta. Most a további, az előterjesztő által nem támogatott módosító javaslatokról határozunk. Az ajánlás 4. pontjában a mezőgazdasági bizottság a határozati javaslat kiegészítését indítványozza,