Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. február 28 (151. szám) - Az ülésnap megnyitása - A kormány családpolitikájáról szóló politikai vita - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF):
875 Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Sok féltő gondolat hangzott el ma, én is csak ezért kértem szót, és igyekszem nagyon rövid lenni. Aggó dom a családok kulturális helyzetéért. Gondolom, mindannyian egyetértünk abban, hogy az ezredforduló családját tanult, művelt, művészetpártoló, művészetet értő embereknek kell alkotniuk. Tudjuk, hogy a mai nehéz gazdasági helyzetben a családok életszínvona lát erősen negatív irányba mozdították el a rendelkezések. Számtalan újságban olvashattunk különböző felméréseket, amik eléggé tragikusak. Tudjuk, hogy a családok több mint 50 százalékában nem jut pénz a kultúrára. A Telemédia közvéleménykutatása szerint a családok 15 százaléka egyáltalán nem, 33 százaléka legfeljebb havi 500 forintot képes kultúrára költeni. A családok 57 százalékában az elmúlt hónapokban senki nem jutott el színházba, moziba, hangversenyre, de még sportrendezvényekre sem, és könyveket sem vásároltak. Ezek tragikus számok! Szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem igénytelenségről, a kultúrától való tudatos elfordulásról van szó. Éppen ellenkezőleg! Ezek a családok, ezek az emberek szenvednek attól, hogy megszokott kulturális igényeiket képt elenek kielégíteni. A rendszeres színház, a koncert, a múzeum, a mozi, a vers és a könyv a családok életének régebben természetes velejárója volt. Most, főleg az idősebb generáció nagyon szenved attól, hogy nemcsak nekik kell ettől távolmaradniuk, hanem sz eretett gyermekeiket, unokáikat sem tudják megtanítani ezekre a dolgokra, amik az életet széppé, szórakoztatóvá, és bizony nagyon gyakran elviselhetővé tették. Ezért az államnak fokozott felelősséget kell vállalnia. Fontos, hogy a kormány minél előbb beter jessze a kultúra és a művelődés területén az ágazati szaktörvényeket és elkerülhetetlen, hogy a parlament megalkossa ezeket és ez már kedves képviselőtársaim a közös felelősségünk. Legyen világos az állampolgár számára az alkotmányban biztosított jog a műv elődéshez. A rászorultság mértékétől függően kapjanak támogatást a családok, próbáljuk megteremteni, bármilyen nehéz, a költségvetés lehetőségéhez képest jobban elosztani a pénzeket, különös figyelmet fordítva az ifjúságra, a jövő nemzedékére. De nem szaba d elfeledkeznünk azokról sem, akik többször is felépítették számunkra ezt az országot és lehetőséget kell hogy kapjanak, hogy kedvezményesen jussanak hozzá a kultúra minden területéhez. Hiszek abban, hogy vannak olyan dolgok, amelyek felette kell hogy állj anak a pártcsatározásoknak. Remélem, a kultúra ezer színével mindannyiunk számára egyformán fontos. Ezért kérem képviselőtársaimat, hogy a saját lehetőségeikhez képest tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a következő évezred kapuján egy igényes, művé szeteket kedvelő, kulturáltan viselkedő, családcentrikus Magyarország léphessen át. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Kelemen András képviselő úrnak, MDF, akit Hága Antónia képviselő asszony követ az SZDS Zből. DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint a jegyzék szerint utolsó ellenzéki képviselő megpróbálom kicsit össze is foglalni azt, amit ma délelőtt hallottunk. Egyrészt az az érzésem, hogy amikor a kormányprogram ot elolvastuk, már akkor érezhető volt az, ami utána megmutatkozott abban, hogy az országgyűlési bizottság elnevezéséből a "családvédelmi" szó kivételre került, valamint abban, hogy a Családvédelmi Tanácsot megszüntették, vagyis hogy a családok kérdése egy szerűen a leszakadottak segélyezésére fog szorítkozni, miközben az átlagcsaládok helyzete sodródhat ebbe az irányba. Azt szeretném mondani, főleg kormánypárti képviselőinknek, hogy nem vallani kell a családpolitikát, hanem cselekedni. És mi a cselekedeteke t próbáltuk meg számon kérni épp úgy, mint az a bizonyos karikaturisztikus mondás mondja, amikor a tanárnak azt mondja a szülő, hogy a gyerekemet nem szagolni, hanem nevelni kellene. A családpolitikára nagyon gyakran hallottunk már olyan választ, hogy pénz ügyi megfontolások miatt nincs erre, nincs arra, nincs amarra lehetőség. Nos, én azt hiszem, hogy az államélet működésére mindig elő tudjuk kaparni a pénzt, ha ezt fontosnak, döntő kérdésnek látjuk, akkor annyi
