Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 12 (189. szám) - A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. BIHARI MIHÁLY (MSZP):
4894 Én úgy gondolom, hogy akár Szeged, akár Debrecen, akár Pécs vonatkozásában régen megértek a feltételek és a szükségle tek és az igények arra, hogy integrált egyetemek, univerzitások jöjjenek létre ezekben a városokban. Most nem a teljesség kedvéért soroltam fel ezeket, de ezeket olyanoknak tartom feltétlenül, amelyeket a Magyar Parlament egy törvény keretében egyik napró l a másikra létrehozhat, hát természetesen nem diktatórikus módon, hanem bevonva ezeket az előkészítésbe, de egyúttal érzékeltetve azt az elhatározott politikai szándékát, hogy még ellenállás ellenére is ezeket az integrációkat meghozza. Erre például az eu rópai felsőoktatás történetében nagyon sok példa van, amikor törvényhozási aktussal hozták létre az integrációra megérett egységes univerzitásokat és a főiskolákat. Én ezt a megoldást tisztességesebbnek, jogi szempontból gyorsabbnak és célravezetőbbnek, a cél elérése szempontjából hatékonyabbnak tartanám. Nem kellene egy uniformizált intézményt, a szövetséget ajánlani, és valamilyen finanszírozási, preferenciaígéretekkel és más módon egy kis szervezeti ráhatással megpróbálni rákényszeríteni az intézményeke t arra, hogy szövetséggé váljanak. (18.40) Mert ha csak integrálódnak, akkor nincs baj. De a szövetség létrehozásával tulajdonképpen az egyetemek fölé és a karok fölé nőne vagy jönne egy olyan irányító szint, a szenátus, annak elnöke, a felügyelőbizottság és a többi, amiről Rab Károly is beszélt, ami vertikálisan még tovább vinné, még magasabbra emelné azokat a döntéseket, amelyek érintik a vizsgarendszer, a szakoknak az elfogadása, a tantervek elfogadása stb. révén a képzést folytató tanszékeket. A vertika litás növekedésével pedig vagy a centralizáció növekedésével a többszintű hierarchiával, tudjuk jól, hogy az inkompetencia is növekszik, illetve a legfelsőbb intézményben, szenátusban, de mondhatjuk ezt a többkarú egyetemek esetében az egyetemi tanácsokra is, amelyekben a karoknak a tanárai és küldöttei vannak jelen, ha túlzottan heterogén az egyetemi tanács vagy a szenátus, akkor mindig az kerül szociológiailag döntési pozícióba, az az egykéthárom személy, akit az adott területről delegáltak. Hogy a saj át egyetem példáját hozzam, a ELTE egyetemi tanácsában, amikor a Természettudományi Kart érintő képzési, szervezeti átalakítási, kinevezési fokozat odaítélési ügyről van szó, akkor az az öthat, a Természettudományi Karról az egyetemi tanácsba beválasztott oktató, szociológiailag ő dönt, őneki van kompetenciája az ügyben, olyan információja és ennek következtében olyan döntést befolyásoló szerepe, aminek következtében az a döntés születik, amit ő jónak lát. Gondoljuk el, hogy ha a tudományegyetemek mellé - mondjuk az ELTE, az egy négykarú egyetem - orvostudományi egyetemet vagy más egyetemet is hozzácsatolnának, akkor még távolabb kerülnének a képző intézményektől, a tanszékektől és intézetektől a döntéshozó szervek. Ez a kompetenciahiány még nagyobb lenne é s leszűkülne néhány, az adott ügyhöz érintő személyre a szociológiai döntéshozatalnak a lehetősége és a joga. Ezzel nem racionálisabbá válna vagy ésszerűbbé válna a döntéshozatal, nem válna demokratikusabbá sem, bármennyire is a delegálás révén a képvisele ti elv érvényesülne, hanem véleményem szerint óhatatlanul valamilyen lobbyérdekek, vagy oligarchikus irányítás és vezetés alakulna ki. A szándék ellenére, mert tudom jól, hogy nem ez a szándéka a szövetségnek és a szövetség kialakításának. Ez szervezetsz ociológiai törvényszerűség, ez nem szándék és nem is jogi megoldásnak a kérdése. Úgyhogy óvatosabban bánnék a szövetséggel, óvatosabban bánnék az uniformizált szövetségi ajánlattal, illetve túlszabályozottnak tartom, túlságosan részletesen szabályozottnak tartom a szövetségre vonatkozó szabályokat. Azt gondolom, hogy olyan evidenciák is bele vannak írva, például a szenátus összetételébe, jogkörébe és a többibe, felügyeleti jogosítványaiba, amelyeket nyugodtan rá lehet bízni magára a szövetségre, a szövetség egyszerűen a rendszer logikája következtében nem tudja másképpen megoldani például a testületi hatásköröket és azoknak a szabályozását, valamint a tagintézmények és a szövetség révén létrejövő szenátusnak a viszonyát, mint amit egyébként maga a felsőokta tási törvény is sugall.
