Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 10 (187. szám) - A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP):
4551 csecsemőket kivéve mindenki tanuló, szülő vagy nagyszülő, és ilyen minőségében érintett az oktatásügyben. Nem tudom, hányan ismerik Eötvös József véleményét, aki szerint, idézem: "Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb részét elf elejtjük. De a hatás, melyet egy jó oktatási rendszer szellemi tehetségeinkre gyakorol, megmarad." De állítom, hogy sokan egyetértenek vele. Az oktatási törvényeknek - reményem szerint - a legfőbb célkitűzése csak az lehet, hogy jó oktatási rendszert terem tsenek, hogy szellemi tehetségeinkre gyakorolt hatásuk megmaradjon. Ez volt a legfőbb célkitűzése Eötvös népiskolai törvényének és azóta sok oktatási törvénynek, a legutóbb 1993ban megalkotottnak, s az előttünk fekvőnek is. Senkitől sincs felhatalmazásom arra, hogy az 1993ban megalkotott közoktatási törvényről, amely az én életemben már a sokadik volt, véleményt mondjak, még kevésbé arra, hogy a módosítási javaslatot értékeljem. Ez utóbbit majd megteszi az élet, a gyakorlat. S látva a csaknem kétéves elők észületet, csak reménykedni tudok, hogy a megmérettetéskor nem fog könnyűnek találtatni. Amit egy viszonylag rövid hozzászólásban el szeretnék mondani, az mindössze három kérdés. Egy olyan, amit ha nem is részleteiben, de az eddigi vita már érintett, kettő pedig olyan, amiről képviselőtársaim eddig még nem szóltak. A három kérdés a következő: a vezetőkiválasztás kérdésköre a törvénytervezetben, a kötelező továbbképzési szakvizsga, a harmadik pedig a közoktatás és a felsőoktatás kapcsolata. A nevelőtestület és az igazgató kapcsolata a diktatúra éveiben - igyekszem nagyon óvatosan fogalmazni - az iskolák egy részében nem volt felhőtlen. Anélkül, hogy a tisztességes igazgatókat, akik védelmezték tantestületüket, és ezért bírták is a közösség bizalmát, meg akarn ám sérteni, tudomásul kell venni, hogy kiválasztásuk nem az iskolában, hanem más fórumokon dőlt el. Az igazgató bizalmi ember volt, szerepelt a káderlistán, s bizonyos elvárásoknak meg kellett felelnie. Az igazi áttörés az 1985. évi törvényben következett be, amikor a törvény egyetértési jogot biztosított a tantestületnek az igazgató kinevezésében. Ez azt jelentette, hogy a tantestület többségi támogatása nélkül a fenntartó - akkor a magyar állam - nem nevezhette ki az igazgatót. Nem én vagyok az egyedüli, aki ezt a helyzetet a puhuló diktatúrában a demokrácia diadalaként üdvözölte. Új helyzet alakult ki a közoktatási intézményekben a rendszerváltozás után, amikor az iskolák fenntartói az önkormányzatok lettek. Ismeretes, hogy egy alkotmánybírósági határozat az önkormányzati törvény kapcsán alkotmányellenesnek nyilvánította a tantestületek egyetértési jogát, pontosabban - emlékezetem szerint - összeegyeztethetetlennek az önkormányzati törvénnyel. E döntés után senki nem vizsgálta a tantestületek számára is el fogadható megoldásokat. Az önkormányzati törvény megváltoztatása fel sem merült, így a tantestület egyetértési joga elenyészett. Az 1993. évi LXXIX. törvényben szerepelt egy olyan általános megfogalmazás, hogy, idézem: "A nevelőtestület véleményt nyilvánít hat vagy javaslatot tehet a nevelésioktatási intézmény működésével kapcsolatos valamennyi kérdésben". A kötelező véleménynyilvánítás azonban az 56. § (2) bekezdése szerint a tantárgyfelosztásra, a pedagógusok külön megbízásainak elosztására és az igazgat óhelyettesek megbízására vonatkozott. Ugyanakkor a fenntartók kötelezettsége maradt, hogy a közoktatási intézmény vezetőjének megbízásával kapcsolatban a döntés előtt beszerezze, idézem: "az intézmény alkalmazotti közösségének, valamint az iskolaszékeknek, az iskola diákönkormányzati szervének és - a szakközépiskolák és szakiskolák esetében - a munkáltatók érdekképviseleti szervének a véleményét is". E vélemények azonban semmire sem kötelezték a fenntartót. Akkor sem, ha erősítették egymást, akkor sem, ha e llentétesek voltak. Az elmúlt négy évben egy város képviselőtestületének tagjaként tudok olyan esetet, amelyben nemcsak a törvény szerint illetékes szervek, de az adott eset oktatási bizottságának véleményét is figyelmen kívül hagyva dőlt el a közgyűlésbe n az igazgatói pályázat ügye.
