Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. február 19 (147. szám) - A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/1718. szám) általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP):
421 azoknak a szövetkezeteknek, amelyeknek ebben szerepük van, meghatározó tulajdoni és döntési hányada kell hogy legyen abban a bizonyos szervezetben, amelyet majdan valamikor a jogelmélet másodlagos szövetkezetnek tekint. Visszatérve az elvek ismertetésére, a harmadiknál folytatom. Ez nem más, mint a tagok gazdasági részvétele. A tagok méltányosan járulnak hozzá a szövetkezetük vagyonához, és azt demokratikusan ellenőrzik. Rendszerint a szövetkezet vagyonának legalább egy r észe a szövetkezet közös tulajdonát képezi. A tagság feltételeként előírt jegyzett tőke után a tagok, ha egyáltalán részesülnek ellenszolgáltatásban, az rendszerint korlátozott mértékű. A tagok a többletet az alábbi célok bármelyikére fordítják. Szövetkeze tük fejlesztésére, lehetőség szerint tartalékalapok képzésével, amelyeknek legalább egy része oszthatatlan, a tagok javára a szövetkezettel bonyolított üzleteik arányában és más, a tagok által jóváhagyott tevékenységekre. Ezen elv ismételten lehetőséget ad arra, hogy konkrét kapcsolatot létesítsek ezen elvek, illetve a mostani törvénymódosítás között. Előttem szólóan többen megjegyezték, hogy a fel nem osztható vagyon megerősítésére vonatkozó törekvéssel egyetértenek. Úgy gondolom, a nemzetközi elvekkel is egyező ez a törekvés. Ugyanakkor itt szeretném megjegyezni azt, hogy van egy olyan indítvány az Országgyűlés előtt, Sümeghy és Tokár képviselőtársaim indítványa, amelyről ugyanitt kell szólnom, hasonlóképpen, mint ugyanezen indítványnak, már ezen jelen elő terjesztésnek a részleges átalakulásra vonatkozó javaslatával. Ezzel leginkább azért kell foglalkozni, mert Magyarországon eluralkodott az a nézet, hogy a szövetkezetek számára legjobb jövőkép az, ha átalakulnak társasággá. Én feltétlenül károsnak ítélem e zt a megközelítést. Nyilván nem ez lebeg az előterjesztő szemei előtt sem. De ha figyelembe vesszük, hogy olyan világot él ma Magyarországon soksok szövetkezeti tag, amikor kicsinyke kis tőkéje bizony nem elegendő ahhoz, hogy abból megéljen, akkor komoly veszélyre kell hogy felhívjuk a figyelmét azoknak, akik kizárólag csak a szövetkezetek társasággá alakulásában látják a jövő útját. Negyedik elv: autonómia és függetlenség. A szövetkezetek a tagok által ellenőrzött autonóm önsegélyszervezetek. Amennyiben m egállapodást kötnek más szervezetekkel, beleértve a kormányokat is, vagy külső forrásból tőkét gyűjtenek, ezt olyan feltételek mellett teszik, hogy egyidejűleg biztosítják a demokratikus tagi ellenőrzést és a szövetkezeti autonómia fenntartását. Ötödik elv : oktatás, képzés és információ. A szövetkezetek oktatást és képzést nyújtanak tagjaiknak, választott képviselőiknek, vezetőiknek és alkalmazottaiknak, s így azok hatékonyan hozzájárulhatnak szövetkezetük fejlesztéséhez. A szövetkezetek tájékoztatják a nyi lvánosságot, különösképpen a fiatalokat és a közvéleményalakítókat - ilyenek vagyunk mi is - a szövetkezés jellegéről és előnyeiről. Hatodik elv: a szövetkezetek közötti együttműködés. A szövetkezetek úgy szolgálják leghatékonyabban tagjaikat, és erősítik a szövetkezeti mozgalmat, hogy együttműködnek helyi, országos, regionális és nemzetközi struktúrákon keresztül. Hetedik elv: közösségi felelősség. A szövetkezetek közösségük folyamatos és tartós fejlődéséért dolgoznak, a tagjaik által jóváhagyott irányelv ek alkalmazásával. Manchester, Egyesült Királyság, 1995. szeptember 23. Úgy gondolom, helyénvaló volt megvárni a kormánynak ezt a döntést, hiszen így én itt most ismertethettem önök előtt és önök, amikor felelősen szövetkezetekről döntenek, most már nem mo ndhatják, hogy nem ismerik, hogy a nemzetközi gyakorlatban hogy s mint néznek ki ezek a szövetkezetek. A harmadik téma, amelyre szeretnék kitérni, a jövőkép. S itt engedjék meg, hogy először ahhoz a vitához szóljak, milyen is legyen a szövetkezet. Mert ha egy szocialista szól erről a helyről, akkor rögtön az egyik oldalon felvetődhet: ezek kolhozt akarnak szervezni. Ugyanakkor lassan eljutunk