Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 30 (182. szám) - Az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi ellátási normatívákról szóló törvényjavaslat - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz):
4046 egy adott napon Magyarországon már csak 14 ezer olyan ágyat működtetünk - valamennyiünk járulékából és pénzéből - amin pillanatnyilag éppen nem fekszik beteg. Köszönöm, hogy megh allgattak. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Trombitás Zoltán képviselő úrnak, Fidesz. DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Bedő Tibor képviselő úr felszólal ásában említette, hogy Torgyán József tizenhárom - megszámolta, tizenhárom - hamis állítást alkalmazott vezérszónoki beszédében. Én magam ezt nem tudom eldönteni, hogy hány ilyen volt, volte egyáltalán, evvel nem is kívánok foglalkozni, azonban ebből emlí tett egy következő állítást, ami azt tartalmazza, hogy aki valótlan tényekből indul ki, az egészen biztosan helytelen végkövetkeztetésre juthat. Én a logikából következően nem értek egyet ezzel a megállapítással, valótlan tényekből kiindulva is lehet helye s következtetésre jutni, és valós tényekből kiindulva is lehet helytelen következtetésekre jutni. Én a vezérszónoki beszédemben a Fidesz részéről nem beszéltem az egészségügy szétveréséről ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán, tehát amikor a képviselő úr a z ellenzékről beszélt, hogy mi az egészségügy szétverését említenénk, akkor ezt kérem rám ne alkalmazza, mert én egyetlenegy ilyen szót nem használtam ezzel kapcsolatban, és elolvastam a törvényjavaslatot is, valamint mindazon könyveket is megpróbáltam átt ekinteni a magam lehetőségeihez mérten, amit az Egészségügyi Minisztérium kiadott, és én a miniszter úrral egyébként ebben a kérdésben beszéltem is. Például, az előbb említett kétkötetes könyvet én kifejezetten céljaiban nem tartom alkalmatlannak és nem ta rtom rossznak. Nem minden pontja természetesen olyan, ami éppen az én ízlésemnek vagy a pártom programjának megfelelő, de én azt gondolom, hogy az az ott megfogalmazott elv vagy lehetőség az egyáltalán nem elvetendő megoldás, és egy jó anyagnak tartom. Ter mészetesen ezzel kapcsolatban ugyanúgy, ahogy egyébként kormánypárti képviselők is megtették ezt, a vezérszónoki beszédemben én sem nem rejtettem véka alá azokat a kifogásaimat, amit a törvényjavaslattal kapcsolatban el kívántam mondani, és többször is idé ztem a Magyar Orvosi Kamara, a Budapesti Orvosi Kamara, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, illetve a Magyar Kardiológusok Társaságának a törvényjavaslattal kapcsolatban megfogalmazott különböző véleményéből, amelyek általában bírálták ez eket a javaslatokat. Ma éppen az alkotmányozási vita kapcsán elsősorban szocialista képviselőtársaim vetették fel többször az érdekegyeztetés folyamatának a fontosságát, olyannyira, hogy ez az érdekegyeztetési folyamatnak feltétlenül az alkotmányban kellen e valamilyen módon megjelennie, illetve más képviselőtársaim - ezek főleg inkább az ellenzékből voltak - az érdekegyeztetés folyamatát leginkább valamilyen felsőházzal kapcsolatban hozták össze. Na most, amennyiben érdekegyeztetésről beszélünk, az lehet te rmészetesen továbbra is vita kérdése, hogy ez belekerüljöne az alkotmányba, vagy az érdekegyeztetés folyamata pontosan milyen módon menjen végbe, azt hiszem senki nem vitatja Házon belül azt, egyik párt sem, hogy az érdekegyeztetésnek van helye a mai mode rn társadalmakban, és az érdekegyeztetésre szükség van. És ha e törvény kapcsán kísérletet teszünk ennek elemzésére, akkor valóban meg kell figyelni azt, hogy az ezen a területen dolgozó, ezzel a területtel foglalkozó különböző érdekképviseletek, szakszerv ezetek véleménye mi, mert hát az érdekegyeztetés folyamatában természetesen az ő véleményüket is alapvetően figyelembe kell venni, én erre próbáltam például a beszédemben akkor kitérni. A név szerinti szavazást is említette tisztelt képviselőtársam, hát én azt hiszem arról ismert vagyok, hogy a Házszabállyal kapcsolatban sokszor szoktam a Házban fölszólalni, hogy milyen alapon kérhet egy ellenzéki párt név szerinti szavazást egy kérdésre. Hát azért, mert a Házszabály lehetővé teszi ezt a dolgot, egyébként r endkívül lekorlátoztuk a név szerinti szavazások lehetőségének a kérdését, mert míg az előző parlamenten egyébként ellenzéki képviselőként, a