Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 30 (182. szám) - Az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi ellátási normatívákról szóló törvényjavaslat - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz):
4047 Szocialista Párttal egyébként együtt, és a Szabad Demokraták Szövetségével együtt, akkor elég sok alkalommal alkal maztuk ezt a fegyvert a parlamenti harcokban, és akkor korlátlanul lehetett alkalmazni, mert mindössze harminc aláírást kellett begyűjteni - és magam is jól emlékszem rá , hogy jegyzőként ott ültem az elnök mellett, kezemben egy egész paksaméta aláírással felkészülve, hogy amikor lentről érkezik egy jelzés, hogy most, akkor nyújtottam át az elnöknek, hogy ebben kérünk név szerinti szavazást. Tehát én azt gondolom, hogy kérem, értsék meg azt, hogy ezt ne kérjék rajtunk számon, hogyha már ennyire lekorlátozt uk, hogy egy törvényjavaslat esetében egy frakció egy alkalommal kérhet név szerinti szavazást az addigi korlátlan lehetőségek szerint, akkor hát ez a lehetőség hadd álljon már az ellenzék rendelkezésére, nem egy olyan eszköz, amit a kormányzó pártoknak a lehetőségeit megbénítaná vagy akadályozná őket bármiben is. Egyébként ez a magyar parlamentális demokráciának 1848 óta bevett gyakorlata, úgyhogy kérem szépen azt, hogy ezt vegyék figyelembe. Egyébként úgy gondolom, hogy nem az elmúlt hat év demokráciájába n alakult ki az a kórházi struktúra és az az egészségügyi struktúra, ami Magyarországon ma van, hanem az elmúlt évszázadban és évtizedekben alakult ki az a struktúra, minden egyes hibájával és bajával együtt, amit nagyon helyesen sorolt fel egyébként Bedő Tibor képviselőtársam, amikor megemlítette, hogy ezek milyen problémákat merítenek fel a kórházi struktúra, maga a kórházakban fennálló feltételrendszerek, amiket mindnyájan tudunk, akik ott dolgozunk, hogy milyen problémák adódhatnak minden területen a la boratóriumtól, különböző diagnosztikai eljárásoktól kezdve az aneszteziológián át egyéb feltételeken keresztül az, hogy nincsenek szakorvosi ügyeletek, én még olyanról is tudok, hogy szigorló orvos ad ügyeletet, vagy az, hogy összevonnak szakmákat, és egym ástól teljesen távol álló szakmákban adnak ügyeletet még nagyobb kórházak esetén is, nemcsak kisebb kórházak esetén is, tehát ezeket valóban meg kell oldani, és ezek valóban komoly problémák. Én alkotmányos jogsértést ennek kapcsán bármilyen feltűnő az ell enzéki képviselő szájából, még nem találtam. Én forgattam előlrőlhátulról a törvényt, lehet hogy nincs igazam ebben, és akkor támadjanak kormánypárti képviselőtársaim, én igazából nem találtam alkotmánysértést ebben a törvényjavaslatban, ami lehet hogy cs ak az én szememet kerülte el. Vannak hibái - én úgy gondolom - számosan, de nem észleltem volna, hogy ilyen szempontból kellene nekem bírálnom, hogy ez alkotmányosság szempontjából nem megfelelő javaslat. Ez egy probléma megoldására tett kísérlet, ami nem biztos, hogy a legsikeresebb, de nem tartom én magamban alkotmányellenesnek, ettől persze még egyéb szervek, így az Alkotmánybíróság annak tarthatja, hogy mint arra elég felszólaló képviselőtársam hát utalt. Az biztos, hogy az egészségügy megérett egy refo rmra, én örülök, hogy a reform az elkezdődött, még az előző kormányzat alatt is elkezdődött ez a reform, örülök annak, hogy ez a reform folytatódik, nem biztos, hogy mindenben egyetértünk abban, hogy mit és hogyan kellene cselekedni. Mi egy másik megfontol ást helyeztünk előtérbe, amit mi fontosabbnak tartunk, az hogy három alapvető szempont - tehát, hogy nem ismétlem magamat - csak fölsorolom, hogy az alapellátás, a szakellátás, szociális ellátás és egészségi ellátás szétválasztásának kellett volna megelőzn i esetlegesen e kórházi struktúraváltást. (17.00) Lehet, hogy ebben mi tévedünk és rosszul gondoljuk ezt a kérdést, mi úgy gondoltuk, hogy ez lett volna a helyesebb útja a reformnak, de az biztos, hogy szükség van a reformra és az új megoldások keresésére, és lehet, hogy lényegesen radikálisabb reformokra is szükség van, és szükség lesz a későbbiekben, amelyek nagyon sok érdeket fognak sérteni. Sérthetnek orvosi érdekeket is természetesen, az egészségügyi dolgozók érdekeit is sérthetik, és sérthetik a lakos ság érdekeit is. Azonban konstruktív ellenzékként nem mondhatunk mást, mint azt, hogy tudomásul vesszük azt, hogy az ország jelenlegi nehéz gazdasági helyzetében a kormányzatnak igenis el kell határoznia magát arra, hogy ezeken a területeken lépéseket tegy en, amely lépések nem mindig megfelelőek természetesen az ellenzék számára, de ezt kérem, hogy ne várják el tőlünk mindig, hogy mindenben megfelelők legyenek, de abban egyetérthetünk, hogy ezeket a lépéseket meg kell tenni, és