Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 8 (173. szám) - A nyugdíjreform kérdéseiről szóló politikai vita - DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF):
3105 rendelkezésre. A Kereszténydemokrata Néppártnak, a Fidesznek és a függetleneknek az időkerete elfogyott. Megadom a szót Kis Gyula úrnak, Magya r Demokrata Fórum. Szólásra készül Szolnoki Andrea képviselő asszony, Szabad Demokraták Szövetsége. DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Nyugdíjasok, akik még hallgatják a rádiót! A mai vita arról szól, hogy bajban van a nyugdíjrendszer. Úgy tűnik, hogy ez a társadalom számos felsorolt és néhány általam említendő ok miatt nem képes gondoskodni öregjei biztonságos ellátásáról. Elhangzottak ötletek, hogy hogyan lehetne ezen a helyzeten változtatni. Ez lenne a nyugdíjreform koncepciója, amit elénk is hoztak, s erről óhatatlanul eszembe jut a hetvenes éveknek az a pesti szólása, hogy a szocializmus az nagyon jó dolog, csak a hozzá vezető út ne lenne. Most éppen itt állunk a hozzá vezető úton, ugyanis az a probléma, hogyha a ny ugdíjrendszer egyszer katasztrofális helyzetben van, nem finanszírozható, akkor honnan vegyük elő azt a pénzt, amivel finanszírozni lehet. Hogyha megosztjuk a gondokat, mint ahogy a 60/91es országgyűlési határozat megpróbálta: háromfelé vágta a várható ny ugdíjak mértéke arányában a problémát, azt mondta, hogy akinek nem jut, az úgyis kéne, hogy szociális segélyt kapjon, ehelyett kapjon inkább állami nemzeti alapnyugdíjat. Aki eleget dolgozott és eleget fizetett be élete során, az a befizetések arányában ka pjon úgynevezett munkanyugdíjat. Aki meg megteheti, meg jobban fél az időskori elszegényedéstől, az önként önkéntes pénztárba - amely saját tulajdonú és önkéntes elhatározás alapján, saját ellenőrzése mellett működik - még kiegészítő befizetésekkel is bizt osíthassa a nyugodtabb időskorát. Ez 1991ben volt és amit ma délelőtt, délután beszéltünk, az tulajdonképpen ennek a visszakérődzése, nagyrészt azzal fűszerezve, hogy mindenki saját találmányaként adta elő, noha ez közismert. Ami igazán új, az a Pénzügymi nisztérium némi világbanki sugallatra fogant ötlete, hogy ne úgy osszuk fel, hogy ki tud megélni a nyugdíjból, meg kinek mennyi lesz, hanem úgy osszuk fel, hogy hány éves. Aki negyven év alatti, azt vegyük ki ebből a rendszerből, s annak a befizetéseiből k épezzünk tőkét - most tegyük zárójelbe, hogy ki, mikor, hogyan képez tőkét , abból képezzünk tőkét. A többiekről valahogy majd gondoskodni fog az állam. Az a kérdés, hogyha a negyven év alattiak befizetéseinek egyharmadát kivesszük a rendszerből, akkor mi től lesz több, honnan lesz az a pénz, ami megoldja a nyugdíjrendszer jelenleg is meglévő válságát. Tehát a gond az oda vezető út, az, hogy ennek a fedezete, az átmenet fedezete honnan kerül elő, hiszen az, hogy jó, ha van egy nyugdíjrendszer mögött tőke, a melynek hozama hozzájárul a kifizetésekhez, ez sem új találmány. Mondjam azt, hogy 1944ben valamely képviselő állításával szemben Magyarországon 44 százalék volt biztosított - arra való tekintettel, hogy nagyon sok tulajdonos volt, magánzó, mezőgazdasági és egyéb tulajdonos; akinek nem volt szüksége nyugdíjra, nem fizette be, de a tőkejövedelme nem a társadalombiztosításban, hanem a saját jogán megvolt. (15.30) És mert a BethlenPeyerpaktumban lemondtak a mezőgazdasági dolgozók szervezéséről a szociáldemo kraták, ezért a nyugdíjrendszerből ők is kimaradtak 1942ig, amikor megalakult a Mezőgazdasági Dolgozók Nyugdíjegylete. Tehát Magyarországon egy kifejezetten jól működő nyugdíjrendszer volt, amely bizony jelentős részben tőkefedezeti elven működött. Senki nem kárhoztatja ezt. Egy baj van. Az, hogy ennek kialakulásához 1896tól 1942ig bizony hosszabb idő kellett, mint a mi hátralevő időnk, sőt, még a gyerekeink hátralevő ideje is.
