Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 8 (173. szám) - A nyugdíjreform kérdéseiről szóló politikai vita - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP):
3083 Egyébként a befizetésben is érdekeltté kell tenni az embereket! A befizetéssel az a helyzet, hogy pár hóna pja az egyik kormánypárti képviselőtársam nagy lelkesedéssel javasolta - azt hiszem, a feketegazdasággal kapcsolatos vitában : igenis, hozzunk olyan szabályokat, hogy az emberek tudják, ha nem fizetik be a nyugdíjakat, akkor rosszabbul fognak járni. Illő tisztelettel: ma ez a szabály érvényes, amit a képviselőtársunk javasolt, az ma hatályos jog. 1988 óta mindenkinek beszámít a jövedelme az akármikori nyugdíjába. Évről évre automatikusan növekszik az úgynevezett nyugdíjbeszámítási időszak. Tisztelt képvise lőtársaim, minden évben meghozzuk azt a szabályt, hogy a régi befizetéseket hogyan kell indexálni, azok hogyan számítsanak be a most nyugdíjba menők számára. Tehát tudatosítani kell az emberekben, már most, a meglévő rendszerben, hogy ezen lehet javítani - ez nem baj, sőt, ez kívánatos! Igen, legyen érdekelt, tudja minden magyar állampolgár: saját jövőjét építi akkor, ha nem minimálbéren tengeti sanyarú életét az 50 millió forintos kocsiban. Tehát azzal nagyon egyetértek, hogy ebbe az irányba kell továbbmen ni. (13.50) A szolgálati évek jelentőségét nem szabad lebecsülni. Az egész vita a nyugdíjkorhatár kérdéséről tulajdonképpen semlegesíthető. Nem estek jól azok a kicsit - hogy mondjam - gúnyolódónak tűnő megjegyzések, hogy a 37 éves nő már akkor nyugdíjba m ehet. Egyébként ha a nyugdíjrendszer olyan, hogy a várható életkor alapján kiszámítja az eddig megszerzett jogosultságnak a terítését, és terítjük a 37 éves nő vagy férfi várható életkora szerint, akkor az illető pillanatok alatt fel fogja mérni: ezt a dön tést kicsit elkapkodta, hogy most menjen nyugdíjba. Ha ehhez képest a betegeknek, a tényleg rászorultaknak biztosítjuk a rokkantsági ellátást, az természetesen egy lehetséges dolog. Van ennek a mai vitának egy nagyon furcsa olyan eleme, amely miatt mind ko rmánypárti, mind ellenzéki képviselőtársaimmal vitatkoznom kell. Mintha dogmaként elfogadtuk volna azt, hogy a szolidaritás: felosztókirovó rendszer, és nincs szolidaritás a nemzedékek között: ez a tőkefedezeti rendszer. Én ezt tagadom. A tőkefedezeti ren dszer egy kicsit elburkolja a szolidaritást. De ott van, hiszen a kamatoknak óriási jelentőségük van. S a tőke, amely felhalmozódott, a nyugdíjas évek alatt is kamatozik ahhoz, hogy végül is biztosíthassa az élet egészére a szükséges ellátást. Ha pedig ez így van, a kamatot élőmunka hozza létre. S nyilván nem az a korosztály végzi az élőmunkát, amely már élvezi a tőkefedezeti rendszerből a nyugdíját. S ha élőmunkából származó jövedelemről van szó, akkor az nemzedékek közötti szolidaritás. Ezért mindkét rend szerben nagyon hangsúlyozottan törekedni kell arra, hogy a gyermekvállalást a nyugdíjrendszer honorálja. Ez nem összekutyulása a különféle rendszereknek, hanem az egymásrautaltságnak a tudatosítása a társadalomban. Ezt két szempontból kell megcsinálni. A s zolgálati éveknél lehetne emlegetni azt, hogy igen, aki nem tud most dolgozni, mert valami fontosabbat csinál, arról gondoskodni kell. A fontosabb, a gyermeknevelés. A fontosabb, a katonai szolgálat. A fontosabb, a tanulmányok végzése. Hiába nézek a művelő dési tárcára (A tárca képviselőjének helye üres.) , de a honvédelemtől kaptam egy kis támogatást. (Keleti György honvédelmi miniszter helyeslően bólogat.) Tehát illő tisztelettel, igen, akkor költségvetési forrásból, közadókból ki kell pótolni ezeknek a kor osztályoknak a járulékbefizetését. Vagy miért nincs ilyen Nyugaton - vagy a fejlettebb országokban, hogy ne mondjuk így, hogy Nyugaton - az egyetemi tanulmányoknál? Hát azért, mert a diplomás a későbbi életszakaszán egy olyan jövedelemhez tud jutni, amely jövedelem biztosítja számára a megfelelő nyugdíjat is. Ma a szellemi és nem szellemi munka közötti különbség nem éri el még Magyarországon azt, hogy ez az öt év, hat év kiesett szolgálati idő olyan könnyedén pótolható lenne. Amíg tehát nem áll helyre egy o lyan bérhelyzet, nem jön létre egy értékorientált jövedelem, addig azt hiszem, alapvető kötelességünk, hogy azt a '80as évek végén megszületett döntést, hogy a főiskolai, egyetemi tanulmányok nyugdíjszerzők legyenek, ne változtassuk meg. Ha muszáj - és mu száj - a nyugdíjalap részére a befizetés, akkor azt hiszem, az össztársadalmi szempontból
