Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 7 (172. szám) - Vaszilij Nyikolájevics Lihacsov, a Tatár Köztársaság Parlamentje elnökének és kíséretének köszöntése - A közraktározásról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. CSÁKABONYI BALÁZS, az alkotmányügyi bizottság alelnöke: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár:
2935 nagyon jól tudjuk, hogy ez milyen fontos jogintézmény, és semmi akadálya nincs annak, hogy bekerülhessen a magyar pénzügyi gyakorlatba. Azt is tudom, hogy az 500 millió forintos vagyoni határ éppen emiatt került a törvényjavaslatba. Több képviselőtársam is említette, hogy ez azt a problémát okozza, hogy nagyon be fogja szűkíteni a közraktározási tevékenységgel foglalkozók körét. Éppen ezért magam is azt mondom, hogy jobb lett volna, ha a kötelező felelősségbiztosítá s általunk is javasolt lehetőségével teremtünk nagyobb biztonságot, és akkor a kölcsönnyújtási tevékenység kockázata is kisebb. Nagyon kíváncsi leszek arra, mit fog tenni az alkotmányügyi bizottság és az Igazságügyi Minisztérium annak érdekében, hogy az áf afizetési kötelezettség rendezése érdekében történt - egyébként szerintünk is hibás - módosítás valahogy rendeződjön. Én ugyanis felvetem azt a kérdést, hogy értékpapíre az a papír, amelyik nem helyettesíti az árut - ez maradt ugyanis ki annak érdekében, hogy ne áfajogszabályt kelljen módosítani. Az előterjesztő szerint így született kompromisszumos megoldás. Nem biztos, hogy ez a megoldás jogilag tartható. A Magyar Demokrata Néppárt képviselőcsoportja a módosító javaslatok szavazásánál tartózkodással fogj a kifejezni kifogásait; a végszavazásnál akkor tudunk igent mondani a törvényre, ha ezek a legkirívóbb jogi problémák rendezést nyernek. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Megkérdezem a független képviselőket, kíváne valaki közülük felszólalni. (Nincs jelentkező.) Nem. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Kis Zoltán... (Dr. Csákabonyi Balázs jelentkezik.) Kérdezem Csákabonyi Balázst, hogy milyen ügyben kíván felszólalni. DR. CSÁKABONYI BALÁZS , az alkotmányügyi bizottság alelnöke : Mint az alkotmányügyi bizottság alelnöke szeretném tájékoztatni a tisztelt Országgyűlést arról, hogy Dávid Ibolya képviselő asszony jelzése alapján ez a problémakör tegnap megérkezett az alkotmányügyi bizottsághoz. Er re való tekintettel az alkotmányügyi bizottság úgy foglalt állást, hogy a holnapi ülésére napirendre veszi a törvényjavaslatot, hogy az esetleges koherenciazavart kiküszöbölő módosító indítványokat a zárószavazás megtörténte előtt elkészíthesse, továbbá fe lhívja az Igazságügyi Minisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium figyelmét arra, hogy ezeket a módosító indítványokat a Házszabály 107. § (1) bekezdése alapján maga az előterjesztő is elkészítheti, és ezt az alkotmányügyi bizottsághoz benyújthatja. Min dezekre való tekintettel - mert az előzetes napirendi pontok szerint már a jövő héten, május 14én zárószavazás lett volna e törvényjavaslat kapcsán - a ma reggeli bizottsági elnöki értekezleten kértem azt, hogy javasolja a bizottság a Házbizottságnak azt, hogy a zárószavazást legalább egy héttel halassza el annak érdekében, hogy ezek a koherenciazavart kiküszöbölő indítványok rendes időben és átgondoltan elkészülhessenek. Köszönöm figyelmüket. ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Délután nincs akadá lya a módosító javaslatokról történő szavazásnak? (Dr. Csákabonyi Balázs: Nincs.) Megkérdezem Kis Zoltán földművelésügyi államtitkár urat, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépe n, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Azok a bírálatok, amelyek ennek a törvénynek a kivételes eljárásban történő tárgyalását illetik, csak részben megalapozottak. Az előkészítés nem egy éve, nem két éve, hanem közel három éve kezdőd ött meg,