Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 6 (171. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - HORN GYULA miniszterelnök:
2852 éppen ennek a tendenciának - a megerősödő kis egzisztenciáknak - a megszüntetése vagy megszűnése "iránti" gazdaságpolitikát lát unk, hiszen minden statisztikai adat arra utal, hogy e középrétegek egy része menthetetlenül, egy része még visszafordíthatóan ugyan, de kétségbeejtően süllyed. Tehát lehet itt jogharmonizáció, lehet itt tárgyalás - ha a társadalmi struktúránk oly mértékig el fog térni az európaitól, nagyon nehezen fogunk tudni beilleszkedni az egységes Európába. Szeretném azt is mondani, hogy az Európai Unió kell hogy jelentse számunkra az európai népek kulturális unióját is. Azt kérem a miniszterelnök úrtól, hogy most, am ikor itt, a Magyar Parlamentben a magyar társadalomnak ecsetelte csatlakozásunknak valóban szükségszerű és elkerülhetetlen voltát, vesse föl tárgyalásai során - és a kormány tagjai a maguk tárgyalásai során, mint ahogy az ellenzéki pártok is meg fogják ten ni a hozzájuk közel álló külföldi partnereikkel folytatott tárgyalásaik során - azt a gondolatot, hogy azért egy ilyen társulási szerződésben nem kizárólagosan egyoldalú jogügylet jön létre, nemcsak mi könyörögjük be magunkat Európába. Megítélésünk szerint Európának is eminens érdeke fűződik ahhoz, hogy a történelmileg mindig is Európához tartozó, de az elmúlt negyven évben onnan kiszakított középeurópai országok újra Európa integráns részei legyenek. Ebben a tekintetben el lehet mondani azt, hogy Magyaror szágnak igenis van egész Európa számára üzenete. Azt hiszem, a magyar kultúra beemelése az egész Európába olyan kapcsolati rendszer, amely nemcsak egyoldalúan a mi érdekünk, hanem összeurópai érdek is. Azt hiszem, akkor válik teljessé és hitelessé a társu lási tárgyalás, ha a magyar társadalmat arról is meg tudjuk győzni, hogy minden magyar polgár megtalálja a maga helyét az egyesült Európában, gazdaságilag is, kulturálisan is. Ez a fajta integráció egyúttal szolgálja a magyar nemzet identitásának, kulturál is önazonosságának megőrzését is. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megkérdezem miniszterelnök urat, hogy kíváne válaszolni. (Horn Gyula jelzi, hogy igen.) Igen. Megadom a szót Horn Gyula mini szterelnök úrnak. HORN GYULA miniszterelnök : Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy megköszönjem a parlamenti pártok hozzászólóinak támogató megnyilatkozásait, valóban tanúsítva azt, hogy nemzeti, közös ügyről van szó. Csak röviden, az első: megfogalmazzuke igényeinket, elvárásainkat az Európa Unió felé? Igen - nemcsak szóban, a tárgyalások során, a társulási tanács ülésein és másutt, hanem írásban is. Jómagam adtam át a Cannesi csúcstalálkozón, majd azt követően a madridi csúcstalálkozón írásban valamennyi tagállamnak mindazokat az igényeket, amelyeket a Magyar Köztársaság kormánya támaszt a további tárgyalások, illetve a további együttműködés iránt. Ha kívánják a tisztelt ellenzéki képviselők, bármikor tájékoztathatjuk önö ket konkrétan is arról, hogy milyen igényekkel lépünk fel. A másik, amit aláhúzni szeretnék: emlegessük vagy ne emlegessük 2000et. Ezt nem mi találtuk ki; ez annak a folyamatnak a terméke, ahogy az Európai Unió bővíti a sorait. Hozzá szeretném tenni, hogy a 2000 az Európai Unió szervezete, az Európai Unió bizottsága és az egyes tagállamok részéről mindinkább elfogadottabbá vált. Nincs arra garancia, hogy 2000ben felvesznek, de esélyünk van rá. Ehhez azt is figyelembe kell venni: hogy ez az esély miként va lósul meg, abban nagy szerepe van annak, hogy Magyarország, a magyar kormány, a magyar tárgyaló fél milyen határozottságot és következetességet mutat a tárgyalásokon. Tehát mi jó értelemben vett - hogy úgy mondjam - expanziót folytatunk minden területen - beleértve azt is, amit Szabó Iván és Kádár Béla is említett, joggal. Ami a magyarszlovák alapszerződést illeti: mindenképpen biztató fejleménynek tartom a mai eseményt. S hadd emlékeztessem Németh Zsoltot arra, hogy az alapszerződést a szlovákiai magyar p ártok pozsonyi parlamentben helyet foglaló képviselői is megszavazták, s ezt erősítették meg,