Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 6 (171. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
2853 hagyták jóvá. A kiegészítőket, az értelmező függelékeket nem szavazták meg - tehát megszavazták és támogatták; ez nagyon fontos. Hozzá szeretném tenni: nem túlozz uk el ennek a jelentőségét, de végül is ez egy alapot ad ahhoz, hogy megvalósítsuk az alapszerződésben foglalt követelményeket - s ez a fontos. Ha bárkinek illúziója lenne, hogy máról holnapra változzék a helyzet, az ne foglalkozzon politikával, ez nem meg y egyik napról a másikra. Ami a gazdaságpolitikánkat illeti: önök is olvashatják, önök is beszélnek a külföldi partnereikkel arról, hogy mind az Európai Unió, mind a NATO nemcsak hogy egyetért a magyar kormány gazdaságpolitikájával, hanem támogatja is azt; s ez a támogatás konkrét formában is kifejezésre jut. Igen, sajnos, ebbe még mindig beletartoznak a restrikciók is. Jóllehet az egész gazdaságpolitikában - beleértve a hároméves gazdaságpolitikai programot - azért kiemelt helyet kap a növekedés feltételei nek megteremtése, illetve erősítése - és talán ez a legfontosabb. Legyenek szívesek figyelembe venni azt, ha egy kormány, amely csatlakozni kíván az Európai Unióhoz, a NATOhoz, nem találna támogatást a maga gazdaságpolitikájához, akkor nemcsak a csatlakoz ás válna illúzióvá, hanem egyéb szempontból is súlyos károk érnék az országot. Végül még valamit: Torgyán József képviselőtársam felszólalása eltért a többi megszólalástól. Nem kívánok erre reagálni, mert má r nincs olyan parlamenti vitanap, ahol ne foglalkozna akár az én, akár a Magyar Szocialista Párt képviselőinek a múltjával. Ez tulajdonképpen nem érdemelne szót, mert bennünket úgy választottak meg, hogy ismerték a múltunkat, erényeivel, hibáival együtt; í gy győztünk a '94es parlamenti választásokon. (16.30) Hozzáteszem, képviselő úr: Európa is elfogadja a mi múltunkat, nemcsak a magyar választópolgárok. (Moraj és derültség a jobb oldalon. - Közbekiáltások: Ajaj! Nem igaz!) Ezt mutatják azok a tárgyalások és elismerések, amelyek folytak, illetve amelyek iránt nagy figyelmet tanúsítanak a nyugati partnerek. Én csak azt tanácsolom Torgyán József képviselőtársamnak, hogy ő is vállalja fel a múltját - teljes egészében! (Élénk derültség és taps a bal oldalon. - Közbekiáltások: Ajajaj! Nem meri!) Teljes egészében! S még valamit tanácsként: ne csak írjon, hanem olvasson is. Higgye el, én elolvastam a programját; szíves figyelmébe ajánlom a kormány gazdaságpolitikai programját és más dokumentumokat, mert amiket itt feszeget, azok mind le vannak írva. Elnök asszony, köszönöm szépen a szót. (Taps a bal oldalon.) Bejelentés frakcióvezetőhelyettes megválasztásáról ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoz tatom az Országgyűlést, hogy dr. Szabó Iván úr, a Magyar Demokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezetője bejelentette, hogy a képviselőcsoport Barsiné Pataky Etelka képviselő asszonyt 1996. április 30ai hatállyal határozatlan időtartamra frakcióvezetőhe lyettessé megválasztotta . (Taps.) Napirenden kívüli felszólaló: ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett dr. Torgyán József frakcióvezető úr, a Független Kisga zdapárt részéről. Megadom a szót. (Moraj és derültség a bal oldalon.) DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) :