Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. április 16 (166. szám) - A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter:
2244 tanúsítók szankcionálására vonatkoztak, és a sérelmet szenvedőnek nyújtottak reparációt ebben a folyamat ban. Ez a joganyag elsősorban, jellegénél fogva polgárjogi karaktert visel magán. A másik nagy szabályozási anyag, amely egy későbbi szakaszára jellemző a piacgazdaság fejlődésének, azokat a jogszabályokat foglalja magába, amelyek egyáltalán azért jöttek l étre - és az volt a kialakulásuk alapmotívuma , hogy egyáltalán versenyről lehessen beszélni a piacgazdaság viszonyai között, hogy fennmaradjanak a versenyhez szükséges intézmények. Ezek a szabályok már elsősorban a különböző piaci szereplők közötti kapcs olatokra terjednek ki, azokat szabályozzák, adott esetben tilalmazzák, mintegy elejét véve annak, hogy a piacon valaki olyan erőfölényt tudjon kialakítani és érvényesíteni, amely formálissá tenné és gyakorlatilag megszüntetné a versenyt. Tisztelt Képviselő társaim! Az általunk beterjesztett törvényjavaslat mind a két hagyományos területet magában foglalja: egyszerre kíván garanciát nyújtani a verseny tisztessége érdekében, és egyszerre kíván ahhoz is megfelelő jogi eszközöket biztosítani, hogy egyáltalán a v erseny fennmaradjon és kiteljesedhessen. Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek az általam rendkívül nagy jelentőségűnek minősített törvényjavaslatnak néhány elemére szeretném felhívni az önök és a közvélemény figyelmét. Új elemekről van szó természetesen. Ezek az új elemek a korábbi hatályos szabályozáshoz képest természetesen és nyilvánvalóan új megoldásokat és új jogi technikákat is eredményeztek egyúttal. Az új elemek sorában elsőként kell említenem azt a jelentős változást, amely a törvény területi hatályába n, általában a törvény hatályával kapcsolatosan bekövetkezett - illetőleg a javaslat tartalmazza. A jelenlegi hatályos szabályozásunk szerint, fő szabályként a törvény csak a Magyarország területén tanúsított piaci magatartásra vonatkoztatható; tehát akkor alkalmazható a hatályos törvény, ha a cselekmény következményei, hatásai Magyarországon tapasztalhatók. A javaslat túllép ezen a megoldáson, és úgynevezett extraterritoriális hatályt vezet be, ami azt jelenti, hogy a hatáselv szélesebb körű érvényesítésév el az összes versenykorlátozó magatartás, valamint a vállalkozások összefonódása tekintetében is - ha ezt a magatartást külföldön tanúsítják, de a hatálya Magyarországon érvényesül - lehetősége van a Versenyhivatalnak, hogy ilyen esetekben is föllépjen. Ez rendkívül jelentős változás, és a hatály kiterjesztését eredményezi. A másik fontos, új eleme a törvényjavaslatnak, hogy új rendelkezéseket tartalmaz a fogyasztók védelmével kapcsolatban, és azt hiszem, ez a közvélemény számára is igen fontos új elem. Sze retném felhívni arra a figyelmet, tisztelt képviselőtársaim, hogy a törvényjavaslat ezen pontja, ezen része egyik elemét képezi egy összefüggő szabályozási rendszernek. A törvényjavaslat ezen része természetesen nem helyettesítheti a fogyasztóvédelem átfog ó törvényi szabályozását. Az erre vonatkozó törvényalkotási és szabályozási koncepció gyakorlatilag elkészült, és a kormány ez évben kívánja ezt a törvényjavaslatot beterjeszteni. A jelenlegi, szóban forgó javaslat elsősorban a fogyasztói döntések tisztess égtelen befolyásolásáról rendelkezik. Igen gyakran lehetünk tanúi annak, hogy bizonyos üzleti körök, csoportosulások agresszív politikával, üzletpolitikával kívánják determinálni, befolyásolni úgy a fogyasztók, a vásárlók magatartását, hogy ez már túllépi a tisztességes verseny határait. Erre vonatkozóan tehát nem egyedül a versenytörvény rendelkezéseit kell tekintetbe vennünk, hanem e mellé kell kiépíteni a reklámtörvény szabályozását - amelyet a kormány, koncepcióját tekintve elfogadott az elmúlt hetekben . Ehhez csatlakozik a készülő fogyasztóvédelmi törvény, és ehhez csatlakozik az a büntető törvénykönyvi módosítás is, amelyet éppen a múlt héten kezdett el tárgyalni az Országgyűlés, amely azokra az esetekre vonatkozik, amikor olyan előnyöket, olyan vélt e lőnyöket kívánnak a kereskedők feltüntetni egyegy áru megvásárlása érdekében, amelyek később már nem realizálódnak. (10.20) A törvényjavaslatban a legjelentősebb változások, tisztelt képviselőtársaim, a kartelljogban jelennek meg. Ezen változások és válto ztatások alapvető indokait a jogharmonizáció kötelezettségeiben kell keresnünk.