Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. április 15 (165. szám) - A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. KRISTÓF ISTVÁN (MSZP):
2211 köteles megtéríteni a szarvas, a dám, a vaddisznó, a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, valamint a mezei nyúl és őz által a szőlőben, gyümölcsösben és erdősítésben, valamint a csemetekertben okozo tt kárt. Nézzük meg, hogy a szabályozásnak vannake feszültségpontjai! A gyakorlati élet tapasztalatai szerint igenis vannak. Nehéz a károsultak részére megnyugtató választ adni arra az önkéntelenül felmerülő kérdésre, vajon mi az elvi alapja annak, hogy a nyúl és az őz kártétele esetén csak a fent ismertetett területen okozott kárért tartozik helytállni a kötelezett. Miért maradt ki a kertészetben, a belterületen, a zárt térben okozott kár megtérítése? Nézzük meg ezután, hogy a felhozott javaslat milyen me goldást kínál e körben. A javaslat 70. § (1) bekezdése szerint a jogosult az e törvényben foglaltak alapján köteles megtéríteni a károsultnak a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban , továbbá az őz, a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, gyümölcsösben és erdősítésben, valamint a csemetekertben okozott kár 5 százalékot meghaladó részét. Már maga a normaszöveg kezdete is kifogásolható, kodifikációs szempontból nem szerencsés a "jogos ult köteles" is szóösszekapcsolás alkalmazása, emellett logikailag ellentmondásos. Fő kifogásom mégsem ez, hanem a kárlimit megállapítására vonatkozó rendelkezés. Most igazolódik be, tisztelt képviselőtársaim, hogy nem volt felesleges a jogtörténeti előzmé nyek kicsit részletesebb felidézése, mert így kifejezetten hivatkozhatok rá. Ezidáig a vad által okozott károkra vonatkozó szabályozásban a magyar jogtörténetben ilyen megoldásra még nem volt példa. Ellenkezik a javasolt megoldás a polgári törvénykönyvben a kártérítésre vonatkozó általános elvekkel is, hiszen azok szerint a károsult tényleges kárának megtérítése mellett elmaradt hasznának tényleges megtérítését is követelheti. Az ellenérveket ismerem. A vad a természet része, élőhelyéhez tartozik az ország területének 17 százalékát kitevő erdő mellett a mezőgazdaságilag művelt terület, ott szerzi a táplálékát. Ez így igaz, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy a vadászatra jogosult az állam tulajdonában lévő vadállománnyal gazdálkodik, azt vadássza vagy vadá sztatja, így megítélésem szerint a haszonvétel joga mellé a kötelezettségeit is mellé kell rendelni. Választókörzetem központja Baja és városunk környékén, választókörzetem szinte valamennyi települését érintően gazdálkodik a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság. Ennek következtében szinte valamennyi településen ottjártamkor felmerül a vadak által okozott kár kérdése. A gazdaság emlékezetem szerint éves szinten mintegy 60 millió forint vadkárt fizet ki, amely szerinte gazdálkodását ellehetetleníti, a vadkárt szenve dettek szerint pedig káruknak csak töredéke térül meg. Az érsekcsanádi, sükösdi, nagybaracskai, hercegszántói gazdák minden alkalommal kifejezik: tudják, hogy a vadnak ennie, táplálkoznia kell, ezt természetesnek is veszik, de azt nehezen tudják elviselni, hogy 20as, 30as, 100as őz, szarvas, vagy vaddisznócsapatok letarolják a teljes vetést. Összegezve: a vad életmódja által keletkezett károkra a javaslatban megfogalmazott szabályokat nem tartom sem megfelelőnek, sem kielégítőnek. Második kérdéskörünk a vad által a mezőgazdaságon és az erdőgazdálkodáson kívül okozott károkért történő helytállás. A hatályos szabályozás szerint a vadászatra jogosult köteles megtéríteni bármely hasznos vad és a vaddisznó által a mezőgazdaságon és erdőgazdálkodáson kívül ok ozott kárt, azzal, hogy nem kell megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a károsult felróható magatartásának következménye. Úgy ítélem meg, hogy e jogi szabályozás fő vonalait az idő igazolta, a kialakult bírói gyakorlat kellő mértékben figyelembe veszi a károsult felróható magatartását, kialakította a kármegosztás elveit, és azokat a gyakorlatban érvényesíteni. Kritikai szempontból is vizsgáljuk meg e rendelkezéseket! Az első kritikai elem az lehet, hogy terhet rak a vadászati jog gyakorlójára. Ez valóba n így is van, de mint korábban utaltam rá, álláspontom szerint az a helyes szabályozási elv, hogy a jogosultság mellett jelenjen meg a kötelezettség is. Másik kritikai észrevétel az lehet, hogy a szigorú, kevés kimentési lehetőséget adó felelősségi szabály ok valamennyi hasznos vadra vonatkoznak. A szabályozás jelen formája a gyakorta felhozott példa szerint abban az esetben is megalapozza a vadászatra jogosult felelősségét, ha a vadkacsa a ködben nekirepül a távvezetéknek, azt elszakítja, és ezzel kárt okoz egyrészt a
