Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 27 (161. szám) - A cigányság helyzetéről szóló politikai vita - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET (MSZP):
1805 Általános iskolába kerülve jellemző a gyenge tanulmányi eredmény, nincs igény az alapos tudás megszerzésére, a jobb eredmény elérésére. Gyakori a bukás, az évis métlés, a túlkorosság s ennek következtében az abbahagyott általános iskola és a tovább nem tanulás. Bár a cigánycsaládok negatív ítélete az iskolával szemben csökken, nagyobb a fegyelem az iskolalátogatás terén, nő az igény a napközis foglalkozások iránt, mégis gyakori a 7., 8. évfolyamon a kimaradás. Ekkor már ezek a gyerekek kicsit túlérettek az iskolai rendhez, elhálnak, élettársi kapcsolatot létesítenek vagy létesíttetnek velük. És ez sajnos a középszintű oktatásban is így van. A családok anyagi helyze te miatt szükség van a pénzkereső tevékenységre; nem bírják az egyre dráguló iskoláztatást. Még egy igen érzékeny pontra szeretném felhívni a figyelmet. A gyógypedagógiát, a kisegítő iskolát szeretném említeni. Ezekben az iskolákban, intézményekben sokkal magasabb a cigány tanulók aránya, mint a normál iskolákban - kétháromszoros is lehet. Vajon indokolte ez a magas szám - kérdeztem én is szinte magamtól. Sajnos, indokolt. A szakemberek szerint - bár korábban előfordult kivétel - jelenleg a kisegítő, spec iálisan képző iskolákba valóban csak a gyógypedagógiai foglalkozást igénylőket veszik fel. A magas arány ezek szerint a szokások, az egészségtelen életmód, a rokonok közötti házasságkötés következménye. Az utóbbi időben a normatív támogatás bevezetése is a bba az irányba hat, hogy a határesetek legtöbbször az általános iskolában maradnak, így egyre többször fordul elő, hogy később, felsőtagozatos korban kerülnek áttelepítésre azok a tanulók, akik a gyógypedagógiai oktatást igénylik; ennek minden hátrányával. Mi a teendő tehát, mit képes ellátni, elvégezni a jelenlegi iskola és mit lehet és kell ezen kívül szorgalmazni, támogatni, finanszírozni? Léteznek most is programok, léteznek kiscsoportos foglalkozások, délutáni korrepetálások, 0. évfolyam szervezése a f elzárkóztatásra, túlkoros tanulóknak szervezett összevont osztályok. És léteznek tehetséggondozó programok is, ahol a cigány kultúra, a hagyományápolás a cél. Ezek a fent említett lehetőségek nem emelik ki a cigány tanulókat a normál iskolai közösségből, l ehetőséget nyújtva az integrációra. Véleményem szerint ez a jobb megoldás, ezen a területen érdemes továbblépni, tovább gondolkodni. Mert mindkét fél alkalmazkodását segíti, nem szigetel el csupán a származás és a másság miatt. Nemcsak a cigányok felemelke dését, hanem a társadalom fogadókészségét is segíti, és ez iskoláskorban elkezdve sokkal eredményesebb, sokkal hatékonyabb lehet. Elismerem ugyanakkor, hogy külön cigány oktatásra is van igény. Ma is működnek - és korábban említették is - cigány iskolák, c igány osztályok, ha erre igény van; természetesen ezt az igényt támogatni kell. Ezeknek is van előnye, hiszen nemcsak az oktatás, hanem az egész problémavilág megoldására igyekeznek választ találni. A cigány kultúra, az önbecsülés, az identitástudat, a hag yományápolás mindmind feladata ezeknek az intézményeknek is. A művelődési minisztérium kisebbségi oktatási programja és ezen belül a cigány oktatási, fejlesztési program is nagyon sok olyan feladatot határoz meg, amely továbblépés lehet, a fejlesztés lehe tőségét biztosítja. Nagyon fontosnak tartom ezek között az óvodai nevelés korábbi belépését, a pedagógusképzést; és itt nemcsak cigány pedagógusok képzésére, hanem valamennyi pedagógus ez irányú képzésére is gondolok. Nagyon fontos a taneszközök, tantervek biztosítása. Fontosnak tartanám a kisebbségi normatíva mellett cigány normatíva bevezetését is, ami a cigány kisebbségi önkormányzatokon keresztül juthatna el az iskolákba. Fontosnak tartom - elsősorban azokon a területeken, ahol a cigányok száma magasabb , és ezt korábban képviselőtársaim is említették - a cigány népismeret oktatását, nemcsak a cigány tanulók, hanem valamennyi tanuló számára is. (13.40)