Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 26 (160. szám) - Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. KRISTÓF ISTVÁN (MSZP):
1730 kárpótlási joganyagnak. Jelzi ezt a helyzetet az is, hogy magára a kárpótlásra ez idáig hét alkotmánybírósági határozat született, és végül is ezek adják azt a szakmai hátteret, amelyet figyelembe kell venni a döntések során. Hogy milyen ne héz ez a törvény, azt jelzi az is, hogy - ha jól emlékszem - szeptemberben kezdtük meg ennek a törvénynek az általános vitáját, és úgy tűnik, hogy a nézeteltérések egyes területen még igenigen markánsnak tűnnek. Tisztelt Ház! Eddig elérve megköszönöm azt, hogy figyelmeztetés, illetve a tárgyra térésre való felhívás nélkül elmondhattam eddigi mondandómat, és nem szólítottak fel arra, hogy tételesen a részletes vitának megfelelő hozzászólást adjak elő. De úgy éreztem, ennyit kénytelen voltam megtenni, történ etesen azért, mert Dornbach Alajos képviselőtársammal ehhez a törvényhez húsz módosító indítványt terjesztettünk elő, ezért ennyi előzetes bevezetésként mindenképpen szükségesnek tartottam elmondani. A módosító indítványaink egy koncepció mellett vagy ment én készültek el, és lényegében az alapkoncepció következménye - a szükséges egyeztetések és átvezetések miatt - az, hogy darabszámra ez húsz körülire alakult. A koncepcionális kérdésben a mi véleményünk némileg eltér az előterjesztő véleményétől, és sajnál atos módon e koncepcióban az emberi jogi bizottsággal sem tudunk teljes mértékben egyetérteni. Az Alkotmánybíróság 1/1995. számú határozata rendelkező részében kimondja, hogy a második világháború alatti faji, vallási vagy politikai okból külföldre történt deportálások és kényszermunkára hurcolások puszta szabadságelvonásnak minősítése önkényes csoportbesorolásnak minősül, ezért alkotmányellenes. Erre az alkotmánybírósági határozatra tekintettel szerepelt az előterjesztésben az, hogy a törvényjavaslat, ille tve az alaptörvény, az 1992. évi XXXII. törvény egészüljön ki egy "Kárpótlás az országból való száműzetés" címmel, és ennek a megfelelő jogi rendezésével. Dornbach Alajos képviselőtársammal áttekintve és feldolgozva a történteket, úgy foglaltunk állást, ho gy ebben a körben két igen markánsan és igen jól körülhatárolható jogosulti körről van szó, nevezetesen egyrészt a második világháború alatt megsemmisítő vagy kényszermunkatáborba szállítottak köréről, illetve egy másik körről - amely szintén meghatározó é s igen jellemző kör , azokról, akiket a második világháború alatt vagy azt követően szovjet kényszermunkára hurcoltak. Úgy gondoltuk, van elvi alapja annak, ha ezt a jogosulti kört, ezt a két csoportot a törvényben külön címként megjelenítjük, ezzel is je lezve az eltérő történelmi körülményeket. Ezzel eddig különösebb probléma nem is lenne, hiszen e javaslatunk megalapozottságáról sikerült meggyőzni az előterjesztőt és az emberi jogi bizottságot is, illetve e megoldás ellen nem érveltek olyan nagyon, mint más javaslatunknál. (18.20) Van azonban itt egy más körülmény és tényező is, mégpedig a deportálás vagy a szovjet kényszermunka során elhaltak utáni kárpótlási igény érvényesítésének lehetősége; nevezetesen: ki legyen az, aki ezek után az elhalt honfitársa ink után a kárpótlási igényt érvényesítheti. Az előterjesztő javaslata ebben úgy foglal állást, hogy ilyen esetben a kárpótlási igényt a túlélő házastárs érvényesítheti, további jogosulti kört pedig az előterjesztés nem tartalmaz. Mi úgy ítéltük meg, hogy ez a rendelkezés az ésszerűség határain túl szűkíti a jogosulti kört. Ha meggondoljuk azt, hogy az időtávlat miatt a szóba jöhető személyek milyen korúak lehetnek, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a jogosultak egy része már sajnálatos módon elhalálozott, és nagyon kevés azoknak a száma, akik túlélő házastársként a szovjet kényszermunka vagy a deportálás során elhunyt személy után a kárpótlást igényelhetnék. Áttekintve az eddigi kárpótlási joganyagot, az a véleményünk alakult ki, hogy indokolt és szükséges kiterjeszteni a jogosulti kört az elhalt személy élő gyermekére, annak érdekében, hogy összhangban legyen a korábbi jogosulti körre vonatkozó szabályokkal. Itt egyfajta kompromisszumot fogadtunk el, illetve ajánlottunk; nevezetesen azt, hogy annak fejében, hogy a jogosulti körbe az élő
