Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 12 (156. szám) - Az egyes szociális ellátásokkal kapcsolatos törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF):
1271 jogszabályokban meghatározottaknál kedvezőtlenebb feltételekkel és időtartamra nem lehet biztosítani." Nos, ennek a határnapnak a lezárta után, ha tetszik, az első adandó alkalommal a kormány bebizonyítja, hogy csak azért is neki van igaza. Ahogy a népjóléti miniszter úr az egészségügy átalakításával kapcsolatban a szakmai érvek ellenében mondotta volt: ha a fene fenét eszik is, akkor is megcsináljuk. Hát most ez történik. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Kormány! A görög szellemtörténetben és a drámatörténetben közismert egy fogalom, úgy hívják, hogy hybris, a gőg. A sors elleni lázadás gőgje. Kihívása az istene knek, a természeti törvényeknek. Minden tragikai vétség itt kezdődik, és minden tragikus következmény ebből ered. Én hiszek abban, hogy az európai kultúrkör a görög kultúrkörből eredeztethető, és megfontolásra ajánlom önöknek, hogy ezt a megátalkodottságot , ezt a "csak azért is" szellemet, amelyet - mondom - mind jogi, mind szakmai, mind gyakorlati oldalról egy év alatt az élet lehetetlenné tett, ezt fontolják meg. Mire gondolok? Elméletileg a jogi következményekről nem beszélek. Itt az már többször elhangz ott, hogy a gyermek nem akkor lesz, amikor születik, hanem előtte kilenc hónappal. Erről majd az alkotmánybírák nagyszerűen el tudnak vitatkozni, a római jog óta ez igen kedves jogi csemege. A szakmai, szociálpolitikai, szociológiai része a dolognak, az, a miről itt igazán szó esik, a rászorultság elve. A rászorultság elve elfogadható, kötelezően elfogadandó, csak éppen a családi pótlék adózott jövedelemhatárhoz kötése és ennek kiterjesztése a jelen törvényjavaslatban nem a rászorultság elvét tükrözi. Ez kiz árólag az ügyesség honorálását jelenti. Azt jelenti, hogy aki elég alacsonyra tudja a bevallott jövedelmét srófolni, az nem fizet adót, vagy kevesebbet fizet, nem fizet tbjárulékot, vagy kevesebbet fizet, és a gyereke után is megkapja az adófizetők pénzéb ől a családi támogatásokat - aki elég ügyes ehhez. (12.10) Hallottuk Csehák Judit asszonyt, a szociális bizottság elnökét: hosszan próbálta az állampolgároknak megmagyarázni, hogy hogy működik ez a rendszer. Kérem, én öt éve próbálom megérteni ennek a bony olult rendszernek a működését. És ezalatt a 40 perc alatt egyetlenegy felismerésre jutottam: jogi végzettség vagy két adótanácsadó nélkül ez a rendszer áttekinthetetlen. Ezt bizonyítja a gyakorlat is. A családi pótlékkal kapcsolatos igénylések beadási hatá rideje előtt egy héttel még 10, máshol 20 százalék volt a beadott igények száma - azok fele is alkalmatlan volt, mert adóbevallásban járatlan állampolgároknak az adóbevallások soraira való hivatkozást igénylő kérdőíveket kellett volna kitölteniük. Képtelen ek voltak rá. Ugyanakkor bizonyára képes volt az, aki megfelelő adótanácsadóra tudott szert tenni. Várhatóan a tényleg rászorultak jelentős részben kimaradnak a rendszerből, ugyanakkor bekerülnek a támogatási rendszerekbe azok, akik a feketegazdaság, illet ve az adójóváírások, illetve az adóbevallási - hogy is mondjam? - kozmetikák következtében erre veszik a fáradságot. No, nem Filló képviselő úr, akit egyébként sem érint a kérdés képviselői fizetése alapján, úgyhogy vagy lemond a két gyerek fejében, vagy n em mond le, teljesen - mindegy. De nagyon sokan élnek ezzel a lehetőséggel. A rászorultságot tehát a jelen magyarországi rendszerben, de a sokkal nagyobb adómorállal rendelkező európai országokban sem lehet a családban megjelenő adózott jövedelemhez kötni. Nem lehet azért, mert a folyó jövedelmek nem tükrözik a család tényleges jövedelmeit; nem lehet, mert ezek a folyó jövedelmek nagyon sok mindentől függnek, és függnek a fenntartási, a családfenntartási költségektől, a család egyéb életkörülményeitől, lakó helytől, a kiegészítő termelés lehetőségeitől, a nem adóalapként megjelenő családimunkasegítségtől, kalákáktól és egyebektől. Szóval, ezek nem alkalmasak erre. 20 százalékra becsüli a Pénzügyminisztérium azt a feleslegesen kifizetett összeget, amit most a magasabb jövedelműektől ily módon, támogatások megvonásával a költségvetés meg tud takarítani. 50 százalékra becsülöm én - és a szociológiai szakirodalom - azt a célzási pontatlanságot, ami ebben
