Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 11 (155. szám) - A polgári védelemről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - PALLAG LÁSZLÓ (FKGP):
1203 amely mind a vasúti vonalat, mind a 4es főközlekedési utat elzárja - mármint a város felé , akkor irány a temető? Nehogy azt higgye bárki is, hogy ez speciálisan záhonyi probléma. Tessék ránézni a té rképre, hány helyen van nemzetközi határátkelő, ahol több közlekedési ág is érdekelve van! A határátkelőket nem kis pénz mellett szét lehet ugyan bontani közlekedési áganként - másutt megy a vasút, másutt a közút , csak ez éppen ellentétes az EUkonformit ással és a közlekedéspolitikai irányelvekkel, ellentétes a környezetvédelem érdekeivel, például a kombinált fuvarozás bevezetésével. A gyakorlatból levont tanulságok alapján az alábbiak történtek '93 óta: Változott a települések veszélyeztetési besorolása, ez nyilvánvalóan más lehetőségeket biztosít. A polgári védelem támogatottsága a helyi költségvetésekben több mint nyolcszorosára nőtt. A hivatásos állomány egy főről háromra emelkedett. A záhonyi vállalkozási övezethez kapcsolódóan kamionleállósáv épült a 4es főúton egy kilométer hosszban; kamionparkoló épül magánberuházás keretében, amely közel 200 kamion befogadására alkalmas. Új bekötőút épül, így megszűnik a zsákutcás jelleg - ugyanakkor a gondok a nemzetközi kapcsolatok szélesedésével csak növekedte k. Végezetül még lenne egy javaslatom: a polgármester esküjében sok mindent megfogad. Talán nem lenne baj, ha az esküben helyet kapna a polgárok védelme is. Köszönöm. (Szórványos taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Soron követke zik Pallag László, a Független Kisgazdapárt részéről; őt követi Mécs Imre, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. PALLAG LÁSZLÓ (FKGP) : Köszönöm szépen, alelnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Csatlakozva az előttem szólóhoz, Békés megye, a Körösök v ölgye szintén lényeges polgári védelem szempontjából. Mint ahogy tapasztaltuk, az árvízveszély igen nagy volt a legutóbbi időben is. Az alkotmány 55. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a személyi biztonságra. Az alkotmány 70/H §ának (2) bekezdése pedig mindenki számára kötelezővé teszi a törvényben meghatározott feltételek szerint a polgári szolgálat létesítését. A törvényjavaslat ezekből az alkotmányos elvekből kiindulva biztosítani kívánja az alapvető emberi jogok védelm ét, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az állampolgároknak tevékenyen részt kell venniük annak a megteremtésében. A javaslat a polgári védelmi feladatok ellátásához személyes és vagyoni szolgáltatási kötelezettségeket határoz meg. A magánszemélyek, a gazdálkodó szervezetek a '93. évi CX. törvény, a honvédelemről szóló törvény 42. §ának megfelelően nemcsak személyes közreműködésre, hanem vagyoni szolgáltatásra is kötelezhetők. A polgári védelmi kötelezettség tehát a honvédelmi kötelezettség része, és a férfiakat 1660 éves korig, a nőket 1855 éves korig terheli, kivéve azokat, akiket a törvény a kötelezettség alól mentesít. A II. fejezet rendelkezik a polgári védelem irányításáról, és feladatokat határoz meg a kormány, a belügyminiszter, a megyei közgyűlés elnök ei, a főpolgármester, a polgármesterek számára. Ezeknek a szervezeteknek legfontosabb kötelezettsége, hogy a részükre biztosított jogokat rendeltetésszerűen gyakorolják, de semmilyen körülmények között sem élhetnek vissza a jog által biztosított lehetősége kkel, kötelezettségekkel, vagyis a polgári védelmi szervezetek sohasem válhatnak a munkásőrséghez hasonló erőszakszervezetté, a politika, a hatalom támaszaivá. Ennek megelőzése érdekében célszerű lenne a javaslat kiegészítése azzal, hogy a kormány rendszer esen, például évenként adjon tájékoztatást a törvény végrehajtásának mikéntjéről az Országgyűlésnek. A polgári védelem szervezeti egységei tehát nem válhatnak erőszakszervezetté sem békeidőben, sem pedig minősített időszakban. Maradéktalanul el kell végezn iük viszont a lakosság és az anyagi javak védelme érdekében az elvi tervező, szervező tevékenységet, a katasztrófák elleni védekezést,