Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 5 (153. szám) - A polgári védelemről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - SZILI SÁNDOR (MSZP):
1015 hogy korábban a védelem gazdasági alapja állami tulajdonra épült, amely mára arányaiban nagyságrendekkel módosult. Az Országgyűlés biztonságpolitikai és honvédelmi alapelveit érvényesítve határozottan körvona lazódik az a kormányzati törekvés, amely az országot veszélyeztető minősített helyzetek felszámolására rendelt fegyveres erők és rendvédelmi szervek mellett a védelmi felkészítés és az országmozgósítás, vagyis az országvédelem azonos fontosságú szereplőiké nt kezeli a civil szféra erőit - nevezetesen a védelmi feladatokat ellátó igazgatási és önkormányzati szerveket , a nemzetgazdaság védelmére mobilizálható erőit, és végül, de nem utolsósorban a lakosság életét és létfenntartását szolgáló anyagi javak olta lmazását végző polgári védelmet. A nemzetközi egyezményekből, a genfi konvenció létéből következik, hogy a polgári védelem szervezet- és feladatrendszerének megszületését a háború áldozatai, a védtelen polgári lakosság oltalmazásának szükségessége miatt a nagy világégések, a háborúk szomorú következményei ösztönözték. Ennek megfelelően a polgári védelem a magyar jogrendszerben is a honvédelem része, s mint ilyen, adott esetben meghatározó jelentőségű a támadó fegyverek elleni védekezésben. Mégis a törvényja vaslat nagy erényeként szeretném kiemelni, hogy korszerű módon, a fegyveres összeütközésekre történő felkészüléssel azonos súllyal kezeli a katasztrófák által okozott károk elhárításának kötelezettségét, a lakosság békeidejű oltalmazását. Ennek szellemében a polgári védelem szervezet- és feladatrendszere a honvédelemről szóló törvény komplex biztonságpolitikai, honvédelmi felfogását követve a minősített időszakok mindegyikére, azaz a fegyveres összeütközéssel járó rendkívüli állapot és szükségállapot mellet t a katasztrófahelyzetekre és a minősített időszak kihirdetését nem igénylő, úgynevezett küszöb alatti válság- és krízishelyzetek kezelésére egyaránt felkészül. A polgári védelemről szóló törvényjavaslat megosztja a hatásköröket és a feladatokat. A védelmi igazgatás szervei - a fővárosi, megyei, illetve helyi védelmi bizottságok , az államigazgatási jogkörben eljáró önkormányzati vezetők, főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke, polgármester, illetve a polgári védelmi szakmai feladatokat ellátó hivatásos polgári védelmi szervezetek és a polgári védelmi kötelezettség alapján létrehozott polgári védelmi szervezetek között. Az önkormányzati és védelmi igazgatási szervek gyakorolják az állampolgárokat érintő hatósági jogköröket, ellátják a közigazgatásszerve zési és koordinációs feladatokat, továbbá a polgári védelmi feladatokban részt vevő fegyveres erők, rendvédelmi szervek és önkormányzati szervek tevékenységének fővárosi, megyei, illetve helyi szintű összehangolását. A polgári védelem hivatásos és polgárvé delmi kötelezettségek alapján létrehozott szervei a védekezés szakmai feladatainak megtervezése és megszervezése mellett gondoskodnak a polgári védelmi feladatokban részt vevő állampolgárok felkészítéséről. (12.20) A javaslatot előremutatónak tartom azért is, mert olyan helyi jellegű katasztrófák, illetve katasztrófával fenyegető krízishelyzetek felszámolásának jogi alapjait, szervezeti kereteit teremti meg, ahol az időbeni helyi kezdeményezés és összefogás a komolyabb országos méretű katasztrófa bekövetkez ését akadályozhatja meg anélkül, hogy szükségállapotot vagy más minősített helyzetet kellene kihirdetni. A polgári védelemről szóló törvény mielőbbi megalkotásának szükségére figyelmeztetnek a közelmúltban bekövetkezett és katasztrófával fenyegető olyan he lyzetek is, mint például a FelsőTiszavidék és a Körös mentén kialakult árhullám, a rendkívüli időjárás által előidézett közlekedési és ellátási problémák, továbbá a nemzetközi együttműködés fontosságát jelző, hatásaiban országhatárainkon átnyúló katasztr ófák, mint például a kassai kohórobbanás volt. A katasztrófák bekövetkezésének közvetlen és mindennapos veszélye miatt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a jogalapok megteremtése mellett biztosítani kell az azonnali beavatkozással létrehozott polgár i védelmi erők megfelelő felszereltségét is - vegyvédelmi eszközök, műszaki mentőeszközök stb. , a katasztrófák elhárításában közreműködő erők koordinációjához szükséges