Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 5 (153. szám) - Andrzej Zelazowski, az IPU lengyel-magyar csoportjának helyettes vezetője és kísérete köszöntése - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. TOKAJI FERENC (MSZP):
1008 DR. TOKAJI FERENC (MSZP) : Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájában az Egész ségbiztosítási Alap költségvetéséhez, illetve ezen belül elsősorban a 8. § (3) bekezdésében meghatározott gyógyfürdőszolgáltatás kiadásainak előirányzatához kívánok szólni. Teszem ezt annál is inkább, mivel a költségelőirányzat nemcsak vitatható, hanem é vek óta problémás is, szakmai és pénzügyi vitákat idéz elő. A jobb megértés kedvéért rövid történelmi áttekintést is kell tennünk. Mint ismeretes, a történelem folyamán már az ókori népek is felismerték a termálvizek, illetve az erre alapult gyógyfürdők be tegségmegelőző, illetve gyógyító hatását. Így például a római birodalomban csak Augustus korából 170 fürdőt tartottak nyilván, számos közülük díjtalanul állt a rómaiak rendelkezésére. A későbbi császári korokban már a provinciákban is találhatók voltak für dők, így köztük hazánkban is. A török hódoltság idején az oszmán hódítók számos gyógyfürdőt építettek ki, így Gyulán, Hévízen, Budán, Egerben. Ha csak az alföldi kisvárost, Gyulát vesszük figyelembe, Evria Cselebi híres török utazó Magyarországi utazások c ímű művében tizenegy fürdőről számol be. A két világháború között Budapestet a gyógyfürdőkultúra fővárosaként jegyezték. Itt alakult meg a Nemzetközi Gyógyfürdőügyi Klimatológiai Szövetség. Ma Magyarország világviszonylatban is előkelő helyen áll a gyógyfü rdők számában. Gyógyvizeink a szigorú minősítési kritériumoknak megfelelnek. Az e természeti adottságra épülő gyógyfürdők a magyar társadalombiztosításba is beépültek. A kezdeti széles körű finanszírozást azonban, amely a gyógyszertámogatáshoz viszonyítva töredék mértékű, sajnos folyamatosan szűkítették. Véleményem szerint ez szakmailag nem indokolt. Nézzük meg, miről is van itt szó! A díjmentes gyógyfürdőkezelések csak akut eseményt követően, rehabilitációs céllal írhatók fel. Másképpen, magyarán fogalmazv a: lényegesen kevesebben jutnak térítésmentes gyógyfürdőkezeléshez. Nem kerülnek támogatásra a termál gyógymedencék. A gyógyfürdőben végzett kezelések csak töredékei a komplex fizikoterápiás gyógyító rendszernek. A szakorvos javasolhat kád, súly, szénsav as termálfürdőt, gyógymasszázst, iszappakolást, víz alatti sugármasszást, víz alatti csoportos gyógytornát, gyermekeknek csoportos gyógyúszást. A gyógyfürdő betegségmegelőző, gyógyító, fájdalommegelőző, ugyanakkor fájdalomcsökkentő, gyógyszer- és táppénzki váltó szerepe orvosi szakmai körökben teljesen közismert. E tényre hivatkozással adtam be jómagam több törvénymódosító javaslatot, amelynek célja volt az alacsony költségelőirányzat növelése, amely véleményem és a szakmai körök szerint indokolt. Az 1996. évi költségvetésben a gyógyfürdők támogatására 750 millió forint lett meghatározva. Csak emlékeztetőül: az 1994. évben a teljesülés 799 millió forint volt, az előirányzat több mint 1 milliárd. Tehát kevesebb a felhasználandó összeg ez évre; az inflációról már nem is kívánok beszélni. Ezen áldatlan helyzetet kívántam volna feloldani azzal, hogy ezt a támogatási kört 200 millió forinttal növelni kívántam, akár más tételek rovására is. Sajnálattal állapítottam meg, hogy az előterjesztő hatásszámítások nélkül n em támogatta, sajnos a szociális és a költségvetési bizottság úgyszintén. Nem tudom, milyen indokból. Meggyőződésem és tapasztalatom szerint ez hiba. A pénzügyi szemlélet és a kellő orvosi szakismeret hiánya az oka a törvényjavaslat talán elutasításának? M ire alapozom ezt? Orvosiszakmai szempontból a gyógyfürdőkezelések szűkítése és a támogatások csökkentése semmiképpen nem indokolt. Sőt, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy Magyarországon a táppénz jelentős hányadát mozgásszervi megbetegedések adják, t ovábbá hogy 4550 év életkor után a lakosság túlnyomó része ízületi megbetegedésekben szenved, e téren kiemelten magas a gyógyszerfogyasztás, máris indokolatlanná teszi véleményem szerint az elutasítást. Mindazok, akik kimaradnak ezen szolgáltatásból, gyóg yszerekre szorulnak vagy
