Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 5 (153. szám) - Andrzej Zelazowski, az IPU lengyel-magyar csoportjának helyettes vezetője és kísérete köszöntése - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP):
1009 táppénzre mennek. A kérdés rögtön felvetődik: lehet, hogy lényegesen nagyobb kiadásra kényszerül az egészségbiztosító? Azaz, amit nyer a vámon, többszörösét elbukja a réven? Ha a szociális szempontot is figyelembe vesszük, akkor el ég egy réteget kiemelni, mondjuk, a nyugdíjasokat. Ők azok, akik rendkívül érintve vannak. Szívérrendszeri megbetegedések, idült mozgásszervi problémák részben vagy egészben kezelhetők a gyógyfürdők és szolgáltatásaik által. Ők azok, akik fájdalommal, de méltósággal tűrik a mind lehetetlenebbé váló helyzetet; ugyanakkor a drága gyógyszereket nem egy esetben nem tudják kiváltani, illetve már a szervezetük maga reagál rá rosszul - a mellékhatásokra is gondolhatunk. Ha csak egyszerű kenőcsöt vásárolunk, az is több száz forintba kerül. Egyébként a reumagyógyszerek fogyasztása nálunk így is magasabb a nemzetközi átlagnál. Nem nehéz megjósolni: a gyógyfürdők támogatásának visszafogásával egyenes arányban növekedni fog a gyógyszerfogyasztás. A gyógyfürdők támogatá sának alacsony szinten tartása ugyanakkor ellentmond az egészségbiztosító önkormányzat azon törekvésének, amely szerint a gyógyszerfogyasztást vissza kell venni. Emlékezzünk: a tavalyi tájékoztatóban ez volt benne. A gyógyfürdők helyét és szerepét vizsgálv a - a jelenlegi költségvetési előirányzat mellett - sajnos fokozatos leépülés jellemző. Sajnálattal állapítottam meg, hogy e témában nem nyilatkozott a Fürdővárosok Szövetsége, sőt a tárcaközi egyeztetőbizottság sem, amely korábban, legalábbis tudtommal, 1 99495ben létezett. Az általános vita során elhangzott, hogy világhírű gyógyfürdőink nagy része tönkremegy, leépül. Igaz. Sajnos ezt kell mondanom, magam is gyakorlója vagyok, e területen dolgozunk, érintve vagyunk, láthatjuk, hogyha ez így folytatódik to vább, ez a nemzeti kincs nemsokára elvész. Ugyanakkor e támogatási formával együtt csökken - a lepusztultságnak "köszönhetően" - egy más ágazat bevételi forrása is: az idegenforgalomé, ez pedig a GDPben is számottevő. Nem beszélve arról, hogy a külföldi t ársadalombiztosítók, látván a magyar hozzáállást, aligha fognak a magyar gyógyfürdőkkel és szolgáltatásokkal szerződéseket kötni. Súlyos gondok egész sorát vetheti ez majd fel a közeljövőben. Összegezve: van egy nemzeti kincsünk, amely a gyógyításban pótol hatatlan, kellő mértékű társadalombiztosítási támogatással takarékos és hatékony, de mégsincs igazán elismerve. Az elmondottak alapján kérem a parlamentet, a tisztelt Házat, hogy a gyógyfürdők előirányzatára beadott, 200 millió forinttal növelt módosító in dítványomat, annak ellenére, hogy a bizottságok nem támogatják, azért fogadják el. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, kétperces reflexióra. DR. TAKÁCS IMRE (MSZP) : Elnök Úr! Ké pviselőtársaim! Csatlakozom Tokaji Ferenc képviselőtársam gondolataihoz; nemcsak hajdúszoboszlói képviselőként, hanem a gyógyfürdők szerelmeseként is. Köztudott, hogy a prevencióban, a gyógyításban, a rehabilitációban milyen lehetőséget biztosítanak a gyóg yvizek, és ezen kezelések alkalmazásával időnként az igen magas árfekvésű gyógyszereket nélkülözni lehet. Dr. Kun Károly, a hajdúszoboszlói gyógyfürdő főorvosa tájékoztatott arról, hogy a hajdúszoboszlói gyógyfürdőben több éven át évenként több ezer lengye l bányászt kezeltek, ezek részben prevenció, részben gyógyítás, részben pedig rehabilitáció céljából keresték fel a gyógyfürdőt. Mind a három csoportba tartozó vendégek gyógykezelésének eredményéről a lengyel bányaorvosok azt nyilatkozták, hogy a kezelésbe n részesültek betegségének megismétlődése ritkábban fordult elő, gyógyszeres kezelést ritkábban alkalmaztak, és az otthon alkalmazott fizikoterápiás kezelések hatásfoka eredményesebb volt. (11.50)