Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 5 (153. szám) - Andrzej Zelazowski, az IPU lengyel-magyar csoportjának helyettes vezetője és kísérete köszöntése - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Salamon László): - SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): - ELNÖK (dr. Salamon László):
1007 Társadalombiztosítási Alapoknak az auditált mérlege a '94es költségvetésről, akkor nem tévedett, e z valóban igaz volt. Igen ám, de ekkor kezdődik, megint csak a jogszabályi rendnek megfelelően, az ÁSZvéleményezésre való kiadás, és az Állami Számvevőszék bizony időt igényel önmagában a javaslat megfogalmazására. Majd indul egy hosszas egyeztető folyama t, amikor az Állami Számvevőszék a társadalombiztosítási önkormányzatokkal levelez. Levelez mind a kettő a Pénzügyminisztériummal mint a felügyeletet gyakorló szervvel, levelez mind a kettő a Népjóléti Minisztériummal mint a szakmai felügyeletet gyakorló m inisztériummal. Ebből születik egy egyeztetés, és az egyeztetés vége - és érdekes a megállapításra is figyelni, hogy az Állami Számvevőszék azt mondta, hogy bár auditált a mérlege a két biztosítási alapnak - jelesül a '94es , és erről még majd vitatkozha tunk a Házban, de nem tartja hitelesnek ezt a mérleget. Ebből a mérlegből kiindulva kellene elkezdeni tervezni a '95ös költségvetést, amely már éppen teljesült, s a '96oshoz már csak közvetett információkkal rendelkezünk. Bizony eléggé megalapozatlan ily en szempontból a költségvetés, nem feltétlen csak a társadalombiztosítási önkormányzatok hibájából. Az eredeti költségvetési javaslatot tehát abban a formájában elfogadni mi sem tudtuk, nemcsak az ellenzéki pártok, nyilvánvaló volt, hogy gyökeres átdolgozá s szükséges, aminek megpróbáltuk megtalálni a törvényes módját. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Kérdezem, kíváne még valaki szólni a vita e szakaszában. Selmeczi Gabriella képviselő asszony. Megadom a szót. SELMECZI GABRIELLA (Fidesz) : Köszönöm szépen. Az ajánlás 20. pontjában szereplő, Matyi László és Kiss József képviselő urak indítványához szeretnék pár támogató szót szólni. Ezt a javaslatot a költségvetési bizottság és a szociális bizottság tá mogatta, a számvevőszéki bizottság ellenben nem támogatta, sőt az egyharmada sem támogatta. Ez a módosító indítvány, ez a javaslat arról szól, hogy az a bizonyos világbanki pénz, amit a kölcsönszerződés alapján kaptunk, egy célzott támogatás, csak arra szo lgál, hogy a világbanki hitelt az informatikai fejlesztésre lehessen felhasználni. Fel szeretném hívni a figyelmet, hogy tavaly az ÁSZjelentésben a szakértők külön kérték ezt a megoldást, amelyet most önök - Kiss József és Matyi László képviselő úr - beny újtottak, és ezért csodálkozom, hogy most pont az Állami Számvevőszék volt az, amely nem fogadta el ezt a módosítást. Szeretném felhívni a képviselőtársak figyelmét arra, hogy ez a módosító indítvány alapvetően jó, és megegyezik az Állami Számvevőszék igén yével is. Köszönöm szépen. (Taps.) (11.40) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Kérdezem, kíváne még valaki a részletes vita e szakaszában felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Tisztelt Ház! Mivel további felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e s zakaszát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Egészségbiztosítási Alap költségvetéséhez és mellékleteihez beérkezett módosító javaslatok vitája, az ajánlás 3655. pontjai szerint. Megadom a szót az írásban előre bejelentett felszólalónak, To kaji Ferenc képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt frakciójából.