Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 19 (107. szám) - Mentelmi ügyek: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - PÁPAI MIHÁLY, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes):
552 A tegnapi napon, illetve a szombati napon a következő jelent meg, szintén ebben a legolvasottabb Csongrád megye i lapban a Délmagyarországban, illetve a Délvilágban; szintén egy újságíró készített riportot Mónus Áron úrral, melyben közli az illető, hogy tulajdonképpen Rapcsák András elintézte vagy elrendelte - elnézést a pontatlan idézetért - az ő orvosi vizsgálatát . Mindennek az a célja, hogy megakadályozza a Horn Gyula miniszterelnök úr ellen folytatandó bírósági eljárását. Kérem a tisztelt Házat, hogy a szavazáskor értékelje e két nagy példányszámban megjelent nyilatkozatot. A magam részéről természetesen büszke v agyok arra, ha bármilyen formában meg tudom védeni a miniszterelnök urat. (Derültség.) Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Felhívom az önök figyelmét, hogy a mentelmi jog felfüggesztése a jelen levő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazatát igényli. Emlékeztetem önöket, hogy a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő úr mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, ho gy felfüggesztie dr. Rapcsák András országgyűlési képviselő úr mentelmi jogát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 7 szavazattal, 250 ellenszavazattal, 18 tartózkodással dr. Rapcsák András képviselő úr mentelmi jogát ne m függeszti fel. Tisztelt Országgyűlés! A mentelmi és összeférhetetlenségi, mandátumvizsgáló bizottság H/1383. számon határozati javaslatot nyújtott be dr. Géczi József Alajos képviselőtársunk, Magyar Szocialista Párt, mentelmi ügyében . A bizottság indítvá nyozza, hogy a hódmezővásárhelyi Városi Bíróság megkeresésével érintett ügyben az Országgyűlés dr. Géczi József Alajos országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függessze fel. Megadom a szót Pápai Mihály képviselő úrnak, a mentelmi bizottság előadójának. P ÁPAI MIHÁLY , a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A hódmezővásárhelyi Városi Bíróság átiratban kérte az Országgyűlés állásfoglalását dr. Géczi József Alajos országgyűlési képviselő ú r mentelmi joga felfüggesztése tárgyában. A rendelkezésre álló iratokból és adatokból megállapíthatóan Mónus Áron Hódmezővásárhely, Zrínyi út 27. szám alatti lakos azért jelentette fel nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt dr. Géczi J ózsef Alajos országgyűlési képviselő urat, mert ellene, álláspontja szerint, a Hetedik Napról című Hódmezővásárhelyen megjelenő hetilap '95. május 4ei számában közölt Géczi - a" Mónus Áron szeret pereskedni" című cikkben - becsületének csorbítására alkalm as tényeket, illetve ilyen tényekre közvetlenül utaló kifejezéseket használt. A hivatkozott cikkben dr. Géczi József Alajos úr, mint az országgyűlési mentelmi bizottságának elnöke a feljelentéssel kapcsolatban az újságíró kérdésére azt nyilatkozta: "Itt él a városban Mónus Áron úr, aki nagyon szeret pereskedni, és a jelenlegi jogszabály erre lehetőséget is biztosít." A mentelmi bizottság az ügyet '95. szeptember 13ai ülésén megvizsgálta és dr. Géczi József Alajos úr távollétében tárgyalta. Ennek során arra a következtetésre jutott, hogy a feljelentésben foglaltak nem olyan súlyúak, amelyek büntetőjogi értékelést kívánnak. Megállapította egyúttal, hogy a feljelentés zaklató jellegű, ezért zavarja a képviselő úr és az Országgyűlés munkáját. Mindezekre tekinte ttel a mentelmi bizottság egyhangúlag, illetve egy tartózkodással szemben azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy dr. Géczi József Alajos országgyűlési képviselő úr mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel. Köszönöm. (Taps.) ELNÖ K (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) :