Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 18 (106. szám) - Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
410 alaptörvényen végrehajtani, erre az én megítélésem szerint aligha van lehetőség, hiszen az alkotm ánybírósági döntés - amint már az előbb is jeleztem - köti a Házat. De talán nem lehet csodálkozni a keltett indulatokon azért sem, mert megítélésem szerint az elmúlt ötven év talán a magyar történelem legtöbb szenvedést hozó ötven éve, és a törvény ezt az időszakot öleli fel. Úgy gondolom, ebben az időszakban a sokszor szinte elviselhetetlen mérvű szenvedések olyan sora keletkezett, amely az indulatokat természetesen gerjeszti. Nem árt azt sem figyelembe venni, hogy ez az alaphelyzet szinte az egész magyar népre kiterjedt. Legyen szabad mindjárt előrebocsátanom, hogy én távolról sem értek egyet azzal a jogfelfogással, mintha lennének különbségek az élet elvesztésének különböző módozatai között, noha elviekben természetesen ezt senki nem kívánja elvitatni; n yilván igen jelentős módozatok lehetnek abban. De én igazán nem tudok ma, ötven évvel később különbséget tenni a között. Mondjuk, a görög katolikusokat elhurcolták Kárpátaljáról a Gulágszigetekre, és szörnyűséges szenvedések közepette vesztették életüket gyerekek, asszonyok, idősek, harcolók, nem harcolók, mindenki, akit elhurcoltak, hiszen egész vidékeket ürítettek ki egyszerre ilyen célból. Rendkívül nehéz lenne most utólag azt mondani, hogy ez a halál nem olyan halál, mintha teszem azt, náci koncentráci ós táborba hurcolták volna el. Úgy gondolom tehát, nagyon nagy hiba, szinte bűn lenne az, ha mi most a mérhetetlenül sokat szenvedett magyar nép között különbséget tennénk, és azt mondanánk, hogy ez jobban szenvedett, mint a másik. Mert ki tudná megmondani , hogy vajon az az anya szenvedette többet, aki látta, hogy a gyermeke miként éhezik mellette és miként ragadja el tőle lassan a halál, mint ha netán valami durva külső közbeavatkozás következtében ez sokkal gyorsabban következett volna be?! Én tehát úgy gondolom, az egész magyar nemzet minden lakosát kell az alatt érteni, amikor a szenvedő magyar népről beszélünk, és ne tegyünk olyan érdemben különbséget, ami most, ötven évvel később az élők között keltene indokolatlan, értelmetlen feszültségeket. Talán k ülön megemlíthetném, hogy vajon hogyan lehetne ma különbséget tenni a meggyilkoltak meggyilkolási minősége között, mondjuk, amikor jól tudjuk, hogy a Vajdaságban meggyilkoltak hozzávetőlegesen ötvenezer magyart, Szlovákiában meggyilkoltak százezer magyart, a Donkanyarban vágóhídra vittek kétszázezer magyart - talán nem veszik rossz néven, ha megemlítem: köztük a feleségem édesapját is. És talán megemlíthetném azt is, hogy a sok tízezer vagy százezer ártatlanul elhurcolt magyar - most attól függetlenül, hog y azért hurcoltáke el, mert görög katolikus volt, vagy azért hurcolták el, mert valamilyen seregnek hiánya volt a létszámot illetően, esetleg azért, mert a zsidó hit volt az, ami az őseitől rászármazott, vagy azért vitték el, mert a másikra meg a görög ka tolikus hit hozta ugyanazt a sorsot , tehát az a sok százezer magyar, akit zsidóként hurcoltak el, éppúgy szenvedett és éppúgy szörnyűségek következtében vesztette életét, mint az a sok százezer magyar, akit más ok miatt hurcoltak el. Nagyon nagy hiba len ne akár kisebbségeket diszkriminálni, de épp olyan hiba lenne többséget diszkriminálni! Éppen azért tehát, hogy végre az egész folyamat úgy lezárható legyen, hogy az emberi méltóságban ne essék sérelem, nem szabad különbséget tenni ember és ember szenvedés e között. Én nem is itt látom az egész törvénynek - az alaptörvénynek meg a módosításnak - a szörnyű nagy hibáját, hanem tessék nekem megengedni, hogy én arra utaljak: eleve már az alaptörvény is - a '92. évi XXXII. törvény is - a legkényesebb kérdéseket m eg akarta kerülni. Hiszen tessék megnézni, hogy a preambulum erről hogyan árulkodik! Hát mindössze három nagyon kis bekezdésből áll az egész preambulum, megkerülve minden kényes kérdést! Úgy gondolom, a törvénymódosítás is ugyanebben a hibában leledzik. Mi ért állítom én ezt? Azért, mert amikor a beterjesztett alaptörvény, majd a módosítvány az egyes kérdésekről szól, a közhangulatot leginkább izgató kérdéseket nem kellő nyíltsággal tárgyalja. Igen sokan nem tudják, hogy az egyiknek miért jár kárpótlás, amik or a másiknak nem jár; arról már nem is beszélvén, hogy egyáltalán helyese a törvény konstrukciója, hogy kárpótlást ad akkor,
