Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 18 (106. szám) - Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
411 amikor jogtalanul elvették valakinek az életét. Hát vajon a jogtalanságnak a kárpótlás lenne a jogi megfelelője a másik oldalon? (18.30) Úgy gondolom, igen tisztelt Ház, lehet természetesen azt mondani, hogy ex gratia jár a kárpótlás. Nem tudom, hogy jó kifejezése ez a mérhetetlenül sokat szenvedett magyar nép esetében. Én nem használnám ezt a kifejezést. A Kisgazdapártnak mindig i s az volt az álláspontja, ezt az egész kérdést úgy kellett volna lerendezni, hogy a vagyoni kárpótlásra egy fillért nem lehetett volna adni, hanem a reprivatizáció alkalmazásával 1990. május 2án, a parlament hivatalba lépésekor rögtön intézkedni kellett v olna... (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.) ...és egy tollvonással visszaállítani az eredeti állapotot - ahogy az történt a magyar történelemben már korábban is , és ennek következtében maradt volna pénz a politikai okból és az életüktől és szabadsá guktól jogtalanul megfosztottak kárpótlására vagy kártérítésére. Mert úgy gondolom, ha valakit jogtalanság ért, akkor nem kárpótlás, hanem kártérítés jár a részére, teljes reparáció. Lehetett volna azt mondani, hogy a magyar államnak most erre nincsen pénz e, de a teljes reparáció elvét nem lett volna szabad sérteni. Úgy gondolom, végül is erre azért nem került sor, mert a hatalom nem merte kimondani az igazságot. Mi az igazság? A Független Kisgazdapárt álláspontja szerint a magyar állam szempontjából kétfél e módon kellett volna megközelíteni a teljes problémaköteget. Mégpedig egyrészt meg kellett volna vizsgálni, hogy vajon a nagyhatalmak, illetőleg a hatalmak megszállása következtében milyen károk, milyen események következtek be. Meg kellett volna vizsgáln i tehát külön a minket megszálló hatalmak felelősségét, és a másik oldalról világosan el kellett volna választani azokat az eseteket, amelyekért viszont a magyar állam tartozik felelősséggel. Ez az a rendkívül lényeges pont, ahol sem a '92es törvényalkotó k, sem a jelenlegi módosítók nem mertek belemenni a kérdés lényegébe. Pedig erről a helyről ki kell mondanom a Független Kisgazdapárt nevében, hogy nemcsak a magyar állam felelőssége merül fel a kártérítések tekintetében, hanem a megszálló hatalmaké is, és bizony sort kellett volna keríteni arra, hogy a megszálló hatalmak felelősségét nevesítsük, kimondjuk, hogy mi az, amiért a megszálló hatalmak felelnek és mi az, amiért a magyar állam felel. Úgy gondolom, hogy adott esetben a magyar állam diszkrecionális jogkörén belül alkalmazott olyan kényszerintézkedés, mint mondjuk a munkaszolgálat esetében nem lehet vitatkozni azon, hogy ebben az esetben a magyar állam felelőssége áll fenn. Ugyanakkor azt sem lehet elvitatni, hogy teszem azt, a náci megszállók által t ett intézkedések semmiben sem különböznek a szovjet megszállás alatt bekövetkezett borzalmaktól, és mindkét esetben nevesíteni kellett volna, hogy most a náci megszállókat terhelie a felelősség vagy pedig a szovjet megszállókat. Itt az a pont, ahol ki kel l mondanom, sajnos az egész kérdés az egész törvénynél vizsgálat tárgyát nem képezte, ennek következtében már a '92es törvényalkotó is megelégedett azzal, hogy a magyar állam nem rendelkezik kellő anyagiakkal ahhoz, hogy az életüket és szabadságukat veszt ett személyek kártérítését rendezze. Ezért csak egy korlátozott méretű kárpótlásban gondolkodik, és ugyanezt a koncepciót követi - mondjuk ki őszintén - a jelenlegi kormány is. Annyiban nyúlt hozzá ehhez a törvényhez, amennyiben az Alkotmánybíróság döntése értelmében hozzá kellett nyúlnia, de most is ügyel arra, hogy lehetőleg minél kevesebb pénzből megússza az egész törvénymódosítási folyamatot. Pedig a célnak nem annak kellene lennie, hogy megússza a magyar állam, hanem annak kellene lennie, hogy ha valak it ilyen sérelem ért, akkor miként lehet neki kártérítést nyújtani. Éppen ezért, ha mód volna rá, akkor a magunk részéről sem zárkóznánk el attól, hogy - akár rövid ideig, de minél hatékonyabban - üljünk le és beszéljük meg, melyik az a kör, ahol növelni l ehetne a jóvátehetetlen borzalmak valamiféle kárpótlását. De úgy gondoljuk, hogy alapvetően az egész koncepció elhibázott, mert nem kárpótlás, hanem teljes kártérítés jár. Emlékszem arra, amikor Borics Gyula még az állampárt parlamentjének utolsó ülésén eb ben a házban történt felszólalásakor - én akkor, mint az Ellenzéki Kerekasztal egyik képviselője, ott ültem a hallgatóság soraiban, láthattam, hallhattam - elismerte, hogy teljes kártérítés jár, de ezért most már az akkori kormány az
