Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 21 (130. szám) - A családi pótlékról és a családok támogatásáról szóló 1990. évi XXV. törvény módosításáról, valamint a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény egyes rendelkezéseinek hatályba léptetéséről szóló törv... - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - VARGA MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF):
2827 nem lehet ilyen, mert azért szakmai tisztességből nem mondhat ellent a társadalomtudósok eddigiben letett és írásban is elénk került véleményének. Ha viszont ez így van, és a célzottságban ekkora romlás következik be, akkor ezt nem hívhatom a legkevésbé rossz rendszernek, ezt egy rosszabb rendszernek hívhatom csak az eddiginél. S mi indokolja, hogy egy rosszabb rendszerre térjün k át? A társadalmi igazságosság? Rendkívül jó szlogennek hangzik, hogy miért fizessen a pénzügyminiszter családjának is családi pótlékot az állam. Csak éppen itt nem arról van szó, hogy többet akarunk fizetni bárkinek, hanem arról, hogy kevesebbet akarunk fizetni, mint eddig, ahol fordítva működik a logika. A felső jövedelmi tizedben 2,5 ezrelék, az alsóban 2,5 százalék a családtámogatás reformjának része a jövedelemben. Tehát tízszer többet vonok el, mint amennyit a magas jövedelműeknél elvonok. Itt nem a dok, hanem veszek, hiszen végül is az egészben 13 milliárdot megspórolni kíván a költségvetés, akkor pedig ne tessék társadalmi igazságosságra hivatkozni, hanem arra, hogy ezt a pénzt innen tudom csak elvenni. Miért? Mert a gyerekeknek nincs szavazati joga , úgy tűnik, politikailag kisebb veszteség ezt a csoportot támadni, mint például a nyugdíjasokat. Én azt hiszem, hogy ezt egy kormány sem teheti meg akkor, amikor a mai, ma még nem szavazó gyerekek jövőre, vagy azután előbbutóbb szavazni fognak, és egyetl enegy kormány sem teheti meg, ha komolyan hisz abban, hogy fenntartható a társadalom és fenntartható az a gazdasági növekedés, amihez munkaerőre lesz szükség 10, 20, 25 év múlva. Tehát nem igaz, hogy ez célzottabb, nem igaz, hogy igazságosabb és nem igaz, hogy szükséges, hiszen az infláció a két éve nem emelkedő családi pótlékok következtében egyszerűen felfalta ezt a támogatást. Két éve még 38 százalékát fedezte a gyereknevelés költségeinek a családi pótlék egy kétgyermekes családban, ez ma - az infláció k étéves növekedését figyelembe véve - már nem 38, hanem maximum 20 százalék lehet. Húsz százalék tehát az, amit a társadalom fordít ebben a mai rendszerben arra, hogy gondoskodjék a jövőjéről. Az, hogy legkevésbé rossz, már csak azért sem igaz, mert például a személyi jövedelemadórendszerben egyszerűen a gyerek utáni adójóváírás bevezetése - ami nem egy új technika, két éve még, meg egy éve is még így működött , egyszerűen visszaállítható lenne, a személyi jövedelemadónál erre majd javaslatot is teszünk, s őt már tettünk, tehát ez írásban megjelent javaslat, úgyhogy vannak kevésbé rossz módszerek a gyerekszám figyelembevételére. Végül arról kéne szólni, hogy ez jóléti kiadásnak vagy szociális ellátásnak - ezek idézetek az előbb hallottakbó l - semmiképpen nem tekinthető. Ez még arra a célra sem felel meg, amire eredetileg szolgálna, hogy a gyereknevelés költségeihez méltányos módon hozzájáruljon a társadalom. Ha viszont egy rendszer, amit be akarnak vezetni, rosszabb, mint az eddigi, minden hozzászólásból kiderült, a jelenleginél, akkor az a kérdés csupán, hogy miért, mi szükség van erre. Miért nem teszi meg a kormány, hogy az alkotmánybírósági döntésekre hivatkozva vagy bármire hivatkozva elfelejtse ezt az ötletet, amit egy márciusi vasárna p reggelén, fejfájástól gyötörve, a másnapi világbanki látogatástól félve kitalált valaki? Miért szükséges ragaszkodni ahhoz, ami értelmetlen? Tessék ezt megmagyarázni nekünk, talán a zárszóban. Tessék arra gondolni, hogy a természet elleni tragikai vétsé g minden sorstragédia alapja, Oidipusz királytól Rank doktorig, Hamleten keresztül mindenki azzal követte el a tragikai vétséget, hogy egy természeti törvényt megsértett, és a hybris, a gőg, a megátalkodottság következtében nem volt hajlandó ezt elismerni. Minden ilyen esetben, hiszen erről szól az egész drámairodalom, bekövetkezett a tragédia vége, bekövetkezett a büntetés. Ne tessék egy ilyen büntetést, egy ilyen, sors által várható büntetést a fejükre vonni politikusként, nyilván nem megvakulni fognak, m int Oidipusz tette volt, de nagy király lehetett volna, ahogy Hamletről mondják, hogyha nem követi el ezt a tragikus vétséget. Gondoljanak arra, hogy nagy politikusok lehetnének, ha egy kicsit bölcsebben döntenek ebben az értelmetlenül
