Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 13 (126. szám) - A fogyasztási adóról és a fogyasztói árkiegészítésről szóló 1991. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vit... - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP):
2424 vezetését. És hogy eladósodott és oda jutott az ország, ahová juto tt, annak legfőbb ismeretelméleti oka a butaság, a műveletlenség volt. A magam részéről teljesen indokoltnak tartom például, ha egy sikeres képviselő vagy nagyhatású parlamenti szónok ki akarja adni beszédeit vagy alapfontosságú politikai munkáit, támogatá sért az Országgyűléshez forduljon. A költségvetés alapján nem látom, hogy mindezt miből segíthetné, támogatná az Országgyűlés. Nyilván még sok mindenről lehetne beszélni. Úgy hiszem azonban, ennyi is elég, hogy világos legyen: az Országgyűlésnek másféle, a jelenleginél alaposabb költségvetésre lehetne, illetve kell is legyen igénye, és az sem szorul hosszabb magyarázatra, hogy teljesen jogos elképzelés, hogy ezt a költségvetést külön törvény tartalmazza. (16.10) Folytatva kritikai észrevételeimet, a vaskos köteteket áttekintve is sajnálattal kell megállapítanunk, hogy szó sincs bennük új irányok kijelöléséről, sem az ország forradalmi modernizálásáról, amiről pedig annyit papoltak annak idején a szürkeállomány és a kivételes tudás bajnokai. Megint csak a rég i nóta, a lejáratott és teljes mértékben kompromittálódott restrikciós politika, a bigott pénzügyi szemlélet - amelynek nincs és nem is lehet más végeredménye, mint az, hogy végromlásba viszi az országot , a jobbára szocialista kormányok által felhalmozot t külső és belső adósság, a törlesztések fizetése mint legfőbb rendezőelv és mint egyedül szilárd pont határozza meg a pénzügyi kormányzat munkáját a költségvetés elkészítésében is. Ne csodálkozzunk, ha ezek után az lehet a benyomásunk, mintha az egész ors zág is csak azért létezne, mintha az itt élő 10 millió magyar létének is csak az lenne a legfőbb értelme, hogy fizesse az adósságokat. Azokat a külső adósságokat, amelyekről az a tetszetős mese, hogy fogyasztásra fordították, és amelyet oly szívesen terjes ztenek és mesélnek azok a körök, amelyek mind az adósságok felvételénél, mind évtizedes törlesztése kapcsán személyesen jártak, illetve járnak jól és alaposan megszedték magukat. És fizessük a belső adósságokat, amelyek nem lennének olyan terhesek, ha az i nflációt - például forintleértékeléssel - nem tornázzák fel szándékosan olyan magasra, és a kamatok se kúsznak fel a csillagos égig. A modernizációs elképzelésekből is csak a rombolás valósul meg következetesen. Lelkesen igyekeznek lebontani minden olyan n agy elosztórendszert, amit a pártállam hozott létre, pedig az írás is egyértelműen figyelmeztet: "Ami jó, mind megtartsátok, ami rossz, mind elvessétek!" Mindennek leginkább persze a bérből és fizetésből élők, a kisvállalkozók isszák meg a levét, azaz a tö bbség. Az adóprés mértéke, a Pénzügyminisztérium zsebünk kiürítésére tett intézkedései mármár azt az elképzelést keltik bennünk, mintha valamely megszálló zsoldoshaddal állnánk szemben, amely arra kapott felhatalmazást, hogy korlátokat nem ismerve fossza ki az országot. Így nehéz, sőt lehetetlen megmondani, miben szakértő a kormány. Kérdezni könnyebb, mint válaszolni. Egy biztos: legkevésbé az oktatás, a tudomány, a kultúra irányításának a területén. Sikertelenséget halmoz sikertelenségre. A könyökünkön jö n ki az unalomig ismételt közhely, mármár hivatkozni se stílszerű rá, mégsem tehetünk mást, mint azt, hogy újra előhozzuk és elmondjuk, hogy azok az országok, amelyek emelkedni akarnak, a legsanyarúbb éveikben is komoly anyagi ráfordításokat eszközölnek a z oktatásra, a kutatásra és a kultúrára. Nálunk is így tett Klebelsberg Trianon után; ez az egyedül helyes, lehetséges és járható út, még akkor is, ha az érintettek úgy tesznek, mintha süketek volnának, és nem akarják meghallani. Évtizedes munka áll példáu l amögött, hogy Magyarországon is kialakult az egyetemi testnevelés ugyan nem túl jó, de azért mégis elfogadható rendje. Ennek most vége és mindez akkor, amikor az országban a fiatalok körében végzett edzettségi felmérések eredményei tragikusak. Hová vezet ez? Távlatilag nyilván kevesebb lesz majd a nyugdíjas, de addig is több a beteg ember. A nyelvi lektorátusok tanárainak elbocsátása, illetve jobb esetben a belőlük történt kft.k szervezése pedig a lehető legsúlyosabban sérti a diákok esélyegyenlőségét, v eszélyhelyzetbe hozza a többnyelvű diplomás réteg kialakítására irányuló törekvéseket. A diplomához szükséges nyelvvizsgát