Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 9 (124. szám) - A személyi jövedelemadóról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - GAÁL GYULA (SZDSZ):
2290 nyilvánvaló az az ellentmondás, hogy m iközben egyes családoknak ez a megoldás előnyöket kínál, hiszen éppen azért szorgalmazzák az ilyen típusú adózás érvényesítését, ezt csak úgy teheti meg, ha vagy azt vállaljuk, hogy csökken az ilyen módon beszedett személyi jövedelemadótömeg, vagy pedig a zt vállaljuk, hogy ezt az adótömeget változatlanul hagyva más adózókra hárítjuk rá ezt a terhet. Mielőtt a kormány benyújtotta volna a személyi jövedelemadóra vonatkozó javaslatát, modellszámításokat végzett, és ezeknek a számításoknak az eredménye azt mut atja, hogy a felezéses együttadózás technikájának érvényesítése mintegy 50 milliárd forint jövedelemadóbevétel kiesést jelentene az államháztartásban. Én most azzal a kérdéssel nem kívánok foglalkozni, hogy erről az 50 milliárd forintról lemondhate a köl tségvetés. Azt gondolom, azok a javaslatok, azok az észrevételek, amik idáig elhangzottak a költségvetési vitában, egyértelműen inkább arról szólnak, hogy a feszültség várhatóan nagyobb lesz a tervezett bevételek és kiadások között, mint ahogy az előirányz ott törvényjavaslatban van. A hozzászólók, a kritikusan megszólalók jelentős része megkérdőjelezte a bevételek realitását, ugyanakkor a kiadási oldalon további növelésekre tett javaslatot, illetve helyezte kilátásba, hogy módosító indítványokkal növelésre tesz javaslatot. Ezért nem gondolom azt, hogy bárki is azt mondaná, hogy ebben a helyzetben tényleg le lehet mondani 50 milliárd forintról. Az összegen nem is érdemes vitatkozni, hogy esetleg csak 40 vagy ténylegesen 55 milliárd forintról van szó. Igazából ez már nem lényeges kérdés. 40 milliárdról éppenúgy nem mondhat le a költségvetés, mint 50ről. A másik megoldás maradna egy ilyen típusú adózási elv érvényesítése érdekében: változatlanul hagyva a jövedelemadótól várt bevételi tömeget - most a jelenlegi előterjesztés szerint ez 480 milliárd forint , úgy osszuk el a terheket, hogy azokra a háztartásokra kevesebb adóteher hárul, ahol több kereső van, ismétlem, ahol ezen keresők nem mindegyike a marginális felső adókulcs szerint adózik, tehát a jövedelmük á tlagolásának és ez alapján való adókivetésnek valóban adómegtakarító hatása lenne az ő részükre. Ha ezeknél a családtípusoknál adómegtakarítás van, változatlan adóbevételt feltételezve, nyilvánvalóan adótöbbletet eredményez a rendszer, azoknál a háztartáso knál, ahol nincsen erre mód, akik tehát vagy egykeresős család, egyedül tartja el a szülő a gyermekeit, vagy esetleg kétkeresős, de mind a két kereső a felső adókulcs alá tartozik. Ezt sokan bírálták, sokan meg szokták jegyezni a magyar adórendszernél, hog y már viszonylag alacsony jövedelmeknél is eléri a marginális, a legfelső kulcsot, ezért azt gondolom, abban sem vitatkozunk, hogy ahhoz még csak nem is kell kiugróan magas jövedelműnek lennie a családnak, hogy mind a két kereső tagja a felső kulcs szerint adózzon. Az ő számukra tehát nem könnyebbséget jelentene ez a rendszer, hanem többlet adóterhelést. Ez volt az a megfontolás, ami miatt elálltunk ennek a rendszernek a támogatásától, legalábbis a jövő adóévben való megvalósításától. A másik kérdés - áttér ek a reáljövedelmekre gyakorolt hatásra , hogy milyen típusú adók legyenek azok, amelyek alapvetően biztosítják az államháztartás bevételi igényét. Évek óta az államháztartási reform kapcsán sokszor hangzik el az, hogy a jövedelem típusú adókat csökkenten i kell és ezzel szemben előtérbe kell helyezni a fogyasztáshoz kapcsolódó adókat, tehát általános forgalmi adót, fogyasztási adót. Azt gondolom, ez a kívánság indokolt, sok érv mondható el mellette. Alapvetően az, hogy általában könnyebb egy igazságos fogy asztáshoz kapcsolódó adórendszert kialakítani, mint egy jövedelemadórendszernél. A fogyasztáshoz kapcsolódó adó akkor jelenik meg az adózó állampolgárnál, amikor a jövedelmét ténylegesen elkölti, fogyasztásra költi, tehát nem a jövedelemképződést adóztatj a, hanem a jövedelem elköltését. Itt különböző gazdaságpolitikai preferenciák könnyebben érvényesíthetők. Ha ilyen típusú dolgokra költi, akkor kevesebb adót kell fizetni, ha más típusú dolgokra költi, akkor több adót kellene fizetni. És nem utolsósorban a z is emellett az érvrendszer mellett szól, hogy elvileg könnyebb ellenőrizni, és olcsóbb adótechnikai eljárásokkal oldható meg a fogyasztási adó, a fogyasztáshoz kapcsolódó adók beszedésének az érvényesítése. (15.10)
