Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 9 (124. szám) - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - KOMÁROMI ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Salamon László): - SELMECZI GABRIELLA (Fidesz):
2264 körülbelül a fele a tavalyi év folyamán tapasztalható hitelfelvét eli csúcsösszegeknek, ami - az előirányzatok nominális növekedését is kalkulálva - igen tetemes kamatkiadásokat eredményezhet a két alapnál. (13.00) Ezzel a két, illetve másfél momentummal le is zárul a költségvetés ezen területén található pozitívumok sor a. Sajnos. A családi pótlék kérdésében a kormány szemmel láthatóan úgy gondolja, hogy ami önmagában nem alkotmányellenes az egykori csomagjából, azt muszáj megvalósítania. Számunkra érthetetlen ez a makacsság. A bevezetni szándékozott intézkedésekből, azaz a családi pótlék megkurtításából nem fog annyit megspórolni a kormány, amennyit itt a költségvetés előirányoz. Véleményünk szerint, és több ellenzéki képviselőtársunk szerint is, az adminisztrációs költségek összemérhető nagyságrendet fognak képezni a vár ható megtakarítással. Vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy a családok molesztálásának mértéke nincs arányban a várható megtakarítással. Ha pedig az intézkedést nem az államháztartás egyensúlya iránti féltés motiválta, akkor vélhetően arról van szó, hogy a pén zügyi kormányzat ezzel a pénzügyi szempontból látszatintézkedéssel próbálja a nemzetközi pénzügyi szervek bizalmát visszaszerezni. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt kell mondanunk, hogy ez a törekvés súlyosan sértő az illető szervekre nézve. Arra, hogy a bölcső dei normatíva most sem szerepel a költségvetésben, már lélekben felkészültünk. Pedig soha nagyobb szükség nem volt arra, hogy a bölcsődei hálózatot megtartsuk, vagy akár erősítsük. Akkor, amikor a duplájára nőtt azoknak az anyukáknak a száma, akik apró gye rmeküket kénytelenek bölcsődébe adni azért, hogy el tudjanak menni dolgozni, mert kell a pénz, nincs más választásuk, egy keresetből nem tudnak megélni, közben a kormány ígérete ellenére sem óhajtja alanyi jogúvá tenni az anyasági ellátásokat, és a gyermek ek után járó adókedvezményt sem szándékozik visszaállítani. Az Alkotmánybíróságnak ugyan sikerült a koalíció gyermekes családok ellen indított hadjáratát lefékezni, de a költségvetés tanúsága szerint az ellenségkép megváltoztatása nem sikerült. A megszorít ó intézkedések jellemzően a fiatal családosokat sújtják. Azt a réteget, azt a generációt, ahonnan a legkönnyebb elvenni. Vajon hogyan tiltakozzék, hogyan demonstráljon egy fiatal anyuka, akinek éppen az a problémája, hogy hogyan jöjjön ki a családi költség vetésből a hónap végéig? A kosztpénz már régen nem elég, az energiaárak meglódultak, ha gyógyszerért megy a patikába, akkor egykétezer forint alatt már nem ússza meg, a beiskolázás több tízezer forintra rúg, a reálbérek csökkennek, és most már a nagymama nyugdíjából is egyre kevesebb jut az unokára, mert nagyon sok családnál a nagyszülők besegítettek a gyereknevelésbe, de most már ez se megy. Szemmel láthatóan nem sok jóra számíthatunk a költségvetés alapján. Nem sok jóra számíthatnak az egészségügyben dol gozók sem. Az ágazati vezetők megértő nyilatkozatain kívül semmi nyoma sincs annak, hogy a kormány tisztában lenne azzal, hogy milyen a helyzet, milyen súlyos a helyzet az egészségügyben. Sőt, egyre inkább az látszik, hogy a kormány egészségpolitikájának e gyetlen vezérlő elve van: a magyar egészségügy egyetlen baja, hogy pénzbe kerül. És kerül, amibe kerül, ezen változtatni fog. Hát kerülni fog, méghozzá sokba: egyelőre még csak szülőotthonokba, gyermekkórházakba, lyukas fogakba, ki nem váltott gyógyszerekb e, jövőre pedig ki tudja megjósolni, hogy mibe. Az egészségügyben tervezett kapacitáscsökkenés miatt már most feszültség van az intézményekben. A kormány nem vállalja fel nyíltan a döntés felelősségét, hanem egy olyan finanszírozási rendszert eszelt ki, am ely az intézmények vezetőit kényszeríti a megszorító döntések meghozatalára. Ez az intézményvezető fogja majd aláírni az elbocsátásokat, a leépítésekről szóló döntéseket, addig, amíg egyszer csak működésképtelenek nem lesznek ezek az intézmények, javarészt például a vidéki kis kórházak. A pályakezdő orvosok munkanélkülivé válása pedig azért nem öltött még tömeges méretet, mert országos szinten több évfolyamnyi orvos helyezkedett el gyógyszergyártó cégeknél ügynökként.
