Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 8 (123. szám) - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - DR. BOKROS LAJOS pénzügyminiszter:
2101 Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési vita délelőtti szakában a most elhangzott vezérszónoki felszólalásokat terveztük. Pénzügyminiszter úr szót kér. Nyilván reagálni akar itt most. Ennek lehetőségét megadjuk. De önálló felszólalásra most délelőtt már nincs lehetőség. Tehát a pénzügyminiszternek szót tudok adni, és ha erre kíván valaki, természet esen két percben, reagálni, ennek is megadjuk a lehetőségét. Minden azonban az időkeretek terhére megy. Miniszter úré, mint ismeretes, az MSZP terhére. Ezért ismertetem a mai időkereteket: Szabad Demokraták Szövetsége 67 perc, MDF 55 perc, Szocialista Párt 113 perc, Független Kisgazdapárt 44 perc, KDNP 41 perc, Fidesz 40 perc, és a függetlenek részéről 10 perc. Tehát akkor megadom a szót pénzügyminiszter úrnak. DR. BOKROS LAJOS pénzügyminiszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönö m a lehetőséget, hogy a vezérszónoki felszólalások után, tényleg nagyon röviden és csak néhány gondolattal azokra az általános összefüggésekre reflektáljak, amelyek egynémely vezérszónoklat során elhangzottak. Nem fogok hosszan beszélni, hiszen úgy gondolo m, hogy a törvényjavaslat általános, illetve részletes vitája úgyis hosszú időt fog igénybe venni, és ennek során majd a kormánynak is módja lesz az észrevételeket megvitatni. (9.20) Mindössze két lényegi összefüggésre szeretnék rámutatni. Az egyik Csépe B éla képviselő úr, a másik pedig Varga Mihály képviselő úr ma elhangzott vezérszónoklatából származik. Csépe Béla képviselő úr arra fűzte fel a mondanivalóját, hogy meggyőződése szerint az egyoldalú restrikciós, jövedelemelvonó, takarékos pénzügypolitika ne m megoldás az egyensúly helyreállítása tekintetében. Ezzel szemben megoldás lenne az, ha olyan kínálatösztönző, bizonyos kitörési pontokat támogató gazdaságpolitikát folytatnánk, amely a gazdasági teljesítményt megsokszorozza és ennek eredményeképpen majd dőlni fognak a költségvetési bevételek az államkincstárba. Nos, ennek a logikának legalább egy elméleti és egy gyakorlati szépséghibája van. Hadd kezdjem a gyakorlatival. A Kereszténydemokrata Néppárt kormányon volt az elmúlt időszakban és valóban meg is p róbált egy ilyen gazdaságpolitikát folytatni, amit a képviselő úr jelzett. Nevezetesen, miután a '9192es időszak mély gazdasági válságából valamilyen gazdasági növekedés felpörgetésével kívánt az akkori kormány kilábalni, ezért tényleg elkezdte növelni a támogatásokat, elkezdett úgynevezett kitörési pontokat keresni, s ennek eredményeképpen igenis a költségvetési túlköltekezés irányába ment. Kérdezem én, mi lett ennek az eredménye. Ennek az lett az eredménye, hogy '93ban az addigi viszonylag stabil folyó fizetési mérleg vészesen elromlott és 3,4 milliárdos folyó hiánnyal zárt. '94ben, abban az időszakban, amikor igaz hogy csak fél évig volt uralmon már a régi kormány, a fizetési mérleg hiánya még ennél is több, 3,9 milliárd dollár volt. A költségvetés hi ánya szintén nagyon vészesen nőtt ezekben az időszakokban. Úgy gondolom, hogy nem lehet igazából egyensúlynak nevezni egy olyan költségvetéspolitikát, amely rendszeresen 8910 százalékos bruttó hazai termékarányos költségvetési hiányokat produkál. Azt gon dolom, ebből is látszik, hogy gyakorlatilag kivitelezhetetlen egy olyan gazdaságpolitika, amelynek az elméleti megalapozottságát is egyébként több mint kétségesnek tartom. Tudniillik arról van szó, hogy a rövid táv és a hosszú táv problémáját érdemes lenne egyszer már figyelembe venni. Ez egy alapelv egyébként a közgazdaságtudományban. Rövid távon természetesen nem lehet a gazdasági növekedést kínálati oldali gazdaságpolitikákkal felpörgetni, és ha egy államcsőd, egy fizetésképtelenség, egy vergődés, illet ve ennek a megakadályozása között kell választani, akkor nyilvánvalóan egészen rövid távon nem marad más hátra, mint egy olyan, igenis takarékos restrikciós gazdaságpolitikának az alkalmazása, amely legalább a legrosszabbat, nevezetesen az államcsőd és a f izetésképtelenség elkerülését teszi lehetővé.
