Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 8 (123. szám) - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - ZWACK PÉTER (független):
2099 Minden költségvetési vitában elmondom, a lebénító, az élénkítési lehetőséget nem adó költségvetés ne m is számíthat egyensúlyi elmozdulásokra. Kissé részletesebben belemerülve az általános indoklás problémáiba, elsőként emelném ki, hogy a tőkefelhalmozási és tőkevonzási képesség, valamint a vállalkozási reálberuházások növekedésének nem az államháztartási finanszírozási igények visszaszorítása az alapfeltétele. A vállalkozások hiteligényének a kielégítését ma nem ennek a hiánya akadályozza, hanem a mesterségesen magasan tartott kamatlábak. A másik örök vitatéma a bérkiáramlás. A foglalkoztatottak többsége számára ma a bérek nemhogy nem áramlanak, de még csak nem is csordogálnak. A nálunk jelenleg közgazdaságilag tévesen inflációnak nevezett folyamat valójában áremelkedés, méghozzá a lakossági fogyasztást közvetlenül érintő szférában, amely magában foglalja mindenekelőtt az energiaszolgáltatást, a távközlést, az élelmiszerek és a háztartási cikkek piacát. (9.10) Ehhez képest a sokakat egyáltalában nem érintő bérnövekedés aránya csak töredéknyi volt. Ez különösen igaz az újabb megszorításokkal fenyegetett költ ségvetési területeken. Ezért a bérvisszafogástól inflációs ütemcsökkentést várni képtelenség, hiszen szó sincs az ár- és bérspirál összekapcsolódásáról. Ez az elképzelés a koncepció egyik legnagyobb szakmai tévedése. De mivel a kiinduló alapelvek egyikéről van szó, kétségessé teszi a tervezet egészének megvalósíthatóságát. A másik, Magyarországon hónapok óta gyűrűző vitának az az alapkérdése, hogy melyek a valódi stabilizációs követelmények. Az alternatívákról folytatott szakmai viták legalábbis valószínűvé tették, hogy a nagy nemzetközi pénzügyi szervezet maximalista diktátumaihoz való eminens törleszkedés és feltétel nélküli igazodás nem csupán indokolatlan, de megengedhetetlen is. A történelmi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a mi mindenkori kétségbees ett megfelelési kísérleteink soha nem nyerték el jutalmukat. Természetesen vannak kényszerpályák, de csak az önállóságra törekvés, a szuverén gondolkodás, és főleg a valóságos helyzethez igazodó ötletek vezetnek hosszabb távon eredményre. Ugyanakkor már év ekkel ezelőtt az volt a Vállalkozók Pártjának is az álláspontja, és személy szerint is mindig azt vallottam, hogy a szimpla pénzügyi számításokból készített prognózisok csak korlátozott érvényűek. A steril gazdasági számítások soha nem érvényesülnek a gyak orlatban. Ugyanis a társadalmi közeg működési logikája legalább annyira fontos, mint a pénzügyi számítások logikája. Hiányoznak a döntés előkészítéséből a hatástanulmányok. Jól emlékszem, hogy az előző parlamenti ciklusban az MSZP volt az egyik élharcosa a z akkor is elmaradó hatástanulmányok elkészítésének, ösztönzésének. Ehhez képest, sajnos, ma is csak napi kapkodással találkozunk, csak a társadalmi környezettől megfosztott pénzügyi számításokat kapunk. Nem látjuk azokat a kalkulációkat, amelyek a direkt közgazdasági összefüggéseket a társadalmi és társadalomlélektani hatásokkal összevetnék. Én olyan üzletemberként, aki sokat élt és dolgozott a legfejlettebb országokban, azt állítom, hogy ma már az üzlet kétharmad részben pszichológia, és csak egyharmad ré szben közgazdaságtan. Két, tartalmában azonos értékű áruból az kel el, amely lélektanilag jobban talál. Az állam gazdasági döntéseinek a társadalom általi elfogadására ez hatványozottan igaz. Iskolapélda erre a sok elemében működőképes Bokroscsomag néhány , bevételi szempontból nem sorsdöntő, ám lélektanilag elhibázott mozzanatának, lásd tandíj, családi pótlék negatív hatása. Feleennyi energiával többszörösét lehetett volna fogni egyetlen koncentrált akcióval bizonyos jövedéki ügyeknél, ahol több tízmilliár d volt a tét, és a sajtó révén közismertté is váltak az esetek. De azt hiszem, én már másfél év alatt elég sokat beszéltem e falak között arról, hogy mennyivel hatékonyabb lenne a költségvetési szempontból is a feketegazdaság legnagyobb csúcstételei ellen koncentrált akció, mint, mondjuk, a középrétegnek a nyomorgatása. A mostani megszorítások is alapvetően a középréteg ellen irányulnak, és a legnehezebb helyzetbe a bérből és fizetésből élők kerülhetnek. Pedig ha valamit akarunk csinálni a magyar gazdaságga l, akkor elsősorban úgy kell
