Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 7 (122. szám) - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitája - DR. KÁDÁR BÉLA, az MDF
2001 Megadom a szót... (Gaál Gyula jelzi, hogy átadja az elsőbbséget dr. Kádár Bélának.) ... Elnézést, valami kavarodást jeleznek a frakcióvezető urak. Kádár Béla úr szóljon először? (Gaál Gyula: A szokásoknak megfelelően!) A Szabad Demokraták Szövetségének vezérszónoka jelzi, hogy átadja az elsőbbséget a Magyar Demokrata Fórum vezérszónokának. Kérném akkor, hogy innen a pulpitusról mondja el beszédét dr. Kádár Béla úr, a Magyar Demokr ata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka, és őt követi Gaál Gyula úr. DR. KÁDÁR BÉLA , az MDF képviselőcsoport részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Először is megköszönöm Gaál Gyula képviselőtársam lovagias gesztusát az elsőbbségi jog átadásá val kapcsolatosan. Tisztelt Országgyűlés! Felcsendült a költségvetési vita nyitánya, és - a sokadik házassághoz hasonlóan - minden költségvetési vitáról elmondhatjuk, hogy ez a remény diadala a tapasztalat fölött, legalábbis a nyitány időszakában. Hiszen m inden költségvetési vita kezdetén él bennünk a remény, hogy a kormányzat és az Országgyűlés tud egy olyan költségvetést alkotni, amely alkalmas az ország sorsának jobbítására. Persze a nyitány is mindig sejteti a finálé fő motívumait; tudjuk, hogy most elk ezdünk egy körülbelül másfél hónapos vitát, benyújtunk sok száz módosító indítványt, a végén majd elhangzik a kormányzati összefoglaló arról, hogy az ellenzék újat mondani a vita során nem tudott, alternatívát mutatni nem tud - de hát nincs is alternatíva , majd ezek után a parlamenti erőtér elfogadja a benyújtott költségvetési törvényjavaslatot. Nagy örömömre szolgál, hogy gondolataimat oly régóta nélkülözött pénzügyminiszter urunk jelenlétében mondhatom el, meghallgathattam expozéját, ahol a kormányzati álláspont mellett egyéni felhangokat is hallottunk, de örömömbe vegyül egy nagy adag üröm is, mert megint csonka vitát folytatunk. Nemcsak létszámilag csonka parlamenttel, hanem csonka vitát úgy is, mert nem áll rendelkezésre az oldalanként mintegy 900 mil liárd forintos összegszerűségű tbönkormányzatok költségvetése, és csonka ez a vita azért is, mert ilyen formában - ha szabad egy latin fordulatot használnom - pars pro toto, az egész helyett egy részt kaptunk, felerészt, fél szemmel kell navigálnunk a mag yar pénzpolitika vizein, és nem vagyok benne biztos, hogy az Országgyűlés minden tagja Nelson admirális, aki jól tud navigálni fél szemmel is. (Derültség, zaj.) De bizonyos szempontból csonka ez a vita azért is, mert a Pénzügyminisztérium régóta jól ismert egyoldalú álláspontját tükrözi, nevezetesen azt, hogy a kétségkívül súlyos pénzügyi, makropénzügyi egyensúlyhiányt a jövedelmek elvonásával, a kiadások lefaragásával lehet kezelni, és ez a költségvetési tervezet sem veszi kellően figyelembe azt a megoldás t, hogy egyensúlyhiányt csökkenteni nemcsak jövedelemelvonással, hanem a jövedelemtermelő képesség erősítésével is lehet; és szerettünk volna látni legalább egy harapófogóstratégiát. Ebből adódóan az 1996. évi költségvetési tervezet is egyoldalú, egydimen ziójú. Hangsúlyozni szeretném, tisztelt Országgyűlés, hogy frakcióm egyértelműen támogatja az egyensúlyhiány csökkentésének a célját. Azonban gyökeresen eltérő álláspontot vall az egyensúlyhiány csökkentésének lehetséges módozatairól: nem a jövedelemelvoná sban, hanem a kínálatépítésben látja az egyensúlyhiány csökkentésének az ország érdekeit szolgáló legbiztonságosabb módját. Nem ért egyet frakcióm a jövedelemelvonás tervezett mértékével és a költségvetés jövedelemelosztási arányaival sem. Az egyensúlyhián yjavítás mértéke - a bruttó belföldi termék százalékában kifejezve - az ez évihez viszonyítva körülbelül másfél százalék, privatizációs bevételek nélkül. Amennyiben teljesülnek a költségvetés várakozásai, akkor az államháztartási - persze az előttünk nem lévő , költségvetési deficit a GDPnek nem egészen 4 százalékára, a privatizációs bevételekkel pedig a központi költségvetés körülbelül 1,7 százalékára rúg. Ez annyit jelent, hogy - ha teljesülnek az előirányzatok - Magyarország már a jövő évben teljesíte né az európai uniós tagság időpontjában érvényes követelményeket, amely 3 százalékot ír elő, tehát előreszaladunk Maastricht felé. Ezt - némi gonoszkodással - lehet persze "maastrichtkoravénségnek" is hívni, mert kérdéses, hogy ez a magyar gazdaság, ez a magyar társadalom sok éves kivérzés, elfáradás után képese ilyen nagymértékű alkalmazkodóképességre egy év leforgása alatt? A kérdést majd a jövő megválaszolja.
