Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 6 (121. szám) - A társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - VARGA JÓZSEF, az MSZP
1941 (16.50) Álláspontjuk az, hogy a kiindulópont is téves, mert az 1988as adóreform teljes mértékben elhibázott, és csak arra jó, hogy becsapják vele az országot és a nem zetközi közvéleményt. A rendszer arra a hazugságra épült, hogy az abban foglaltak teljesíthetők. Az elmaradt adóbevételekért pedig az adófizetők alacsony adómorálját tették felelőssé, és későbbi módosítások során a különböző elvonásokat még tovább emelték, valamint a végrehajtás szabályait szigorították. Az adótörvények módosítására most benyújtott javaslatról általánosságban megállapítják, hogy a társadalom különböző rétegeit egymás ellen uszítják ideológiai és gazdasági síkon. Az Ipartestületek Országos S zövetségének is elég negatív a véleménye, amit most nekem nincs módom elmondanom. Befejezésül, hogy ne csak a Független Kisgazdapárt véleményét hangoztassam, engedjék meg, hogy idézzem az egyik hatalmon lévő képviselőt, aki elismerte, hogy az MSZPSZDSZko alíció tévedett, rosszul ítélte meg a helyzetet. Mindezért nem tudom egyértelműen a pénzügyminisztert hibáztatni, mert őt a miniszterelnök a legjobbak közül választotta ki, tehát ez az a szint, amilyet a kormányzat adni tud. A Független Kisgazdapárt a törv ény jelentős módosításával tudná elfogadni a törvényjavaslatot, azonban az a véleményünk, hogy olyan jelentős módosításokat, amelyek ide alkalmasak lennének, nehezen tudnánk tenni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az FKGP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Tisztelt Országgyűlés! Szólítom a szónoki emelvényre Varga József képviselő urat, a Szocialista Pártból, aki annak ellenére vállalta, hogy most szólal föl, hogy nem fog már beleférni teljes felszólalása a televízió nyilvánossága elé. Az ország közvéleményének tájékoztatására elmondom, hogy az 5 óráig el nem hangzott vezérszónokok szerdán a tévé nyilvánossága előtt fogják tudni elmondani a vezérszónoklatukat. Képviselő úré a szó. VARGA JÓZSEF , az MSZP képviselőcsoport részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy az előttem szóló Izsó Mihály képviselőtársam egy kicsit sötétre festette a jövőt. Én megpróbálok egy olyan képet adni, ami talán pontosabb ennek a törvénytervezetnek a ka pcsán, és nem is annyira borulátó. Annál is inkább merem ezt mondani, mert az elmúlt években is több ellenzéki képviselőtársam részéről hallottuk azt a vádat, hogy a kormány nem folytat vállalkozásbarát politikát, nem ösztönzi kellően a vállalkozásokat és a beruházásokat. A cáfolatok ugyan minden esetben elhangzottak akkor is, de azt hiszem, hogy éppen ez a mostani előterjesztés, ami a társasági adóról szól, ékes cáfolata lehet mindezeknek. A javaslat több ponton bizonyítja azt, hogy a kormány jelentős segí tséget nyújt a tisztességes vállalkozóknak, de egyidejűleg biztosítja a verseny tisztaságát a visszaélési lehetőségek kizárásával. Határozottan állíthatom, hogy a most elénk tárt tervezet számtalan olyan elemét várták már a vállalkozók, amelyek pozitív vál tozást hozhatnak a társasági adótörvényben. Az első ilyen nagy jelentőségű üzenete, hogy bízzanak a vállalkozók, mert kiszámítható és tartós feltételek között gazdálkodhatnak majd az elkövetkezendő időszakban. Nem változik például a 18 százalékos adókulcs, ami a stabilitásnak az egyik elemét jelenti; a kiegészítő adónál sem változik az adó mértéke, és a tartalma is csak a szükséges mértékben. Így például rendezi a magánvállalkozók személyi jövedelemadó törvény hatálya alá való kerülésekor fizetendő kiegészí tő adó kérdését, ami a törvény rendelkezése alapján 1997. január 1jéig minden magánvállalkozónál be kell hogy következzék, ha jelenleg a társasági adó hatálya alá tartozott. Ugyanakkor rendelkezik a külföldiek kiegészítő adójáról, ami a kettős adóztatásró l szóló egyezmény hatálya alá tartozó vállalkozások esetén jellemzően valamivel alacsonyabb, tehát 515 százalékos adóterhelést fog jelenteni. A