Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 5 (103. szám) - A közoktatás szervezésével és irányításával kapcsolatos egyes átmeneti szabályokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - CSIZMÁR GÁBOR (MSZP):
175 Én az előző oktatási törvényt is többször és alaposan átolvastam, ezt a kis törvé nyjavaslatot is alaposan átolvastam. Tehát azt hiszem, jól emlékszem arra, hogy az oktatási törvényben nem szerepelnek olyan alapelvek, amelyek egy nemzeti alaptanterv alapelvei lehetnének. Ez az előző. De én elolvastam azt a tíz változatot is, amelyet a m inisztérium a különböző időszakokban kiadott. A legújabbat is elolvastam, és abban sem találtam olyan megfogalmazást, amely helyettesíthetné a nemzeti alaptanterv alapelveit. A másik kérdéskörrel kapcsolatban annyit, hogy nem vitatkoztam Csizmár Gábor képv iselőtársamnak ama felvetésével, hogy itt kétféle koncepcióról van szó. Ezt tudomásul vettem, erre nem is reagáltam. Valóban kétféle koncepcióról van szó, de mivel ő reagált erre, ezért hadd fogalmazzam meg, hogy mi is ennek a két koncepciónak a lényege. A z előző koncepció értékek mentén és értékekre támaszkodva kívánja a közoktatás irányítását és a nemzeti alaptantervet szabályozni, a jelenlegi koncepció pedig tananyagra, tananyaghalmazra és az értékek kiiktatásával a tananyagra támaszkodva. Tehát gyakorla tilag az egyik esetben építeni kíván az alkotó pedagógusokra, azokra a pedagógusokra, akik tudják, hogy milyen értékeket tanítsanak meg és milyen módon neveljenek. A jelenlegi helyzetben pedig egy kicsit oktatógépekké kívánja degradálni a pedagógusokat ez a koncepció, és ezzel nem tudtam egyetérteni. Természetesen nem vitatom azt a jogát a kormánykoalíciónak, hogy jogában áll egy másféle koncepciót megfogalmazni, csak azért kellett elmondanom, mivel Csizmár Gábor képviselőtársam arra is reagált, amire én ne m reagáltam. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Szintén kétperces időkeretben megadom a szót Csizmár Gábor úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének. (18.30) CSIZMÁR GÁBOR (MSZP) : Ha erre már választ kapok, akko r nem fogok újra jelentkezni. Három dolgot szeretnék mondani. Kár, hogy Dobos Krisztina nem hallja a válaszomat, de majd nyilván elolvassa. Úgy veszem észre, hogy démonokkal vitatkozik. Úgy gondolom, semmi nem tiltja, hogy megcsinálja az intézmény, semmi n em akadályozza, hogy megvásárolja az intézmény, semmi nem kötelezi az intézményt, hogy egy darab tantervet fogadjon el a központtól. Gyakorlatilag tehát ő egy olyan alternatívával kezdett el vitatkozni a NATtal kapcsolatosan, ami nem létezik, és ilyen szá ndék meg sem fogalmazódott. Hasonlóképpen démonokkal vitatkozik, mikor azt mondja, hogy pedagógiai szolgáltatást nem láthat el esetleg cég, esetleg bármilyen vállalkozás, esetleg magánszemély. Egyetlen ilyen tiltó javaslat nem fogalmazódik meg, sőt mi több - és itt szeretnék kitérni arra, amit Kovács Kálmán úr mondott , az a kérdés, hogy valódi tartalma van az intézmények szakmai önállóságának, vagy csak egy frázis a közoktatási törvényben az intézmények szakmai önállósága. Azt gondolom, a mostani szabályo zási konstrukcióváltoztatás megtölti tartalommal azt a mondatot, amely úgy szól, hogy az intézmények a törvény keretei között szakmai tekintetben önállóak, mert maguk csinálhatják meg a tantervüket a NAT alapján, mert maguk vehetnek igénybe pedagógiai szol gáltatásokat onnan, ahonnan úgy gondolják, hogy szükséges, s ugyanakkor egy központi követelményrendszernek, értékelési rendszernek pedig meg kell hogy feleljenek. Ami a bizonyos értékek mentén történő szabályozást illeti, szeretném felhívni Kovács Kálmán képviselőtársam figyelmét, hogy ez az értékrend, amelyet végül is Mádl Ferenc miniszter úr írt meg egyedül az irodai szobájában - nagyon nagy tisztelettel adózom ezért neki , mert annyi ideig nem sikerült megalkotni az irányelveket; ez szakmailag, sem pol itikailag nem volt legitim, úgy gondolom, ezt nem ártana figyelmébe ajánlani. Olyan helyzetet kellene teremteni, hogy ne egy központi, a