Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 30 (118. szám) - A Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - VARGA MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (dr. Salamon László): - MAYER ANTAL (MSZP): - ELNÖK (dr. Salamon László): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
1694 jogszerűen kerül a költségvetésbe, de valójában nem igazán tekinthető az adott évi bevételnek, igaz, a következő évben a tényleges vámbevétel ugyanilyen mértékben csökken. Az ellentmondást azonban az 199 3. évi zárszámadásról elfogadott törvény jóváhagyta, így mindaddig, ameddig előremutatóan nem történik meg az államháztartási törvényben a megfelelő rendezés, az 1994. évben meghozott törvényt minden további nélkül lehet precedens értékűként kezelni. A más odik kérdéskör a helyi önkormányzatok cél- és címzetttámogatásai fel nem használt év végi maradványának kezelése, számításba vétele. Az Állami Számvevőszék azt kifogásolja, hogy a fel nem használt előirányzatot az ÁFI Rt. a központi költségvetésből lehívj a, ily módon a költségvetés kiadási oldala növekszik, miközben tényleges teljesítés a lehíváshoz nem tapad. Az 1992. évi LXXXIX. törvény szerint, amely a cél- és címzetttámogatásokat hivatott szabályozni, mind az ÁFI, mind a költségvetés törvényesen jár e l akkor, amikor a maradványösszeg lehívásra, illetve átutalásra kerül. Ezzel szemben az államháztartási törvény nem teszi lehetővé olyan lehívások kiadásként történő elszámolását, amelyek nem meghatározott feladat ellentételezését jelentik. A korábbi évek gyakorlata egyébként hasonló volt a zárszámadási törvényben foglalt megoldással. E tekintetben sem nélkülözhető a jövő évi költségvetésben az Állami Számvevőszék által felvetett probléma rendezése, de a beterjesztett törvényt e tekintetben nem indokolt mód osítani. A harmadik kérdéskörről azért szeretnék beszélni, mert Szilágyiné Császár Terézia képviselő asszony múlt heti hozzászólásában hangsúlyosan szólt a belföldi adósságszolgálat feszítő tényéről. Amikor az adósságszolgálat nagyságát bemutatjuk, akkor j árunk el korrekt módon, ha az adósságszolgálat kiadásával párhuzamosan nem hallgatjuk el az adósságszolgálattal kapcsolatos bevételeket, amely a zárszámadás szerint 96 milliárd forint, és így a nettó teher nem 360 milliárd forint, hanem csak 264 milliárd. És ha innen közelítjük az esetleges változtatási lehetőségeket, akkor a jövőben akár nagyobb is lehetne a mozgástér, főleg akkor, ha például az 1992. évi hitelkonszolidáció során állami tulajdonba került követelések kezelése nem az indoklásban leírtak szer int valósult volna meg, ugyanis 98,5 milliárd forint volt az a követelés, amit az állam '92ben kivásárolt a bankoktól, a kezelést - szerződés szerint - az MBFB Rt. végezte, majd 1994. évben 6,4 milliárd forint került értékesítésre - ennek bevétele a költs égvetésben szerepel. Ami a mozgásteret szűkíti, az az, hogy 7,6 milliárd forint névértékű rész apportálásra került a kezelő bankba, és szintén a kezelő bank 63 milliárd forint névértékű részt megvásárolt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a követelések d öntő része, igaz, nem tudni milyen bevétel fejében, kikerült a költségvetés látóköréből, és ennek hozama csak a banki osztalékból remélhető. Mindezzel csak arra szerettem volna ráirányítani a figyelmet, hogy előfordulhat az is, hogy a mozgástér a szükséges nél nagyobb mértékben került leszűkítésre. Több ellenzéki felszólalás igyekezett azt sugallni, hogy a belső adósság utáni magas terhek okozója az 1994 júliusban hatalomra lépett kormány nem megfelelően megválasztott gazdaságpolitikájából származtatható. Gy akran hangzik el, zárszámadástól függetlenül is, pozitív kicsengésű utalás az előző kormány utolsó félévében mutatkozó inflációs ráta alacsony szintjére. Valóban, a hónap/hónapban számított fogyasztói árindex az év első hónapjaiban rendre közelebb volt a 1 15 százalékhoz, mint a 120 százalékhoz, de - és erre nyomatékosan szeretném felhívni a figyelmet - ugyanezen időponttól a diszkont kincstárjegyek átlaghozama rendre 67 százalékkal meghaladta ezen értéket, sőt július végére elérte a 10 százalékot, vagyis 1 994ben nemcsak teljesítménnyel alá nem támasztott reálbérnövekedés volt, hanem 610 százalék reálhozamot biztosító diszkontkincstárjegykibocsátás. (18.30) Ez pedig azért döntő, mert a pénzpiacon kint levő és általában félévenkénti kamatfizetésű államköt vények kamatmegállapítása a diszkont kincstárjegyhozamok alapján történik. Amikor az 1994. évi belső adósságállomány terheinek nagyságát értékeljük, nem tekinthetünk el attól a fontos
