Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 25 (117. szám) - A Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. BÉKESI LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. ROTT NÁNDOR (FKGP):
1633 beletartozik, hogy noha elismerhetjük, hogy az államháztartási reform egyik szószólója Békesi László képviselőtársunk, azért mégis annak a frakciónak és annak az ellenzékne k a tagja volt, amely állandóan, mint egy csapat, követelte az egyre több szociális kiadást, az egyre több védelmet. És jogosan követelte, mert az állampolgárok jelentős része folyamatosan elszegényedett, és ezt az elszegényedést mindenkor a lehetséges mér tékig ki kell védeni. Hogy mi a lehetséges mérték, ez nyilván a gazdaságpolitikának és az általános politikának vagy szociálpolitikának a kérdése. Ezekről érdemes szakmai és tartalmi vitákat lefolytatnunk itt a házban és azon kívül is, de egymás iránt mind enkor valamilyen megértéssel és elismeréssel. Köszönöm. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Kétperces viszontválaszra megadom a szót Békesi Lászlónak. DR. BÉKESI LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm, elnök úr, és ígérem, ho gy többet nem fogok fölállni. Likviditásszűkítés. Abban az esetben, ha a gazdaságban többletvásárlóerő van akár külföldi erőforrások bevonása, akár inflációs jövedelmek kibocsátása okán, ha azt akarja a gazdaságirányítás, hogy az infláció ne legyen vágtat ó, akkor arra kényszerül, hogy a lehetséges eszközökkel szűkítse a likviditást. Elnézést kérek az ábécéért, most nem azt mondom, csak azt mondom, hogy borzasztó nehéz szakmai érvekkel vitatkozni politikai felhangú hozzászólásokkal szemben. Egyetértek Surjá n Lászlóval: maradok a szakmánál. Az engedtessék meg nekem, hogy ha valaki téves szakmai összefüggésekkel próbál érvelni, akkor én azt itt megpróbáljam kritizálni. Ezt teszem. Egyébként az már színvonal kérdése, hogy ezek a szakmai viták milyen összefüggés eket hagynak figyelmen kívül és milyen összefüggéseket vesznek figyelembe. Ez vonatkozott most a likviditásszűkítésre is. Ami a nyugdíjak ügyét illeti, kétségtelen tény: abban az esetben, ha a nyugdíjemelés egyetlenegy változóhoz kötött, és ez a mindenkori , abban az évben megvalósuló nominális béremelkedés mértéke, akkor a gazdaságpolitikának nincs mozgástere. Ez az, aminek a csapdájába belerohantunk 1994ben, hiszen egy mesterségesen föltornázott, teljesítménnyel alá nem támasztott nominálbérnövekedés mos t már a törvény erejénél fogva húzta maga után a nyugdíjak növelését. Azt gondolom, ebben a felelősség legalábbis közös: hogy mi ezt megcsináltuk, és hogy önök ehhez az egyetlen mutatóhoz kötötték a nyugdíjemelést, nem teremtve lehetőséget azzal, hogy a ga zdaságpolitika és a nyugdíjemelés között legyen egy tisztességes kapcsolat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Megadom a szót következő, írásban előre jelentkezett felszólaló nknak, Rott Nándor képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt frakciójából. Őt Bauer Tamás képviselő úr fogja követni. DR. ROTT NÁNDOR (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lenyűgözve hallgattam Békesi László képviselőtárs amnak azt a széles tablóját, amit fölvázolt az elmúlt 23 év gazdaságpolitikájáról és gazdaságalakulásáról, erősen apologetikus szemlélet mellett. De én most a költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatról szeretnék beszélni. Erről az 1994. évi zár számadásról kevés jót lehet elmondani, s ezért célszerű ezzel kezdenem. Annyi mindenesetre elismerésre méltó, hogy a megszokott kormányprodukciók köréből ez a törvényjavaslat dicséretes kivételnek tekinthető, mivel helyesírási, nyelvhelyességi szempontból úgyszólván hibátlan, stílusában is viszonylag világos, szabatos. Mindez azért örvendetes, mert reményt kelt, hogy legalább e tekintetben valamiféle minőségi javulás indul meg. Az is örvendetes, hogy a zárszámadás és a rá vonatkozó állami számvevőszéki jele ntés tárgyalására együtt kerül sor. Ez azért örvendetes, mert ismét lehet jót mondani valamiről,