Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. február 7 (53. szám) - A szociális igazgatásról és a szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP):
83 A törvénymódosítások jelenlegi körét viszont ennek ellenére szükséges alaposan megvizsgálni, mivel a gyakorlatban sokszor a kis módosításokból születnek a legnagyobb problémák. Részleteiben vi zsgálva a benyújtott javaslatokat, feltétlenül szükséges leszögezni a következőket: A módosítás 1. §a a szociális törvény 17. §át egészíti ki, hivatkozva arra, hogy a rosszhiszeműen és jogosulatlanul igénybe vett szociális ellátás megtérítésének kérdésé t pontosítani kell. A módosítás egyszerűen érthetetlen, mivel a törvény az alapkövetelményt rögzíti, a végrehajtás szabályozását az önkormányzatokra bízza. A méltányossági elbírálás kérdését is az önkormányzatra helyezi a javaslat. A gyakorlatban éppen ell enkezőleg az a probléma, hogy nincs szabályozva a különböző egyidejű juttatásokra való jogosultság. Van olyan önkormányzat, amely úgy értelmezi a kérdést, hogy egy időben csak egyetlen fajtára jogosult a támogatott akkor is, ha a szociális helyzete kataszt rofális. Ez a módosítás nem egyszerűsíti, hanem még kezelhetetlenebbé teszi a rendszert. A módosítás kapcsán meg kell említeni még egy problémát. A feladatok végrehajtásával általában mindig gond van, ha a jogszabályi végrehajtónak a képviselőtestületet j elöli meg. Jelen esetben is képtelenség testületi döntést várni méltányossági kérdésben, hiszen az önkormányzati képviselőknek nincs módjukban tételesen meggyőződni az előterjesztett kérelem alaposságáról. (10.50) Az eljárás szabályozását célszerű az önkor mányzatra bízni, konkrét megjelölés helyett. A 2. § módosítása, a temetési segély beszúrása valóban alaki kérdés; a rendszer enélkül is működött. Nem lehet viszont egyetérteni a 4. §ban foglalt módosítással. A módosítás szűkíti a népjóléti miniszter mélt ányossági hatáskörét a gyermeknevelési támogatásra való jogosultság megállapításánál. Emlékeztetni kell arra, hogy a törvény eredeti szövege is csak kivételes méltányosságra ad lehetőséget a miniszter számára. Az indoklás megállapítja, hogy a gyermeknevelé si támogatás alanyi kiterjesztésével az ilyen kérelmek nagyobbik hányada megszűnik. Nem érthető, miért kellene a kisebbik hányadot kizárni. Kérdéses a 11. és a 12. § módosításcsomagja is. Ezek a pontosítások nem a valós életből származóak. A 11. § kimondja , hogy ezentúl a gyermekétkeztetés térítési díját az intézményt fenntartó szerv nem az év március 31éig, hanem az adott tanév kezdetéig állapítja meg. Az eredeti törvényjavaslat alkotója még tudta, hogy az intézmények nagyobbik részében nem önállóan főzne k, hanem különböző gyermekélelmezési vállalatok látják el őket. Ezek viszont a gazdasági évhez kötődnek: az ármegállapítások rendszerint az első negyedév végéig rendeződnek. A módosítás azt jelenti, hogy a fenntartó önkormányzatok a szállítók által bejelen tett áremelés következtében a rögzített térítési díj mellett kénytelenek saját zsebükből fizetni a különbözetet. Erre viszont alig van módjuk. Elfogadható a javaslat abban az esetben, ha kimondásra kerül, hogy a szállítók is csak a tanév kezdetéig emelhetn ek díjat. Ez viszont gazdasági képtelenség. A 12. § (1) bekezdése, hasonlóan a korábbiakhoz, semmi olyat nem tartalmaz, ami a korábbi, módosítani kívánt törvényszakaszban ne lett volna benne. Nem érthető, miért kellene a módosítást végrehajtani. A (2) beke zdésben foglalt módosítás ugyancsak problémás. Az elszámolás kérdése az önkormányzatok között kevéssé megoldott, a már évek óta történő módosítás sem oldja azt meg. Különösen a fővárosra és a jelentős iskolavárosokra jellemző a bejáró vagy másutt lakó gyer mekek nagy száma, ezért - többnyire viszonossági alapon - a fenntartó önkormányzat fizeti a kedvezményt, elszámolás helyett. Helyesebb, ha a megoldást továbbra is az érdekelt önkormányzatokra bízzuk.
