Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. június 7 (91. szám) - A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésről szóló szerződés megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - MÉCS IMRE (SZDSZ):
4170 ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót hozzászólásra Csapody Miklós képviselő úrnak, MDF. Őt követi Mécs Imre képviselő úr, az SZDSZből. (Mécs Im re: Fordítva.) Fordítva. Elnézést kérek képviselő úrtól; kerestem a helyén, és nem láttam, hogy már hozzászólásra kész. (Dr. Csapody Miklóshoz fordulva:) Akkor, képviselő úr, elnézést kérek. Megadom a szót Mécs Imre képviselő úrnak és utána Csapody Miklós képviselő úrnak. (Mécs Imréhez:) Nem gondoltam, hogy már hozzászólásra kész. MÉCS IMRE (SZDSZ) : Semmi baj! Elnézésedet kérem. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem kell hangsúlyozni, hogy mennyire fontos kérdésről van szó, és szeretnék méltó mó don beszélni erről a témáról. (14.20) Már csak azért is, mert bizonyos fokig érzelmileg is kötődöm a Felvidékhez, Szlovákiához. Mind a két szülőm felvidéki, és ezt a szlovák barátaink sérelme nélkül mondhatom, hiszen amikor ők születtek, akkor Magyarország nak része volt mind a FelsőBodrogköz, Királyhelmec, mind pedig Kassa környéke, Hernádszentistván, ahol apám született. Nagyapám kántortanító volt Hernádszentistvánban, magyar kántortanító, aki egy szlovák faluban, hogy tanítani tudja a kisgyerekeket, az e lső két évben szlovákul tanította őket és magyarra. Most volt vasárnap a trianoni szerződés hetvenötödik évfordulója. Ez a családunk számára is tragikus volt, mert apai nagyapámat ezt követően távolították el az iskolájából, és nemsokára rá meghalt - én ne m is ismerhettem őt meg. Úgy gondolom, ezer és ezer szállal kötődünk Szlovákiához, és a mai napig igazán nem tudtuk feldolgozni a trianoni kérdéskört. És ez az alapszerződés, amelyet tárgyalunk és amelyet a magyar kormány vezetője és a szlovák kormány veze tője kötött, egy merőben új, nagy fontosságú lépés, amely lehetővé teszi ennek a hosszú ideje tartó, szüleink, nagyszüleink generációját, életét végigkísérő traumának a föloldását, nyitányát jelentheti valaminek, amiből jobb élet lehet. Hiszen megemlékezte k a lapok is: Trianon után az ország kényszerpályára került, óriási sérelem érte a magyarságot, és nem láttuk azt, hogy mialatt a magyarságot sérelem érte, ugyanakkor más, velünk élő nemzetiségek nemzeti identitásának megnyílt a tere; nem vettük észre azt, hogy nemcsak a magyarokat veszítettük el, hanem elveszítettük a velünk több mint ezer éven keresztül együtt élő nemzetiségeket, jelesül a szlovákokat, hiszen a szlovákság teljes egészében szimbiózisban élt velünk, a magyar királyság keretei között; és ugy ancsak nem vettük észre, hogy elveszítettük a velünk együtt élő szerbeket, románokat, szászokat, németeket - hosszú a sor, ki mindenkit veszítettünk el. És mivel ezt mi nem tudatosítottuk, ugyanúgy nem tudatosult bennük sem, hogy ők is elveszítettek minket , hiszen ezen az egész földrészen, amit nevezhetünk Kárpátmedencének vagy KözépEurópának, egymásra utaltan éltek népek, nemzetek, nemzetiségek, népcsoportok egy nagy együttesben, és ezt Trianon szétszakította. Ez mindnyájunknak kárára vált. Most nyílik l ehetőség az európai integráció előrehaladtával, amikor megnyílt a lehetősége annak, hogy mi is az integráció részei legyünk, hogy ezeket a problémáinkat alapvetően orvosolhassuk. A magyarság nem tudja nemzeti életét, önmegvalósítását megélni - hiszen külön böző országokban él , csak egy nagyobb integráció keretében. Szükséges, hogy mi az európai integrációban részt vegyünk, és ez nemcsak a Magyar Köztársaság polgárainak alapvető érdeke, nem csak valamennyi, a Kárpátmedencében élő magyarnak érdeke, hanem ez az itt élő népeknek és országoknak is az érdeke. Tehát végre párhuzamossá vált a magyarság érdeke az itt élő nemzetek érdekével, és ebben a törekvésben az alapszerződés rendkívül fontos állomást és lépést jelent. Trianon óta ugyanis számtalanszor próbálta a magyarság megoldani a problémáit, megkísérelte a határokat kiigazíttatni - és egyre nehezebb helyzetbe került. Egyre több lett a gyűlölet, egyre több érdeket egyesítettünk magunk ellen; emberek tíz- és százezrei pusztultak el, és a gyűlöletnek olyan esz kalációja jött létre, amelyet le kell zárni és be kell fejezni. Túl kell jutnunk Trianon traumáján, és be kell látnunk, hogy mi predesztinálva vagyunk az integrációra; nincs más lehetőségünk! De nemcsak a nemzeti
