Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. június 7 (91. szám) - Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. LUSZTIG PÉTER (MSZP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KUTRUCZ KATALIN (MDF): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
4151 Akkor a ké tperceseket meghallgatjuk, és ezt követően áttérünk a következő napirendre. Elsőként megadom a szót Lusztig Péter képviselő úrnak és átadom az elnöklést dr. Kóródi Mária alelnök asszonynak. (Az elnöki széket dr. Kóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke fogla lja el.) DR. LUSZTIG PÉTER (MSZP) : Köszönöm a szót. Már aggódtam, hogy elromlott a készülék, mert mintegy harminc perccel ezelőtt, Kövér László képviselőtársam felszólalása után nyomtam meg a mikrofongombot. (11.50) Beismerő vallomással tartozom képviselőt ársamnak: megfogott, valóban nosztalgiát érzek '87 iránt, de - férfiasan bevallom - azért, mert akkor én már éltem, és azóta durván nyolc évvel idősebb lettem, úgyhogy a nosztalgia mindössze erre vonatkozik. Ami pedig a '87. évi 5. számú titokvédelmi tvr.t illeti: úgy gondolom, egy jogtechnikai fejlődésben, figyelemmel kisérve a titokvédelmi jogszabályok alakulását, annyi nosztalgiát érezhetek én, aki dolgoztam a törvénnyel és valamelyest talán értek is a kezeléséhez - hogyha ez nem egy túlzó megjegyzés it t a parlamentben , hogy úgy gondoljam: annak a törvényerejű rendeletnek a korábbi titokvédelmi törvényekhez képest valóban markánsabb és pozitívabb minőségi jegyei voltak. Sőt, még azt is meg merem kockáztatni, hogy a tisztelt Ház előtt most fekvő titokvé delmi törvényjavaslatban is megtalálható néhány eleme ennek a törvénynek - miközben teljesen egyetértek a képviselő úrral abban, hogy egyébként a '87. évi 5. számú tvr. jó néhány eleme több mint elvetendő, többek között a titokminősítők körére és a titkok végtelen titkosítási idejére vonatkozóan. Ha már megkaptam a szót, pár másodpercben azért hadd jelezzem Kőszeg képviselő úrnak: lehet itt az időkről vitatkozni - és nyilván ehhez a parlamentnek joga és lehetősége is van - csak ne felejtsük el, tisztelt kép viselőtársaim, hogy az általunk meghozott titokvédelmi törvénnyel apparátusok fognak dolgozni. Ezeknek az apparátusoknak az igényét le lehet szorítani és becsülni, de ne felejtsük el, teljesítményt várunk tőlük. Ezért olyan törvényt kellene hoznunk, amely alapján az egyén szabadsága és a köz java egyaránt erősödhet, fejlődhet. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Kutrucz Katalin képviselő asszonynak, Magyar Demokrata Fórum. DR. KUTRUCZ KATALIN (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Kőszeg képviselő úr felszólalásának egy olyan részére szeretnék reagálni, amivel nem értek egyet - felszólalása jelentős rés zével egyetértek. Képviselő úr azt mondta, hogy a jelenleg hatályos törvényerejű rendelet nagyon kényelmes a mindenkori kormány számára, annál kényelmesebb nincs, és ezért is volt bizonyos késlekedés a törvényjavaslat benyújtásában. Szeretném bejelenteni m indazon képviselőtársaimnak, akik már azt mondták, egyetértenek a múltkori felszólalásom jelentős részével, hogy van kényelmesebb törvény a mindenkori kormány számára a jelenleg hatályosnál, mégpedig ez a mostani, ami be van terjesztve - akkor, ha ezt a pa rlament így fogadja el. Mert azzal, ha a kormánynak megteremti azt a - most már sokunk által kifogásolt - teljesen kivételezett helyzetét, tulajdonképpen nem csinál mást, mint a többi, egyébként jó javaslatból, egy Potemkinfalut varázsol: van egy szép ker et, ami valójában semmire sem jó akkor, ha a kormánynak ez a jelenlegi javaslatban meglévő kivételezett helyzete megmarad. Ha ez így marad, akkor ez a törvény nem egy igazi törvény lesz, hanem egy hadicsel, ami semmi másra nem lesz jó, mint mindenki megtév esztésére. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) :