Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 31 (89. szám) - Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KUTRUCZ KATALIN, az MDF
3867 azonban más okból nem tárgyaljuk. Ha és amennyiben ez a most itt lévő törvényjavaslat előbb kerül elfogadásra, akkor a biztonsági ellenőrzés témakörében keletkezik egy joghézag, ami adott esetben feszültséget okozhat. Ennek áthidalására a jogalkalmazónak is fel kellene készülnie. Miniszter úr nyilván azért nem szólt róla, mert saját felügyeleti jogát érinti, de a korábbi évekhez képest nagyon helyesen a fe lügyeleti jog kérdésében ki lett terjesztve a belügyminiszter jogköre, hiszen korábban az ellenőrzési jogosítványok nem terjedtek ki a Honvédelmi Minisztériumra és - azt hiszem, de esküdni nem mernék rá természetesen - a Legfelsőbb Bíróságra. Ez az új törv ény, legalábbis az együttes joggyakorlással lehetővé teszi a belügyminiszter, a Belügyminisztérium számára valamennyi titokvédelmi jogkörrel felruházott szervezet ellenőrzését. Befejezésül ugyancsak szeretnék szólni néhány szót a képviselői jogállással öss zefüggésben. Nagyon praktikus a 30. § megoldása abban az esetben, ha bizottsági munkában - országgyűlési határozatban megjelölt titokkörre vonatkozóan - megadja a felmentést, a betekintés lehetőségét a bizottság tagjai számára. Az országgyűlési képviselők jelentős része azonban munkáját egyrészt nem bizottságban végzi, vagy az adott konkrét ügyben végzett munkája nem bizottsági tagságához kapcsolódik. A magam részéről természetesen - ha úgy tetszik, neveltetésemnél fogva - annak híve vagyok, hogy a titokbet ekintési jogosultság jól körülírható, lehetőség szerint szűkített legyen. (12.50) Mégis - ezzel együtt - úgy gondolom, hogy a törvény hatálybalépésével egyidejűleg gondoskodni kell arról, hogy a képviselők titokbetekintési joga és a titoksértésért való fel előssége között megfelelő összhang álljon fönn. Tisztelt Ház! A magam részéről a szocialista frakció nevében javaslom a javaslat általános vitára bocsátását és megfelelő módosítások után elfogadását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiba n.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót dr. Kutrucz Katalin képviselő asszonynak, az MDF vezérszónokának. DR. KUTRUCZ KATALIN , az MDF képviselőcsoport részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszter úr beszéde végén azt mondta, ha ebből a javaslatból törvény lesz, akkor megkezdődhet a múlt indokolatlan titkainak feltárása, én viszont azt mondom, hogy ez igaz, de lehet, hogy egyben a jelen és a jövő indokolatlan titkainak a gyártása is megkezdődik, ha ebből a javaslatb ól úgy lesz törvény, ahogy ez ide le van írva. Azt is mondta miniszter úr, új ebben a javaslatban az, hogy titoksértésnek minősíti azt is, ha az államtitkot az arra jogosult részére hozzáférhetetlenné teszik. Szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy van e gy büntető törvénykönyv, amelynek van egy 221. §a, amely szerint ez már most is öt évig terjedhető szabadságvesztéssel fenyegetett bűntett. A javaslatban valóban van egy probléma, és erre Lusztig képviselő úr is utalt előttem, hogy a 3. §ban kicsit össze keverednek a dolgok. Úgy indul, mint hogyha az államtitok fogalmát határozná meg, azután valahogy belekeveredik az államtitoksértés fogalma. El kellene dönteni a 3. §ról, hogy ez mi akar lenni, s úgy gondolom, akkor ennek megfelelően egyértelműen kellene megfogalmazni. De azt is mondta miniszter úr, hogy kész módosító indítványok befogadására úgy, hogy nyilván ez a csorba kiküszöbölhető lesz. Igaz az is az előttem szólók által mondottakból, hogy az államtitokról és szolgálati titokról szóló törvényt sürgős en meg kell alkotnunk. Valóban, van egy alkotmánybírósági döntés, amely alkotmánybírósági döntés alapján a '87. évi 5. számú törvényerejű rendelet június 30án megsemmisül, és ezért, ha nem lépne hatályba az új törvény, akkor egy rendezetlen, átláthatatlan helyzet keletkezne. Ezért valóban a törvényt sürgősen meg kell hozni. Ugyanakkor ez a javaslat önmagában nem értelmezhető, erre is történt utalás már talán valamelyik bizottsági véleményben,