Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 8 (79. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF):
2641 országra áttekintjük a szerkezetátalakítási programok negatív hatását, amelyet ezek a társadalmi fejlődésre gyakorolnak". A lényegi része pedig így szól: "A legfontosabb az alapvető szociális programo k és kiadások megóvása az általános költségvetési csökkentésektől". A jelenlévők akkor nem is gondoltak arra, hogy Magyarország is hátrányosan érintett lehet e kérdéskörben, hiszen épp túl voltak nemzeti jelentésünk elfogadásán, amelyben a kormány leszögez te, hogy a gazdasági stabilizációs fejlesztés feladatai mellett egyenrangú célként kezeli a szociális fejlődés kérdéseit. Józan ésszel egyszerűen felfoghatatlan, hogyan is születhetett meg egyetlen napon, 1995. március 12én egyazon kormány kétféle döntése . Az egyik a nagyvilág felé, melyet Göncz Árpád köztársasági elnök úrral aláírattak Koppenhágában az Egyesült Nemzetek Szervezetének 50. évfordulóján, és egy másik hazai fogyasztásra, ez a bizonyos gazdasági és antiszociális intézkedéscsomag. Nem érthető, miért nem figyelmeztette elnökünket senki, ne írja alá a nyilatkozatot a csatolt cselekvési programmal, vagy ha már megteszi, fogalmazzon meg hozzá fenntartásokat, különben hazugságban fog maradni. A nagyvilágnak gyönyörűen bemutatott, majd ezzel egyidejűl eg lerombolt jóléti vagy szociális rendszerünk kapcsán felmerül a kérdés, ami ma délután többször is elhangzott kormánypárti képviselők szájából is: hogy jutottunk ide. Vagy ahogy a magam szájaíze szerint feltenném a kérdést: hogyan dolgozta be magát a kor mány ebbe a zsákutcába. Egy olyan képviselő, mint én, aki végigküzdötte a rendszerátalakítás vitáit, nem kerülheti meg az álláspont kialakításához az eddigi tapasztalatok összegzését. Pénzügyminiszter úr joggal hangsúlyozza a megszorító intézkedések szüksé gességét. A mögötte megszólaló kórus pedig elmarasztalja az ellenzéket annak keményen bíráló hangja miatt. De gondolkozzunk el azon, mi lett volna, ha az előző négy évben nem rendelődnek itt a parlamentben is a közös nemzeti érdekek a taktikai célok és esz telen indulatok hatása alá. Jó emlékezetemben él az a megdöbbenés, amit még 1990ben a politikai okokból korábban juttatott kiemelt nyugdíjak ügyében éltem át, amelyekre vonatkozólag akkor azt mondta az SZDSZ egyik képviselője - idézem , hogy "súlyánál jó val meghaladóbb mértékben irritálja a közvéleményt és a vágtató inflációtól - akkor vágtató inflációról beszélt - úgyis egyre szorongatottabb nyugdíjasok tömegét". (20.50) Nos, az ezen jogtalannak ítélt juttatások megszüntetésére vonatkozó, bátorító kritik a - amit a túloldalról kaptam - később, a törvényjavaslat vitájában, egyszer csak - ugyanazon padsorokból - olyan megfogalmazású támadást kapott, hogy ezzel kiütjük a karaj kenyeret az özvegyek kezéből. De ez csak a kezdet volt. Mert bár 1990. július 16án magam ajánlottam fel a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a családi pótlék értékének karbantartó intézkedéseit félévente megteszi az Antallkormány, és azon év decemberében, majd januárjában is megtörtént az emelés, és a költségvetésben csaknem háromszorosára emeltük az önkormányzatok rendelkezésére bocsátott nevelési segély összegét, mégis - már 1991. május 14én - Suchman Tamás soron kívüli emelésre szólított fel. Egy másik szocialista képviselő, Boros László kifogásolta, hogy a családi pótlék összege messzi re elmarad a gyermeknevelés tényleges költségeitől, sőt az 1992 januárjában lefolytatott vitában az az uszító értelmetlenség is elhangzott, hogy kormányunk - akkori kormányunk - célja nem más, mint a többgyermekesek és a kevés gyermeket nevelők szembeállít ása - mivel a kevés forrást súlyozva próbáltuk elosztani. Közben, már 1991ben lehetővé tettük, hogy a gyermekkel együttélő szülők közül bármelyik gyermekenként igényelhesse a családi pótlékot, ily módon adózási kedvezménnyel támogatni igyekezvén a családo kat. Szemben a leegyszerűsítő véleményekkel, amelyek ezekben a vitákban elhangzottak, a társadalombiztosítási rendszer megújításával kapcsolatban 1991. október 15én világosan leszögeztem azt, hogy a gyermekvállalásnál ne abban bízzunk, hogy néhány ezer fo rintért hirtelen gyermeket vállalnak a családok, hanem abban, hogy egy ilyen vállalás kevésbé lesz nyomasztó súlyú. Másodlagosan ez persze felszabadítja a gyermekvállalási kedvet, de akkor nem az anyagi eszközök elvonásáról, hanem juttatásáról volt szó. Az elvonás egyértelműen csökkentő hatással van a
