Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 2 (77. szám) - A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA munkaügyi miniszter: - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ):
2467 számításának a sza bályai alapján a szabadságnál vagy egyéb távolléteknél a figyelembe vehető kereset magasabb, mint az a pénz, amit megkaphat egyébként. Szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy ez egy lavinaszerűen halmozódó, nem szerencsés megoldá s. Ugyanis ha valaki például a szabadsága előtt kap egy jelentősebb jutalmat a hatályos rendelkezések mellett, akkor aránytalanul megnő az átlagkeresete, a szabadságára már ezt kapja. Igen ám, de ha utána bármilyen egyéb okokból is igazoltan nem lesz jelen , és erre az időre neki átlagkereset járna a hatályos szabályok szerint, akkor már ismételten jelentkezik a szabadságnál megemelt összeg is. Tehát akárhányszor ilyen törvényesen igazolt munkamulasztása bekövetkezne, minél gyakoribb, annál magasabb lesz az átlagkeresete, mint ha egyébként dolgozott volna. Azt hiszem, hogy ez nem az a munkabérrel kapcsolatos rendelkezés, amelyhez foggalkörömmel ragaszkodniuk kellene a munkavállalóknak. Hangsúlyozom: minden valószínűség szerint egyszerűen törvényszerkesztési pontatlanság miatt nem gondolták végig ezeket a következményeket - ezért kerülhetett bele a törvény szövegébe ez a hatályos rendelkezés. És ami ennek az egésznek az összefüggéseit illeti, ismét szeretném hangsúlyozni, hogy ha már megszorító intézkedésekre szükség van - és a gazdaság minden területén szükség van erre , akkor lehetőség szerint ez olyan munkabéreket érintsen, amelyek mögött nincsen tényleges teljesítmény - itt pedig erről van szó. Tóth Tihamér a felszólalásában felvetette azt a politikailag i s exponált kérdést - amely különösen az elmúlt év tavaszánnyarán éleződött , hogy egyes személyek nagyon hosszú, határozott idős munkaszerződések alapján, akár néhány hónapos munkaviszony után, akár évekre szóló munkabért is kaphattak munkavégzés nélkül. Elfogadom azt, amit ő mondott a felszólalásában, hogy a törvény szerkesztésekor ezzel a lehetőséggel nem számoltak. Lehetséges, hiszen minden új törvény készítésénél nem lehet minden hatást előre végiggondolni, bár természetesen jó lenne, hogyha mindezeke t végig lehetne gondolni. Itt azonban egy lényeges körülményre fel szeretném hívni a figyelmet. Ha jól emlékszem, 1994 februárjában - tehát valamikor még télen - a Szabad Demokraták Szövetsége részéről Eörsi Mátyás előterjesztett két törvényjavaslatot. Az egyik éppen azt a célt szolgálta volna, hogy a határozott idős munkaviszonyokat maximálják rövidebb időtartamban - ha jól emlékszem, pontosan egy évben , ahogy a mostani törvényjavaslat is foglalkozik ezzel a kérdéssel. De volt egy másik javaslata is, ame lyik a költségvetési szerveknél, illetőleg az állami többségi tulajdonú gazdálkodó szerveknél javasolta azt, hogy ebben a körben a végkielégítéseket se köthessék ki a törvényben meghatározott mértéknél magasabb összegben. Ennek természetesen van egy logika i összefüggése: a végkielégítéseknél és a határozott idős munkaviszonyoknál a munkáltató, ha a saját zsebére köt ilyen szerződést, a saját kockázatára végzi ezt - természetesen tegye, ez az ő dolga. Más a helyzet azonban akkor, amikor valaki a közpénzekkel gazdálkodik, és a közpénzeknek a rovására kötelezi el magát munkáltatóként, akár úgy, hogy rendkívül magas végkielégítéseket állapított meg, akár pedig olyan formában, hogy a határozott idős munkaviszonyoknál irreálisan magas - több ízben ötéves, határozo tt idős - munkaviszonyokat kötött azzal, hogy ezzel meghatározott személyek, távozásuk esetén - akár néhány hónapos munkaviszony után is - nagyon magas pénzekhez hozzájuthassanak. Tehát szeretném hangsúlyozni: a Szabad Demokraták Szövetsége részéről az Eör si Mátyásféle javaslatok ezt az ellentmondást jelezték már 1994 telén. Ezért a később bekövetkezett hasonló jellegű szerződéseknél nehéz arra hivatkozni, hogy erre nem lehetett számítani, hiszen volt egy ilyen javaslat, amelyet egyébként a korábbi parlame nt nem vett föl a napirendjére. Nagyon lényeges - amiről az elején beszéltem , hogy egy munkajogi törvényátalakítási folyamatnak a mostani törvény tulajdonképpen nem egy relatív végterméke lesz, hanem közbülső állomása, hiszen egy nagyobb módosítási csoma g várható az elkövetkezőkben - remélhetőleg nagyobb társadalmi konszenzussal, mint a mostani előterjesztés. Itt szeretném jelezni azt, hogy nagyon sok részletkérdésben rendelkezésemre is áll - de másoknak is nyilvánvalóan - olyan gazdag
